Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-332

J74 8B2. országos ülés 1894. április 25-én, szerdán. sorából láthatja mindenki, hogy azok az urak nem a gazdasággal foglalkozó körökből vaunak véve, hanem a mai ipari és kereskedelmi vállalatok köreiből. A miniszter úr nem igen indokolta javaslatát, de a mi kis indokolást mond, abban mindig Magyarországról beszél; a bizottsági jelentés pedig már alig tesz különbséget Ausztria és Magyarország között. Az előadó úr már egész császári és királyi beszédet tartott. (Derültség bal felől.) Mert ha végigolvasom a »Nemzet«től egész terjedelmében adott beszédét, abban specziális viszonyokról csak ott szól, a hol eljajgatja az 50-es és 60-as évek idejét, és arra a boldog érára emlékszik vissza, hogy Aradón és az erdélyi határszéleken iparunk volt Románia számára. Ez oly tévedésen alapszik, hogy azt hiszem, az előadó úr maga is rossz néven venné, ha elhinném neki, hogy ez őszinte véleménye, (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) és elfelejti, hogy az 50-es és 60-as években Magyarország délvidékein némi ipar volt, Romániának semmi, de hozzá nem is fért senki, a magyar Alföldön a sáros utakon szállítani nem lehetett semmit, a távírda és a posta fejletlen állapotban volt, s a nehéz közlekedési viszonyok miatt minden állam és általában mindenki örökké csak közvetlen szomszédjára volt utalva. Nem hihetem s nem hiszem, hogy az előadó úr maga is higyje, hogy a mai korban ezen szerződés által Arad, vagy Szeged, vagy Temesvár újból ugyanazon lendületet nyerje az ipar terén, mint a minő annak idejében ezeknek ipara volt. De igenis az előadó úr nem egyszer mutatja he osztrák-magyar államférfiúi mivoltát beszéde folyamán, (Élénk derültség bal felől.) a a melyben beszél első Horban arról, hogy minden legfőbb kedvezményen alapaló szerződés az erősnek válik hasznára, és azt mondja, hogy ebből is nekünk lesz hasznunk. Kik azok a »nekünk«,? (Derültség hal felől. Halljuk ! Halljuk!) A szerződésben minden tétel úgy van megállapítva, hogy a finomabb árúczikkek kisebb, a durvák pedig nagyobb vámtétellel vannak sújtva. Ez még a miniszteri jelentésből is kiviláglik, s az előadó úr mégis úgy beszél, hogy »nekünk«, mert elfelejti, hogy Romániával szemben talán erŐsebbnek állíthatja az osztrák-magyar monarchiát, de azután, mikor Ausztria és Magyarország között állítja fel a viszonyt, kétféle gyengeségünk áll elő. Az egyik gyengeség forrása maga ez a többség, (Helyeslés és derültség a balés szélső baloldalon.) a mely a maga szolgálatkészsége által minden szerződésnél, a mely egyenlő szövegben kell, hogy létrejöjjön, feltétlen előnyt nyújt az osztrák többséggel szemben, mely esetröl-esetre alakúi, és minden osztályérdeket tekintetbe vesz, és szembeállítja Ausztriának túlsúlyát felettünk az ipar terén. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Még több olyan passzus is van az előadó úr beszédében, a melyre reflektálni lehetne, de miután már azok nagy részére nézve ezt úgy is megtették Hoitsy Pál és Issekutz Győző t. képviselőtársaim, én még esak egyre tartom szükségesnek, hogy reflektálják, és ez az a passzus, a melyben azt mondja, hogy minő viszonyokat idézett elő a vámbáború Romániával, azt méltóztatnak a jelentésből tudui. Ezt a passzust szeretném megmagyarázni, megvilágítani. (Halljuk! Halljuk!) Az előadói jelentés rámutat arra, hogy akkor, mikor a román vámháború kitört, az erdélyi határszélen levő ipar elvesztvén fogyasztó piaczainak egy részét, roppant zavarba jutott, úgy, hogy egyes iparosok teljesen tönkrementek, és kénytelen volt a törvényhozás intézkedni, hogy azok oly kedvezményekben részesíttessenek, hogy legalább az országban a belfogyasztást megnyerjék; rosszul mondottam, hogy »törvényhozás«, mert inkább a társadalom jött segítségükre. Akkor ezek az állapotok elmultak; az ipar, melynek egy része tönkrement, ezzel a szerződéssel föl nem emeltetik. A melyik része a fogyasztást megkapta, az úgy is megél idebenn abból a kereskedelmi ^passzívából, melyet az előadó el akar enyésztetni s melyet Magyarország közgazdasági élete legnagyobb hibájának tart. De most ilyen szerződéssel azt az ipart, melyet akkor elvesztettünk, feltámasztani nem lehet. (Úgy van! bal felől.) Nem lehet azért sem, mert —a mint maga az előadó úr megmondta — Románia időközben a vámháború alatt gondoskodott magának piaczokról, illetőleg a kereskedő és ipar-államok gondoskodtak arról, hogy Romániát iparral eláraszszák. Már most Románia további jó vámpolitikájával és energiával megteremtette az iparát s így ne tessék képzelni, hogy ha most azon czikkek talán mérsékeltebb ár mellett oda átmennek, konkurrálhatunk velük. Ezen regarde dal abszolúte ne tessék törődni, mert sokkal nagyobb veszedelem arra a székely iparim az, ha a székely gazdaságot megöljük, n.-ert akkor igazán az utolsó fogyasztóját is elveszti. (Igaz! Úgy van! bal felől,) Még csak arra kívánok megjegyzést tenni, hogy az előadó úr azzal végezte beszédét, hogy egy román képviwelő förmedvényét olvasta fel. Azt hiszem, sokkal helyesebbeu tette volna az előadó úr, ha specziális gazdái lelkiismeretét hallgatta volna meg, s annak a jajgatásait mondta volna el. (Helyeslés és tetszés bal felöl.) Bartók Lajos jegyző: Nedeczky Jenő! Nedeczky Jenő: T. ház! Talán nem szólaltam volna fel, ha a t. előadó úr az előadói