Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-337

284 3&1' országos ülés 1894. május 4-én, pénteken. dor! (Az elnöki széket Percsel Dessö alelnök foglalja el.) Horánszky Nándor: T. képviselőház! Csak néhány észrevételt kívánok tenni azokra, a miket az igen t. pénzügyminiszter úrtól hallani szerencsém volt, és annak kapcsán rövid vonásokban kívánom körvonalozni azon álláspontomat, a melyet én szemben a törvényjavaslattal elfoglalok, és a mely engem arra indít, hogy azon határozati javaslathoz járuljak, melyet t. barátom, Désy Zoltán benyújtott. Ennek a törvényjavaslatnak hitem és felfogásom szerint számos hibája van. Első hibája mindjárt az, hogy kizárólag csak a fiskális szempontokat öleli fel, a termelés érdekeivel pedig egyáltalán nem foglalkozik ; nem foglalkozik daczára annak, hogy a szeszadó-törvény indokolása annak idején maga jelezte, hogy szeszadó-törvényünknek két alapgondolata van: az egyik alapgondolat az, hogy a monarchia mindkét államában a szeszadó-termelés terén a túltermelés lehetősége megakadályoztassák, a másik alapgondolat pedig az, hogy a szeszadó jövedelme a monarchia mindkét államának részére biztosíttassák, még pedig, miként magát a törvényjavaslat indokolása kifejezi, a fogyasztás alapján. Azt gondolom, t. ház, hogy mindkét alapgondolatnak ezen formulázása szűk, mert a túltermelés érdeke magában foglalja azt is, hogy mindenik államterület a maga részére azt a kontingenst, mely ép ezért állapíttatott meg, ne csak a fogyasztás, hanem a termelés szempontjából is biztosítsa. A másik formulázás pedig szűk azért, mert az 1888-iki szeszadó-törvénynek alapgondolata nem azon nyugodott, hogy a fogyasztás, hanem hogy a termelés alapján biztosítsa mindkét államterület részére az adót. Innen származott a közös raktári intézménynek felállítása, innen van maga a kontingentálás eszméje, és innen van maga ezen törvényjavaslat is, mely javítani és módosítani akar, tudniillik az alapgondolatot vissza akarja vezetni a fogyasztás eszméjére és czéljára. A szabadraktári intézmény magában kizárta azt, hogy az 1888-iki törvény alapgondolata az volt, hogy a fogyasztás alapján biztosítsa az adó jövedelmet mindkét államterület részére. Mn tatja ezt az, hogy ma is fizetünk, vagy fizethetünk adót a másik államfélnek oly szesz után, melyet mi fogyasztunk, vagyis tehát a szabadraktár intézményének eszméje ép az volt, hogy ha az egyik államterületről a másikba szesz vitetik be és több hozatik.be a befogadó területbe, mint a mennyit az a vámvonalon kivisz, akkor leszámolásnak, visszatérítésnek van helye, daczára annak, hogy a szeszt a befogadó terűlet fogyasztotta el. Azért az a nézetem, hogy az alapgondolatnak keresztülvitele konzequenter mindkét irányban csak akkor helyes, ha egyfelől a termelés érdekeit is kielégítjük és megóvjuk, — a mi a kontingensben jutott kifejezésre, — másfelől pedig az adót a fogyasztási terület részére szintén biztosítjuk is. Azonban, t. ház, mint mondám, ennek a törvénynek első és lényeges hibája az, hogy a termelés érdekeivel egyáltalán nem törődik, holott tudjuk, hogy a szesztermelés Magyarországon ismét egy újabb válság előtt áll. Hogy mi által következett be ezen válság, az által-e, mit maguk a termelők mondanak, hogy felhalmozódott a szesz, nem a túltermelés, hanem a fogyasztás hiánya következtében, szemben a kontingentált összeggel: azt nem tudom, de tény az, hogy e téren válsággal állunk szemben, és aligha csalódom, ha állítom, hogy a szesz felhalmozódásának, tehát a tényleg mutatkozó túltermelésnek oka egyfelől a nagy adó volt, másfelől pedig a nagy adónak az italmérési adó által még nagyobb fokú megterheltetése. Ez idézte elő azt, hogy addig, míg mi a kontingenst a nagy adótételeket megelőző időknek tapasztalataira alapítottuk, az nem vált be, mert a nagy megterheltetés következtében a kilátásba vett fogyasztás nem állott be. Tény az, t. ház, hogy e téren bajok mutatkoznak, és azt gondolom, hogy midőn a kormány a szeszadó jövedelmeztetésének kérdését felkarolta, ezen alkalmat fel kellett volna használnia arra is, hogy a termelés terén mutatkozó bajokat orvosolja, vagy pedig törvényhozás előtt feltárja és indokolja azt, hogy ez idő szerint a termelés szempontjából orvoslásra szükség nincs. És mert, t. ház, ismétlem, ezen javaslat tisztán csak fiskális érdeket karol fel, ez az első ok, a miért éu a javaslatot nem fogadom el. Van azonban egy messzebbmenő ok is, és itt a t. miniszter úr nem volt képes elegendÖleg válaszolni Désy t. képviselőtársamnak azon kifogására, hogy ezen javaslat oly szűk keretekben, — mint ő magát kifejezte — oly röviden terjesztetik elő, a mi ezen törvénynek kellőleg megfontolt megalkotását lehetetlenné teszi. Ugyanis t. barátom nem arra fektette a súlyt, hogy a törvényjavaslat legyen hosszú, hanem arra, hogy annak indokolása legyen kielégítő, hogy tartalmazza mindazon adatokat, a melyeknek alapján ezen törvényjavaslat értékét megmérhetjük, pedig erre vonatkozólag az indokolás és felszólalás semmit sem tartalmaz. T. ház! E javaslat motívumait megérteni egyáltalában nagyon nehéz. A t. miniszter úr ugyanis indokolásában épúgy, mint felszólalásában is adós maradt annak kijelentésével, hogy mi okból akarja ezt a törvényt megalkotni ? Tisztán elméleti mulatságból-e, — a mit kizártnak tartok, — vagy gyakorlati szükségből, mely esetben azonban azt indokolni is kellett volna.