Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-337

337. országos ülés 1894. május á-én, pénteken. 079 letet, hogy a külön érdekek külön intézkedések által megóvhatok legyenek. Mi ez már most, t. ház, ha nem annak elismerése, hogy a különböző közgazdasági érdekek ugyanazonos és «gyenlő intézkedések által meg nem védhetők? Ennek ismét nem lehet más helye* logikai következménye, mint az, hogy Magyarország közgazdasági külön érdekeit nem csak egyes kiszakított irányokban, hanem az egész vonalon meg kell védeni a külön vámterület által. (Helyeslés a szélsőbalun.) Noha ez a törvényjavaslat különben, t. ház, a külön vámterület rendszerének helyes voltát némileg és burkoltan el is ismeri, mégis mivel egészben véve a közös vámterűlet alapján áll, azon párt, melyhez tartozni szerencsém van, azt már elvi szempontból sem fogadhatja el. Nem fogadhatja el pedig azért, mert e javaslatban egész halmaza van azon intézkedéseknek, a melyeknek következtében az osztrák pénzügyi közegek beleavatkozhatnak a magyar pénzügyek elintézésébe. Maga a hivatalos átutalás, a mely az Ausztriából, vagy Boszniából behozandó szesznél történik, osztrák, vagy bosnyák pénzügyi közegek közreműködésével jár, a kiknek esetleges hibájából, mulasztásából idehaza a magyar állampolgárokat jövedéki kihágások miatt zaklatni lehető lesz. Mindez pedig, t. ház, ellenkezik pártunk egyik fő-elvével, mely nem engedi meg, hogy idegen állam közegei bármi tekintetben is beavatkozási joggal bírjanak magyar állampolgárok viszonyainak elintézésére. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) De nem fogadhatom el, t. ház, a javaslatot formai szempontból sem, mert az oly törvényjavaslatot, a mely nem fejezi ki eléggé Magyarország külön állami önállóságát, sőt bizonyos államjogi homályt hagy hátra a tekintetben, hogy Ausztria és Magyarország mily államjogi kapcsolatban állanak egymással, továbbá, hogy az egyik állam közegei beavatkozhatnak-e a másik állam pénzügyeinek intézésébe, és ha igen, minő alakban: soha sem fogadhatom el. Végűi, t. ház, mindezen okokon felül találtam a törvényjavaslat indokolásában egy pontot, a mely ijesztő voltában, minden közelebbi felvilágosítás nélkül méltán adhat okot aggodalomrí>. Azt mondja ugyanis az igen t. miniszterelnök úr az indokolásban, hogy ezen törvényjavaslat szükséges főleg azért, hogy megfelelő alap nyeressék arra, hogy ä szeszitalmérési adó eltörlése mellett annak jövedelme a szeszadóval beszedendő pótlék által fedeztessék. A szeszitalmérési adó eltörlése kétségtelenül égető szükség ; de hogy vájjon milyen nagyságú lesz az a helyett behozandó pótlék, miként fog az kivettetni, vájjon a szesztermelő, vagy a szeszárúsító fogja-e azt fizetni: mindezek oly kérdések, hogy ha rájuk felelet nem adatik, félni lehet, hogy az igen t. miniszterelnök úr ismeretes szerencsés keze között a szeszítalmérési adó helyett behozandó pótlék az állam pénztárába sokkal nagyobb összeget fog összehozni, mint a mennyi a szeszitalmérési adó volt, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) vagyis más szóval, t. ház, itt egy újabb és nagyobb teher fenyegeti a fogyasztó közönséget. Már pedig, t. ház, a fogyasztási adók, különösen pedig az életszükségletekre kivetett adók már is oly magasak, hogy azok a nagy fogyasztó tömegnek, a szegény embernek nyomorúságát a legvégső határig fokozzák. Minden újabb teher behozatalánál egyoldalú álláspontnak tekintem a törvényhozásnak azt az eljárását, hogy mindig csak azt tartja szem előtt, mily mérvben fogja az az új adó megtölteni az állampénztárt, de nem mérlegeli egyúttal azt is, hogy az új adóteher kiket és mily mérvben nyom, és hogy zúgolódás nélkül elbírhatják-e a szegény emberek az illető életszükséglet! czikkek fogvasztásakor az illető tehernek viselését. És épen azért, mert én minden új tehernek még csak felemlítésétől is félek, különösen pedig az életszükséglet! czikkekre kivetendő fogyasztási adók fokozását nemcsak közgazdasági, de politikai szempontból is elítélendőnek tartom: az e végből nyerendő megnyugtató válasz nélkül aggodalmaimat elég súlyosaknak kell kijelentenem arra nézve, hogy a javaslatot már ezen indokból is elvessem. Mindezek folytán, t. ház, e törvényjavaslatot a magam és a párt nevében, melyhez tartozni szerencsém van, még a részletes tárgyalás alapjául sem fogadhatom el. (Helyeslés a szélsőbalon.) Bartók Lajos jegyző: Désy Zoltán! Désy Zoltán: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az előttünk fekvő javaslatnál és a melléje csatolt indokolásnál csak a pénzügyi bizottság t. előadójának indokolása volt rövidebb. Azt, hogy tulajdonképen mit akar ez a javaslat elérni, hogy itt, vagy ott nyernek-e általa: sem a javaslatból, sem pedig az indokolásból megtudni nem lehet. Beöthy Ákos: Még kevésbbé az előadó beszédéből. Désy Zoltán: Abból épen nem. A ezélt, melyet a t. miniszterelnök úr elérni kíván s melyet Molnár József t. barátom nem fogadott el, én magam is helyeslem. Helyeslem nemcsak azt, hogy az adót a fogyasztási terület nyerje, hanem helyeslem azt a továbbmenő czélt is, hogy a szeszadó az italmérési adóval egyesíttessék. Annyival inkább helyeslem ezt, mert évekkel ezelőtt többször hangoztattuk, hogy ezt meg kellene tenni, de akkor a t. túloldal mindig azt mondta, hogy ez