Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-331

154 331. országos ülés 1894. április 24-én, kedden. dasági bizottság jelentésében is megtaláljuk azon statisztikai adatokat és részleteket, melyek mu tatják, hogy a jelen egyezmény még e tekintetben sem válik ártalmára országunknak és mezőgazdaságunknak. Én azonban most nem foglalkozom bővebben a részletekkel, (Felkiáltások a szélsőbalon : Be, kérjük !) pedig épen ez kívántatik tőlem. Nem foglalkozom azért, mert mások már foglalkoztak velük, és igazán felesleges volna itt ismételni azt, a mit már mindnyájan másoktól halottunk, és azért most egyszerűen csak erre utalok. Foglalkoztak ezen kérdéssel ugyanis, t. ház, a román képviselőházban. Az egész román ellenzék, az egész szabadelvű párt, a legvehemensebben támadta ez egyezményt, különösen azon nemzetgazdasági indokból, mit a magyar mezőgazdák közül többen hangoztatnak ellenkező értelemben, hogy t. i. az egyezmény a szarvasmarha és az élők kivitelére a, kívánt kedvezményeket nem nyújtja. De más szempontból is támadták az egyezményt, így mindenekelőtt abból, hogy az a román ipart károsítja, mert ott is az állíttatik, hogy az egyezmény számtalan iparczikkünket kedvezményezi a román piaczon. Ugron Zoltán: Ezt most megeszi az osztrák! Elnök: Ugron Zoltán képviselő úr fel van írva szólásra, kérem, tartsa fenn észrevételeit akkorra, midőn a sor reá kerül ! (Helyedés jobb felől.) Boros Béni előadó: Mit lehet ebből következtetni, t. ház? Azt, hogy azon fiatal állam nemzetgazdái nagyon jól tudják, mi rontja az ő kereskedelmi bilanszukat, és első sorban az ellen szólalnak fel, hogy határaik meg lesznek nyitva a mi czikkeiiiknek, és hogy mi ipar czikkeinkkel meg fogjuk az ő kezdetleges iparukat károsítani. (Felkiáltások a szélsőbalon: Az osztrák!) Ha a t. képviselő urak mindig azt mondják, hogy csak az osztrák ip irczikkeknek nyújtunk kedvezményt, ezzel simpliczite elismerik, hogy nálunk ipar nincs, negligálják az erdélyi kis- és nagyipart, negligálják Magyarország iparát, s akkor köztünk többé nincs vitának helye, mert akkor én nem mondhatok mást, mint azt, hogy ne beszéljünk itt román vámegyezményről, hanem beszéljünk az ipar létesítéséről és támogatásáról. De, hála Isten, nem így áll a dolog. Ez az egyezmény ismét megnyitja Magyarország, Erdély számára Oláhország határait, fel fogja lendíteni különösen azon ipart, mely eddig Erdély jólétének kűtforrását képezte, és különösen a határszéli kedvezményes kereskedés lehetővé tétele ép azon törzsnek válik előnyére, melynek némely képviselője ez egyezményt ellenzi, t. i. a székelységnek. (Úgy van! Úgy van! jobb felél.) De, t. ház, hogy ismét visszatérjek tárgyamra, — nem akarva t. ház türelmét tovább fárasztani, — még csak röviden azon ellenvetésekre kívánok visszatérni, melyek épen a szomszéd állam törvényhozásában egész részletességgel tárgyaltattak, és melyek, azt hiszem, a jelen pillanatban a legjobb tanúságot fogják mellettem tenni. A román ellenzék támadásának második indoka az volt, hogy a szerződés csak 12 hónapra köttetett, illetőleg, hogy az 12 havi felmondással megszüntethető. Ez a román nemzetgazdák nézete szerint feltétlenül káros, mert míg mi a rövid határidő pillanatnyi előnyeit is felhasználjuk jelen elkészült állapotukban, addig ott, a hol a vámháború szintén iszonyú pusztításokat vitt véghez, a 12 havi határidő rövid nekik arra, hogy nagyobb befektetések által ismét képessé tegyék államukat a kivitelre. Tehát a rövid határidő ellen beszéltek, ez volt a második indokuk. A szerződésnek ezt a jellegét a mi közgazdasági bizottságunk és a miniszteri jelentés is tárgyalta, de ha e jelleg Romániára nézve káros lehet is, ránk nézve azt legalább a jelen pillanatban szükségesnek és czélszerűnek találta. E kérdéssel tchár bővebben foglalkoznom nem szükséges. Hanem szomszédainknak harinndik és legfőbb támadása leginkább arra irányúit, hogy a román szarvasmarhák, a román élők kivitele a jelen egyezmény által biztosítva nincs, és az egyezmény e kivitelt ezentúl is lehetetlenné teszi ; ennélfogva épen az az egyetlenegy kedvezmény, a melyet vártak volna, rájuk nézve nem létezik, tehát az egyezmény rájuk nézve semmi előnynyel sem jár. E nézetnek a román szenátusban, mint méltóztatnak tudni, Sturdza, Aurelian és Póni szenátorok, a kamarában pedig Porumbar és Stolojan képviselők élénk kifejezést adtak. En tehát itt e tekintetben utalhatnék egyszerűen csak ezen beszédekre, melyekből mezőgazdáinknak legalább az a része, mely Romániával minden barátságos transakeziót elkerülni akar . és perhorreszkál, tanúihatna. Hanem hát ne keressük ki e beszédeket az annaleszekből, mert kivonatban olvashatjuk azokat a román lapokból, és azért bátor leszek csak néhány sort felolvasni egy román nemzeti lapból, a »Nationalul«nak egy vezérczikkéből, melynek czíme : » AusztriaMagyarország kereskedelmi egyezménye*, mert mellesleg megemlítve Romániában szintén csak az osztrák-magyar elnevezésű monarchiával kötöttnek mondják e kereskedelmi egyezményt. Engedjék meg tehát, hogy e lapból egy kis szemelvényt felolvashassak. (Halljuk! Halljuk! — Olvassa.) A czikk a többek között ezt mondja : •» Minden ki, a kinek egy kis sütnivaló esze van, belátja, hogy az osztrák-magyar kereske-