Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-326

rá 826. országos ülés 1894. április 16-án, hétfőn. viselt tagsági állásról történt lemondását tudo­másúl venni, a házszabályok 130. szakaszára'tekin­tettel azonban e lemondást az összeférhetetlen­ségi bizottságban viselt tagságról tekintetbe nem venni. (Helyeslések.) Szederkényi Nándor: Hogy szól a ház­szabályoknak idézett szakasza? Elnök: A. házszabályok 130. szakasza így szól: (Olvassa.) »Az összeférhetlenségi bizottsági tagságot mindegyik képviselő, ki arra megválasz­tatott, elfogadni és megbízatásában eljárni tar­tozik*. Papp Elek jegyző: Lukáts Gyula! Lukáts Gyula: Úgy tudom t. ház, hogy erre már van preczedens; a meimyiben az illető képviselő a tagságról nem mondhat le, fel­mentetését kérheti a t. háztói, és a ház határoz a felett, hogy vájjon megadja e a felmentést, vagy sem. Elnök: Ezért vetettem fel e kérdést. Lukáts Gyula: Ezt apreezedenst óhajta­nain jelenleg is alkalmaztatni, hogy a ház hatá­rozzon a felett, hogy megadja-e e felmentést, vagy sem. Elnök: A magam álláspontja is egészei) ez Azért jelentettem és javasoltam a t. háznak, hogy miután képviselő űr az igazságügyi és a VII. bíráló bizottságban viselt tagságáról le­mondott, méltóztassanak ezt tudomásul venni; továbbá javasoltam, hogy a házszabályok 130. szakaszára való tekintettel az összeférheti-enségi bizottsági tagságról történt lemondást ne mél­tóztassanak tudomásul venni. A ház határozatá­tól függ azután a továbbiak iránt megállapo­dásra jutni. Papp Elek jegyző : Vesztei- Imre! Veszter Imre: T. ház! Azt hiszem, ineg­felelteiü a házszabályok határozatának akkor, mikor megválasztatásomat elfogadtam s az ügyek­ben el is jártam. Hogy e bizottsági tagságról lemondani nem lehetne, az a házszabályokban sehol sincsen meghatározva. (Ellenmondások a szélső baloldalon.) Én azonban igen szívesen to­vábbra is rendelkezésre állok, a mennyiben ezt méltóztatnak parancsolni. De ha azt méltóztat­nak kívánni, hogy felmentetésemet a t. háztól kérjem, ebben a formában terjesztem azt elő, és így at. házhoz fordulok, hogy felmentetésem iránti kérelmemnek helyt adni méltóztassék. (Helyes­lések.) Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Péchy Tamás ! Péchy Tamás: T. ház! Meggyőződésem szerint az anteczedensek szerint is úgy áll a dolog, hogy a mikor a képviselő kötelezve van egy állást elfogadni, az egyszersmind azt is jelenti, hogy ok nélkül attól fel nem mentethe­tik. A ház ezt mindig úgy magyarázta, hogy ha valaki magát összeférhetetlenség esetében fel­mentetni kívánja, megvizsgálja, hogy azon sze­mélyes viszonyok csakugyan olyanoké, a me­lyek lehetetlenné teszik azt, hogy eljárhasson abban a feladatában, a melyet a ház reá ruház. Ha például valaki betegség miatt kénytelen volt elmenni, akkor daczára annak, hogy a házsza­bályok azt rendelik, hogy a képviselő a meg­bízatást elfogadni és megbízatásában eljárni kö­teles, a ház felmentette az alul; de minden ok nélkül, minthogy a házszabályok azt rendelik, hogy a tagságot köteles elfogadni minden kép­viselő, és köteles abban a megbizatásában el­járni, a ház minden ok nélkül nem is menthette fel az illető képviselőt. Azonban a háznak na­gyon természetesen joga van bárkivel szemben a felmentvényt ez irányban is megadni, és így ha a folyamodás a házhoz szólott, a ház mindig egyszerűen döntött a felett, és azt hiszem, dön­teni fog most is, hogy megadja-e a felmentvényt, vagy nem. (Helyeslések.) Elnök: T. ház ! Egy értelemben vagyunk, azt hiszem, mindnyájan. Az igazságügyi a a VII. bíráló bizottsági tagságról való lemondásra nézve egyáltalán vita nincsen. A miniszterelnök úr kíván szólni. Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: T. képviselőház! Úgy lá­tom, hogy a felszólaló képviselő uraknak és a t. elnök úrnak a felfogása között semminemű differenezia nincsen. Veszter Imre képviselő úr lemondott az igazságügyi és a VII. bíráló bizott­ságbeli tagságáról. Az elnök úr propozicziója az, hogy ezen lemondás elfogadtassák, mivel itt a t. képviselő árnak egyéni joga, hogy lemondjon. Ellenben az összeférhetlenségi bizottsági tagság­ról a t. képviselő úrnak nincsen joga lemondani. Az elnök úr, nézetem szerint, igen helyesen ezt az ügyet úgy terjesztette a ház elé, hogy mi­vel a képviselő úrnak nincs joga lemondani, de mivel felmentését kéri, határozzon a ház. Ez a felfogás felel meg a házszabályoknak. (Helyeslés.) Itt még csak egy körülmény hozandó tisz­tába. Péchy Tamás t. képviselő úr azt mondotta, hogy iadokolni szokás ezt, a lemondást; lehet­nek olyan indokok, a melyek miatt a ház a felmentésnek helyt ad. Hát Veszter Imre t. kép­viselőtársam itt indokot ugyan nem hozott fel, de, azt hiszem, mindenesetre megvannak igazi indokai, a méhek miatt a t. házhoz ezen kére­lemmel járul. (Helyeslések.) En tehát kérném a házat, méltóztassék a kérdés felett egyszerű szavazással dönteni. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak befejezettnek tekin­teni a tanácskozást? (Igen!) A t. ház Veszter Imre képviselő úrnak az igazságügyi és VII. bíráló bizottsági tagságról történt lemondását

Next

/
Thumbnails
Contents