Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-332

332. országos ülés 1894. áprilk 25-cn, szerdán. 187 gazdasági és mezőgazd isági érdekekkel szemben találjuk a t. kormányt s a t. többséget, a mely egy vámpolitikát inaugurál, mely összes magyar gazdanépünknek úgyszólván megélhetését gyengíti, a minek nem egyéb a következménye, mint az, hogy az állam maga is meggyöngíttetik. En hiszem azt, hogy vannak bizonyos körök, melyek a maguk érdekében szeretnék mezőgazdaságunkat rózsás színben feltüntetni. Ezt azért teszik, hogy újabb terhek elvállalását annál elfogadh itóbbnak tűntessék fel. En hiszem azt, hogy az igen t. kormány, de a t. ház összes tagjainak többsége sincsen alaposan informálva tulajdonképen mezőgazdasági, majdnem mondhatni: válságunkról. Legyen szabad, és én szükségesnek tartom s azt hiszem, hogy úgy a közügynek, mint maguknak az illető társadalmi köröknek szolgálatot teszek, midőn itt a tényállást röviden a t. képviselőházban referálni kívánom. (Halljuk Halljuk!) Hogy erre miért érzek hivatottságot, honnan merítem én a magam meggyőződését, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy igenis, megfordulok a polgári nép között, a tulajdonképeni mezőgazdák között, az országos délmagyarország't gazdasági egyesületnek, a jnely most már mintegy 3000 tagból, csupa földmívelőből áll, elnöke vagyok, egy vidéki takarékpénztárnak vagyok igazgatója ; ezt annyiban említem, mert ott látjuk a tulajdonképeni helyzetet. (Úgy van! bal felöl.) Továbbá egyszerű polgári állásomnál fogva nemcsak köztük fordulok meg, de köztük is élek, magam is foglalkozom ilyen kisebbszertí gazdálkodással, tehát egészen preczize tudom megmondani, hogy mikép állanak a dolgok. (Helyeslés bál felöl. Zaj. Halljuk! Halljuk!) T. képviselőház! Én a leghatározottabban állítom azt, hogy az ország különféle vidé! ein, de különösen ott, a hol a legtermékenyebb, legdrágább földek, a hol a legmczionálisabb kezelések vannak, az Alföldön és Dél-Magyarországban, ott, t. képviselőház, a mi mezőgazdaságunk egy igen komoly válsággal küzd. Hogy ennek, uraim, külső látszata nincsen, hogy erről önöknek tudomása nincs, annak megvan a magyarázata, és megadhatja az a sok százra menő takarékpénztár is, az a sok konkurrrenczia a hitelezésben, mely egymást meg akarja előzni. De meg van máskép is a magyarázata, t. képviselőház, a magas haszonbérben, az óriási, mindig szaporodó teherben, a melyet állami, községi adó czímén, 5 —6-féle czímen ránk raknak. Ezeket még a 4 forintos tengeriből és a 6 forintos búzából valahogyan kielégíthetik. De a családnak fentartására és életképességére szükséges összeget egy évtizeden át egyedül a takarékpénztári hitelből fedezik és százezrekre megy azoknak a száma, t. képviselőház, kik ma még rendezett viszonyok közt gazdálkodnak, a kik ma még mint rendes adófizetők fungálnak ott, de a kik egy pár év múlva — sajnos, hogy úgy van — annak lesznek kitéve, hogy esetleg hajléktalanok lesznek, családjuk a koldusbotra jut és esetleg a kivándorlásra lesznek kényszerítve; leliet, hogy egy-két évig még folytathatják, de ma már sem hitelük, sem jövedelmük, hanem terhek és költségek, magas földhaszonbérlet és adósságok nyomják. És ma, t. képviselőház, midőn ők várják a magyar kormánytól egy külföldi, nyugat felé szóló piacz megteremtését, hová nyers termékeinket kiviszszük és értékesítjük, midőn ezt várják, íme, most jön a kormány mint mentő, és a helyett, hogy ezt eszközölné ki, és a tulajdonképeni módot és alkalmat nyújtaná a gazdáknak a megélhetésre, e helyett kinyitja Romániának a vámsorompóit s beengedi özönleni összes uyersterményeit, azokat, a melyekben mi — úgyszólván — megfulladunk, a melyekben elsülyedünk. T. kép iselőház! Hiszen nálunk, Magyarországon nem az a baj, hogy rossz termés volna, vagy talán szűkebb viszonyok közt élnénk; egyedül az a baj, hogy a mi mostani mezőgazdasági viszonyainknál fogva nálunk sokkal nagyobb a kiadás, a költség, mint a mennyi tényleg a terményeink után befolyó jövedelem. S ha a mezőgazda általában ezen mai búza-árak, ezen mai mezőgazdasági viszonyok mellett is deficzittel zárja évi mérlegét: ugyan, kérdem, t. képviselőház, ha majd a jövőben — akármilyen mértékben mondja a t. miniszter úr az ellenkezőjét — azok az olcsó vasúti díjak s a Vaskapu szabályozásánál fogva, a melyeket, sajnos, én inkább hátrányuknak tekintek, az olcsóbb vízi utakon beözönlik az a 6, vagy 7 frankos búza Romániából, és itt nekünk konkurrencziát csinál, nem egészen természetes-e, ha ez a búza árát még egy, vagy másfél forinttal le fogja nyomni? S ugyan kérdem, miként fogja ez kárpótolni a magyar gazdát, miként fogja az mezőgazdaságát vinni kár é-; veszteség nélkül? (Úgy van! bal felől.) De nem úgy áll-e, t. képviselőh az, a dolog például az állatállomány behozatalánál is ? Kaptam ma némi felvilágosítást a t. miniszter úrtól ; de ne méltóztassék mindig a statisztikával érvelni, a mely, úgy látszik, egyszer jó, másszor téves, hanem méltóztassék — a mi nem lehet téves — a gyakorlati életet tekinteni, és az eredményt meguézni. Tény az, hogy Magyarországnak ma oly ti\Itermelése vau hízott sertésben, hogy annak a felét sem birja a monarchia elfogyasztani. Ezt bizonyítja a statisztika is, de bizonyítja azon tény is, hogy Magyarország földmívelésügyi kormánya az utóbbi években szükségesnek látta állategészségügyünk körűi 2i*