Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.
Ülésnapok - 1892-334
228 334. országos ülés 1894. április 28-án, assombaton. végett a t. háznak ajánlom, (Élénk helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Hock János jegyző: HoránBzky Nándor! (Halljuk! Halljuk! bal felől. Mozgás jobb felől.) Elnök: Csendet kérek ! Horánszky Nándor képviselő urat illeti a szó. Horánszky Nándor: T. ház! Mielőtt a tárgyalás alatt levő fontos kérdés érdemére nyilatkoznám, elútasítkatatlan kötelességemnek ismerem reámutatui azokra a kínos benyomásokra, melyek a katonai levelezés terén a belügyminiszter úrnak rendeletét megelőzték g melyek nyilvánvalóan bizonyságát nyújtják annak, hogy itt nem egy összhangra törekvő kibontakozásról van szó, hanem szó van részben félreértésekről, részben bizalmatlanságról, részben pedig — és ez a legsajnosabb — egy oly ujjhúzásról, mely a'katonai státusz és a magyar államhatalom között kifejlett és állandóan fennáll. Ez a jelenség, t. ház, nagy megfontolásra utal bennünket, utal úgy a múltból kifolyólag a jelenre következtetve, mint utal a jövő érdekében, a mennyiben ha ezek a kérdések nem tisztáztatnak, ha azok állandóan napirenden lesznek, az nem fog javára válni sem az országnak, sem azon törekvéseknek, a melyek talán az ország érdekeivel szemben egy bizonyos irányt akarnak intendálni, de a mely iránynak intendálása messze távol áll a magyar állam érdekeitől. Miben áll ez az ujjhúzás, t. ház? Abban, hogy a magyar kormányhatóságok levelezéseiben a badsereg szolgálati nyelve előtt kapituláljon-e a magyar állam nyelve, vagy sem ? (Úgy van! bal felöl.) E körül forog a kérdés és nem más körííl. Vagyis, hogy a magyar kormányhatóságoknak a levelezések terén a had sereg szolgálati nyelve és a hadügyminiszter rendelete legyen-e irányadó, vagy pedig irányadó legyen a törvény és a magyar államhatalomnak az államhatalomtól elválaszthatatlan és döntő érdeke, vagyis azon érdeke, mely a nyelv szüpremácziaját semmiféle szempontnak a világon alá nem rendelheti, hacsak a magyar államot exisztencziájában aláásni nem akarjak. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hogy igazoljam azon állításomat, hogy itt tulajdonképen nem eligazodásról, hanem ujjhúzásról van szó, méltóztassék megengedni, hogy visszamenjek bizonyos anteczedencziákra, melyeket, ha a híz előtt feltárok, azt gondolom, hogy joggal következtethetek a törekvések azon irányára, a melyet én e szóban akarok és kívánok megjelölni, hogy : »ujjhúzás«. T. ház! A kérdés szerintem pusztán állam jogi szempontból teljesen tisztán áll, habár az uzus visszaélések alapján nyugodott is, a melyet, most azonban senki sem akczeptált mindaddig, míg a kérdés a delegáczióban szóba nem jött. Szóba jött ugyanis a kérdés a delegáczióban 1891-ben, mikor a delegáezió a következő fontos határozatot hozta: »Utasíttatik a hadügyminiszter, hogy a közös hadsereg az állami hatóságokkal az állani nyelvén levelezzen«. Ez egészen megfelelő, félreérthetlen határozat. Továbbá, nehogy kételyek merüljenek fel a nyelv használata tekintetében, kimondta még azt is, hogy a közös hadsereg a magyar állampolgároktól hozzá érkezett folyamodványokat az állam nyelvén fogadja el, és a hozott határozatokat a folyamodóval az állam nyelvén közölje. E határozat két alaptételt tartalmaz. Egyik az, hogy a katonai levelezéseknél, tekintet nélkül akár ezredparanesnokságra, akár más parancsnokságokra, a hadsereg a magyarországi hatóságokkal való érintkezésben az állam nyelvét használja, a másik pedig az, a mely a magánosok kérvényeit illetőleg szintén félre nem érthetőleg akként intézkedik, hogy azokra a magyar nyelven adassék válasz, és azok magyar nyelven intéztessenek el. Ezen határozat 1891 ben meghozatván, gyakorlatunk szerint az arra következő delegáczióban, 1892-ben a közös hadügyminiszter arra választ adott. Ezen válaszában a többi között ezen határozatra nézve a hadügyminiszter kijelentette, hogy a közös hadsereg az erről szóló magyar törvény 9. §-ának megfelelőleg azon rendeletet, mely szerint a magyar ezredek parancsnokságai a magyar hatóságokkal magyar nyelven tartoznak levelezni, mindenkor szem előtt tartotta. Vigyázzunk erre a beiktatásra, hogy : »1840: VI. törvény«, mert itt kezdődik annak intendálása,^ hogy a magyar nyelvnek használatát a kormányhatóságokkal szemben csak az ezredparancsnok ságok eljárására terjesztessék ki. Ennek kapcsán további válaszában kijelenti azt is, hogy »a magyar hatóságok ilynemű átiratai, a magánfelek ilynemű beadványai«, — tehát már ide kezd szorulni: »beadványai« — »a magyar ezredek és hadkiegészítő parancsnokságok által az első bekezdés értelmében magyarul intéztetnek el. a többi hadcsapatok parancsnokságai és intézetei által pedig ugyanazok a hadsereg szolgálati nyelvén fognak elintéztetni. « T. ház! Azzal a félre magyarázhatatlan határozattal szemben, a melyet a delegáezió első ízben hozott, és a melyet én a törvények értelmének megfelelő határozatnak tartok, azért, mert ezt a delegáezió saját hatáskörében hozta: — ezzel szemben mosdom, — a közös hadügyi kormány kijelenti, hogy az ezredparancsnokságokon túlmenő minden más katonai hatóságok kormányzatai részéről a levelezés már csak a