Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-334

331. országos ülés 1894. április 28-án, szombaton. rá i egyik közeg: a közös hadügyminiszter egyáltalában nem intézkedhetik. Ez, t. ház, teljesen inkompetens dolog. Á delegáczió őrködik a felett, hogy a közös hadügyminiszter megtartja-e a törvényt, vagy sem. Ha nem tartja meg, akkor felelősségre vonja és szorítja a törvény megtartására. De hogy a törvények végrehajtása tekintetében a közös hadügyminiszter, vagy a delegáczió olyan hatáskört vonhasson magához, mely az 1867 : XII. tczikk érteimében az ő feladatán kivú'l áll, ez oly zűrzavar a törvények érvényesítésére és Magyarország közjogára vonatkozó felfogásokban, a milyent minden helyről elvárhattunk volna, csak onnan nem, a hol első sorban volnának kötelesek egyfelől a fennálló törvényeket, másfelől a delegáczió kompetencziáját ismerni és .saját körére szorítani. (Élénk helyisléts a bal- és szélső baloldalon.) Később rá fogok térni. t. ház, ezen rendelet tartalmának azon részére is, a mely a gallimathiasokuak egy sajátságos kidomborodása, s ez az, midőn a rendelet különbséget tesz a katonai levelezések között, melyek kezdeményező természettel birnak, és azok között, melyek csak válaszoló elintézés természetével bírnak. Itt e helyütt csak konstatálom, hogy ez a rendelet formailag is és tartalmilag is a törvénybe és a közjogba ütközik, s ép azért már e szempontból sem veheti azt a törvényhozás tudomásul oly alakban, melyet a kérvényi bízottság ajánl, hogy t. i. tegyük azt a sérelmek múzeumába örök időkig. Ez hitem szerint szégyene a közállapotoknak, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) melyek odafajultak, hogy a törvényhozás a magyar állam legfontosabb érdekei, a nyelv érdeke felett sem képes immár őrködni. (Helyeslés a bal- és szélső a baloldalon.) De áttérek, t. ház, magára a dolog lényegére. (Halljuk! Halljuk!) Az első kérdés, mely felett el kell igazodnunk, melylyel tisztába kell jönnünk, az, hogy van-e törvény ezen a téren, vagy nincs

9 Ha törvény van, annak érvényesülnie kell, ha törvény nincsen, akkor törvényt kell alkotni, még pedig a magyar állam azon független állásának megfelelő oly törvényt, melylyel semmiféle körülmények között sem hozható alárendeltségi helyzetbe a magyar állam exisztencziájának egyik döntő alkateleme: a nyelvkérdés. (Úgy van! bal feöll.) Hogy törvény létezik, arra nézve több rendbeli nyilatkozat történt a házban, a delegáezióban s azon rendeletekben is, melyekről most szó van. Láttunk olyan felfogást, hogy vau egy törvény, mely a katonai levelezésekre nézve irányadó, s ez az 1867 : XII. tczikknek 11. §-a. Ezt az eszmét vetette fel ad. előadó űr is, a mit mélyen sajnálok, mert az előadói székből csak átszűrődött és megfontolt nyilatkozatoknak volna szabad világgá repülniük. Felállította ugyanis ő is és mások is

; a kik ebből a kínos helyzetből kibontakozni akarnak, hogy az 1867 ; XII, tcz. 11. §-a azt mondja, hogy a vezénylet a fejedelem által intézendőnek .ismertetik el, és ebből azután arra a következtetésre jutnak, hogy a vezénylet eszméje a hadsereg szolgálati nyelvével azonos lévén, a fejedelmi jog kiterjed arra is, hogy a hadsereg szolgálati nyelve annak minden külső érintkezésében szintén a fejedelmi intézkedések alá soroztatik. Ez, í. ház, először is egy nagy jogi képtelenség, (Igaz: Úgy van! bal felől.) másodszor pedig nem felel meg közjogunk szellemének sem. (Igaz! Ügy van/ bsl felől.) A hadsereg vezénylete, — kétséget nem szenved, — a fejedelein által intézendőnek ismertetett el, bár itt is meg kell jegyeznem, hogy a fejedelmi jogok gyakorlása is a parlamenti felelős kormánynak ellenjegyzése alá tartozik; (Helyeslés a baloldalon.) hogy ez a fejedelmi jog korántsem abszolút, hanem relatív, az bizonyos abból, hogy nem hbzem, hogy legyen bárki is e házban, a ki, ha esetleg az kívántatnék, hogy a hadseregnek vezény-nyelve pl. a cseh. vagy a román legyen, a törvény ilyetén jelentőségébe belenyugodnék. Ha azonban mégis volna ilyen, szólaljon fel, indokolja ezt, s én meg fogok előtte hajolni. De nem ez a kérdés, hanem az, hogy a vezénylet határain belül a hadsereg beléletében, a hadsereg kommandójában a, vezény-nyelv kérdése közjogunk határain belül fejedelmi jog. Ezt elismerem. Lehet ez hibás, lehet ez rossz, lehet ezzel szemben törekvés, mely ennek megváltoztatását óhajtja, de őszintén, nyíltan és lojálisán el kell ismémen;, hogy a hadsereg vezénynyelve a kommandó határáig a fejedelem által intézendőnek ismertetett el; de mihelyest az e határon kivííl megy, éa maga előtt látja az egész állami területet, egész határozottan tagadnom kell, hogy e fejedelmi jog az állami területen fenforgó, ily természetű kérdésekre is kihatással bir. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ép azért sohasem ismertein, és ma sem ismerem el azt, hogy a vezényszó pretextusa alatt akár a magyar katonai oktatásra, akár az önkéntesi vizsgauyelvre, akár a polgári hatóságokkal való levelezésre a fejedelmi jog irányadó leg3"eu, mert ez semmi más nem lenne, mint közjogunk meghamisítása, a magyar államnak hátrányára, a mely még seakinek eszébe nem jutott. (Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon.) De ez abszurdum is. Megmondom, miért? Azért, mert ha ez fejedelmi jog, akkor miért hivatkoznak akár az 1840-iki törvényre, akár