Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-332

176 332. országos ülés 1894. április 25-én, szerdán. arra a tudatra jönne, hogy ezt már mégis másként kellene megcsinálni, abban az cetben is nekünk előbb a szomszédainkkal kellene egyezkednünk, ^ogy ők is hajlandók legyenek felmondani ezen, rájuk nézve kedvező, ránk nézve elég kedvezőtlen szerződést. Akkor még egy másik háborúnak kell azt megelőznie, míg emezzel végezhetnénk. Tehát ez az egy világos pont is elég sötét, a többit nem is tekintve. (Igaz! Úgy van! hal felől.) De, t. ház, különös jelenség az, hogy ezt a t. előadó úr úgy tünteti fel, hogy ez a szerződés jósága mellett kell, hogy szóljon, hogy 12 havi felmondással me<

r lehet hamarosan változtatni a dolgot. En azt találom, hogy ha egy szerződés jó, akkor nem arra kell törekedni, hogy azt minél előbb fel lehessen bontani, hanem arra, ^hogy azt minél több időre biztosítani lehessen. És ezt hallottuk is egy ízben, mikor Németországgal kötöttük meg a szerződést, azt a szerencsétlen szerződést, a melyről ma már mindenki jól látja, hogy szerenesetlen szerződés volt. Akkor sem tudtak valami erős érvef mellette felhozni, de felhoztak egyet, és ez volt a 12 évi felbonthatatlanság, és így ebben rejlőnek mondották annak a jóságát. Most ellenben azt raoiidják, hogy ennek a jó szerződésnek az az előnye, hogy 12 hó alatt fel lehet mondani. Ez, t. ház, lehet, hogy jól van mondva, hogy jól hangzik, de hogy ez érv lehessen a szerződés hasznossága mellett, az nem lehet. (Helyeslés a haloldalon.) T. ház! A t. előadó úr beszédének egész fonalán átvonul valami kétes kifejezés, s ez az, mintha volnának, a kik az ipart nem szívesen pártolják. Engedjen meg a t. előadó úr, igaz, hogy mi azt, már nagyon megszoktuk a túlsó oldaltól s a kormánytól is, hogy általánosságban beszélnek, s hogy aztán mindenki értse magára, a mint akarja. De én mégis nagyon kérném, ha szíveskednék megmondani, kik azok, vagy miből világlik ez ki? Én. a ki ezt a kérdést figyelemmel kisértem, egyetlen képviselő úrnak a felszólalásából ezt ki nem vettem, sőt ellenkezőleg, a ki ezen a felén van a t. háznak, egytől-egyig azon óhajnak adott kifejezést, hogy az ipar fellendülése szükséges, és annak előmozdítása érdekében mindenki kész minden eshetőségről gondoskodni. Itt a t. előadó úr aztán hivatkozik az iparra, hogy ezt fejleszteni kell, és ez az a nagy előnye ezen szerződésnek, és azután maga is elárulja, hogy az a kisipar, a mely tulaj donképen már létezik, az ugyan sújtva van, de annak a nagy iparnak, a mely nem a mienk, — daczára annak, hogy az előadó úr mindig a »mi« szót használja, — hanem a mely Ausztriáé,. . . Ugron Zoltán: Császári-királyi! Nedeczky Jenő:.. • annak igenis van előnye. Hát a t. előadó úr azt hiszi, hogy a magyar ipart úgy fogjuk fejleszteni, ha Ausztriának az iparát még arra is segítjük, hogy ne csak ide jöjjön be, hanem azt még a külföldi államokban is támogassuk a mi rovásunkra? Ezt nevezi a t. előadó úr a magyar ipar pártolásának 5 Hát engedje meg, de ez nem iparpártolás, ez az iparnak a fejlődés kezdetén való elfojtása. (Helyeslés hal felöl.) De hát legyünk tisztában az ipar fogalmával. Vannak nemzetek, a melyeknek ipara annyira fejlődött, hogy a nemzetnek szükségletét fedezi. Itt az az eset áll elő, hogy az ipar pártolja, segíti, fejleszti a mezőgazdaságot, és ez viszont segíti, fejleszti az ipart. Ez olyan csereforgalom, mint akár a pénz, a mely mellé teszünk egy értéket, a mely ugyanannyit reprezentál, mint annak a pénznek az értéke. Vannak államok, a melyekben az ipar nemcsak, hogy az államnak szükségletét fedezi, hanem a hol még azon túl is képesek produkálni, és azt okos vámpolitikával exportálni is tudják. Itt előáll az az eset, hogy igenis már nem a mezőgazdaság pártfogolja az ipart, hanem határozottan és nagy előuynyel az ipar pártolja a mezőgazdaságot. De viszont vannak államok, a hol az ipar még gyenge, még csak fejlődési stádiumában van, és olyan a mi államunk. Itt, t. ház, az ipar nem segélyezheti a mezőgazdaságot, de igenis hivatva van a mezőgazdaság, hogy segélyezze az ipart; de az csak úgy lehetséges, ha mi első sorban a mezőgazdaságot segítjük, és produktívvá teszszük; ha a mezőgazdaságot képesítjük arra, hogy az ipart pártolhassa és fejleszthesse. (Zaj. Halljuk!) Én tehát abban a véleményben vagyok, hogy hazánkban első sorban nem az ipart, de a mezőgazdaságot kell produktívvá tenni, hogy ez a produkezió képes legyen pártolni az ipart, (Helyeslés hal felől.) és akkor, t. ház, fel fogunk szabadulni egy kettős nyomás alól : az alól, hogy nem leszünk arra utalva, hogy 75 —80°/oot fogyaszszanak termelőink, s nem leszünk kénytelenek idegen iparczikkeket behozni, mire vonatkozólag az előadó úr 400 millió forint értékű behozatalról szólt. Ez megöli iparunkat, mert az egészséges és egyedül helyes eljárás csak az, hogy a nemzetnek minden erejét arra kell fordítania, hogy mezőgazdaságát produktívabbá tegye, s ez által iparát fejleszsze. Ellene vagyok minden oly intézkedésnek, mely beteges, és a mezőgazdaság rovására van. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) De hát mi történjék, t. ház, azzal a kisiparral, különösen, mint az előadó úr hangsúlyozta, az erdélyi részekben? Hát, t. ház, azt kívánom, hogy az a fiatal román állam felvirul-