Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-326

M 320. országos ülés 1894. április 16-án, hétfőn. vagy csak nehezen érheti el azt, a mi az eseteknek többségében a házas»ág felbontására irányuló jogosulatlan, a társadalmi komolysággal és a törvényjavaslat alapelveivel meg nem férő ingert képez. Mert hiszen a régi köteléknek megunottsága és egy új kötelékre irányuló, gyakran igen mulandó szenvedély az,, a mi a házasságok felbontásának legnagyobb részét előidézi. Ha tehát kimondatik az, hogy a vétkesnek nyilvánított fél a házasság felbontásának esetén, bármilyen Jegyen a vétkesség természete, bizonyos időn át új házasságra egyáltalán nem léphet: akkor, szerintem, megnyertük azt az egyetlen hatályos garaneziát, a melyet legalább én találni Indok arra nézve, hogy a feleknek összejátszását és ez által mag-ának a törvényjavaslat helyes intenezióinak kijátszását megakadályozzuk. Én tehát ebből a szempontból, kisebb módosításoktól eltekintve, a melyek inkább a szövegnek preczizirozására, valamint talán a 79. §. eseteinek a relatív felbontási okok közé sorolására, esetleg a 80. §. egyes pontjainak részint kihagyására, részint preczizirozására vonatkoznának, — mondom, ezen kisebb jelentőségű módosításoktól eltekintve egy gondolat kimondáfektetném a fősúlyt, a mely gondolatnak kimondása a 85. szakaszban volna a maga helyén. ott, a hol házasságtörés esetén kimondatik, hogy a házasságtörést elkövetett és ennek alapján a felbontó ítéletben vétkesnek nyilvánított fél az ő bűnrészesével házasságot nem köthet, ugyanottan mondassék ki ugyanez a tilalom, bizonyos időre szorítva, a vétkesség bárminemű más esetében is. Szilágyi Dezső igazságtigyminiszter: Általánosságban ! Gr. Apponyi Albert: Mondjuk, — numerus eertus pro incerto — három évi időtartamra mondatnék ki. Mert — ismétlem — a felbontásra vonatkozó jogosulatlan követelésnek rendesen egy írj kötelékre való áhitozás képezi alapját. Ha ennek gátat vetünk; ha az erre irányuló ösztönnek és vágynak el párolgására ha az valóban megvan — időt engedünk: akkor a törvényjavaslat intenezióinak kijátszására irányuló legtöbb esetet ártalmatlanná tettük, és azoknak elejét vettük. Ez az egyik, t. képviselőház. Ellenvetéseink másik kategóriája, más forrásból származik. (Bálijuk! Halljuk!) A t. miniszter úr majdnem mindegyik felszólalásában, melyet ennek a javaslatnak szentelt, elmondotta; hogy szerinte a javaslatnak egyik főelőnye abban áll, hogy az a lelkiismereti szabadságnak minden tekintetben kedvez, hogy senkitől olyant nem követel, a mi az ő lelkiismeretével ellenkeznék, senkinek olyant meg nem tilt, a mit az ő lelkiismerete követel. Ennek így kellene lennie, t. ház, és törekednünk kell, hogy ez így legyen tényleg. Törekednünk kell egyfelől azért, mert csakugyan a lelkiismeretnek megvan az a joga, hogy kíméletben részesüljön. Ha minden honpolgárnak testi épségét, sőt még kis ujjának épségét körülvesztük törvényes biztosítékokkal, ngy annál inkább kell gondoskodnunk annak megvédéséről, a minek megtámadása minden önérzetes és valamire való ember nél a legsúlyosabb testi sértésnél is sokkal súlyosabb, t. i. a lelkiismeret megvédéséről. És mégis t. ház, van a törvényjavaslatban egy intézkedés és hiányzik egy másik intézkedés, a mely egyiknek ebben a merevségben való fennállása, a másiknak pedig hiányzása igen súlyos lelkiismereti konfliktusokat idézhet elő. Egyik kérdés sem új azok előtt, a kik ezen tárgygyal foglalkoztak, és tudtommal kellő kielégítést sehol sem nyert. De ez nem ok arra, hogy mi ne iparkodjunk annak olyan megoldását keresni, ha az található, a mely ezt a reformot a lehető legteljesebb megnyugvással és a lehető legkevesebb konfliktus előidézéssel léptetheti életbe. Az egyik eset az, a mely a 74 szakaszában foglaltatik, t. í. a holttányilvánítás esete. A törvényjavaslatnak álláspontja az, hogy a holttányilvánítás alapján kötött új házasság, hacsak a házasfelek egyikének mala fidese be nem bizonyul, teljesen érvényes, és a régi házasságot megszűnteti, megszűnteti abszolúte még akkor is, ha később bebizonyulna, hogy a holttá nyilvánított életben van. Ez az az eset, t. képviselőház, a mely igen sokszor — a lelkiismereti sérelemtől eltekintse — az egyénre nézve nagyon nyomasztó hatással lehet; mert valóban sok ily esetben, sőt fel kell tételezni, a legtöbben, az áj házasságot a felek csak abban a biztos hitben kötötték, hogy az előbbi házastárs többé nem él; sőt, gyakran azért kötötték a felek az új házasságot, hogy az első házasságból származó gyermekek sorsáról gondoskodjanak: a magát özvegynek vélő nő új apát akart a gyermeknek adni. Már most előkerül az első férj, azoknak a gyermekeknek igazi atyja. A lelkiismeretről nem is szólva, mindenesetre súlyos érzelmi konfliktus áll elő; a házasságkötésnek egész érzelembeli alapja összesik; a gyermekeknek igazi apja életben van, és mégis egy kölcsönzött atyával kell megelégedniük. Elismerem a törvényjavaslat álláspontjának tisztán a juridikai konstrukezió szempontjából való előnyét. Ugyanazon a gondolaton alapszik, melyen az elévülés, hogy t. i. hona fide létrejött jogviszonyokat bolygatni és kérdésessé tenni nem tanácsos. De ezen az érzelmi sérelmen kívül, a mely ily házasfeleket valóban a legkomolyabb konfliktusba hozhat önmagukkal, előállhat súlyos lelkiismereti sérelem is; mert tudvalevőleg a kánonjog