Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.
Ülésnapok - 1892-330
330. országos ülés 1894. elnéptelenedtek, a zsellérek gazdasági napszámot más vidéken bővebben és drágábban találván, oda költöztek, és így a földbirtokosnak gazdasági kezelése végtelenül megnehezíttetett, és ha tudott is magán segíteni azzal, hogy aratáskor Galicziából hozott munkásokat, vagy Galicziából fogadott cselédeket, a gazdaság ezerféle kisebb munkáihoz a községben hiányozván a kézi erő, meg volt nehezítve a gazdálkodás lehetősége. A földbirtokosok legnagyobb része azonban bizva a tulajdon megrámadkatatlanságában, a telekkönyvek hiteléhen, a törvény erejében, s meg lévén adva a tagosítás által az okszerű gazdálkodás lehetősége, nemesak megtartotta régi, 1848 előtt alapítottzsellérségeit, de üiég megfelelő számban újakkal is megtoldotta azokat; oly számban alapított zsellérségeket, hogy lehetőleg a gazdaságánál szükséges kézi munka ezen zsellérségei által biztosítva legyen, így történt, hogy vannak most keletkezésük idejére nézve különböző, de jogi természetükben teljesen ugyanoly természetű zsellérségek, vannak tudniillik olyanok, a melyek még 1848. előtt alapíttattak, vannak olyanok, melyek rögtön 1848. után, az úrbéri szolgáltatások megszűntetése után alakíttattak, s vannak olyanok, a melyek a legutóbbi években a gazdaság fejlődése következtében alapíttattak. De mindezeknél ágy a szolgáltatások nagysága, mint a zsellérségek jogi teiinészete egy és ugyanazonos. Különbség ezek között a szolgáltatásokra nézve vagy a zsellérségek jogi természetére nézve nincsen. Az egyedüli különbség csak a keletkezésre nézve észlelhető. Ez, t, képviselőház, a Sáros vármegyei kuriális zsellérviszony keletkezésének és fejlődésének dióhéjba szorított rövid vázlata. Ezen viszony semmi összeköttetésben sem áll az úrbéri, vagy azzal rokontermészetű viszonyokkal, tisztán kétoldalú magánjogi szerződés, melynek alapja a felvidék gazdálkodási viszonyaiban rejlik. Szerencsés megoldása ez az ottani gazdasági munkáskérdésnek, a mely, a míg elismerem, előnyökkel jár a földbirtokosra nézve, a mennyiben biztosítja neki a munkást, még nagyobb előnynyel jár a munkásra nézve, a kinek biztosítja az exisztencziáját, a községben való letelepedést, vagyonosodást, és oly megélhetést biztosít neki, a minővel sem nagy gyárak munkásai, de még talán az Alföld gazdasági munkásai sem bírnak, a mint erről mindenki a helyszínén személyesen is meggyőződhetik; és ha meglátogatja azon vidékeket, tapasztalni fogja, hogy igenis vannak Amerikába kivándorolt, elpusztult telkes gazdák, üresen állanak az ilyen telkek, mert a férfi munkakeresés czéljából Amerikába távozott, a zsellérek képezik azonban azon községekben a lakosságnak, ínég pedig a vagyoáprilis 21-én, szombaton. 123 nos lakosságnak zömét. Ismétlem, ez ma a tényleges állapot. De hát bármennyire helyes volt is ez a berendezés gazdasági tekintetben, és bármenynyire megfelelt ez a munkaadó és a munkás érdekeinek, sőt az állam érdekét is előmozdította, ezen viszony ma teljesen tarthatatlan és törvényhozási rendezést igényel, még pedig egyszerűen azért, mert azon törvényes alap, a melyen ez a viszony keletkezett, ma el nem ismertetik, mert a királyi kúria az 1832 — 36. évi VII. törvényezikk 12. §-áu ik érvényét ezen zsellérségekre nézve el nem ismeri, hanem ezen ssellérségeket ítéleteiben úrbéri természetű viszonynak deklarálja. Mint említettéin, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) a földbirtokos és zsellérek között támadt peres kérdéseknek 1848. után alapja mindig az volt, hogy a zsellérek azon meggyőződésben és hitben éltek, hogy az 1848. évi törvényhozás nekik a föld tulajdonát minden kárpótlás nélkül megadta, és csak az urak furfangja, erőszakossága és törvénytelensége fosztotta meg őket ezen földeknek kizárólagos tulajdonjogától. A szabadság kereséséből tehát — mint ők ezt nevezik — eredtek mindazon kérdések, melyek a múltban felmerültek; de a múltban a bíróságok mindenkor az 1832-36. törvényezikk 12. §a értelmében ítéltek, vagyis a viszonyt magánjogi természetűnek fogták fel, míglen az utóbbi években egy lefolyt nagyobb perben, t. i. a palocsai uradalomnak a zsellérekkel folytatott perében — a melyben az alsófokú biróságok ismét a zsellérségek magánjogi természetét állapították meg — a királyi kúria ezen földeknek megválthatóságát mondta ki, és pedig az 1853. évi márczius 2-iki úrbéri pátens 19. §-a értelmében. Nemcsak a megválthatóságot mondta ki a királyi kúria, de egyúttal meg is állapította a megváltási árat, il 1 ^ krban határozván meg egy férfi és női munkás-napszámnak értékét és azt rendelte, hogy ezen munka-napszámból számíttassék ki a megváltási összeg. (Halljuk! Halljuk) Az idézett pátens 19. §-a, a melyre a királyi kúria ítéletét alapította, következőleg szól: (Olvassa.) »Azon földek tekintetében, melyek a 3., 4., 6., 7., 8.. 9., 15. és 17. §§. rendelkezései alá nem esnek, azonban az úrbér behozatalakor már, vagy később benépesítettek, vagy a volt jobbágyoknak különbeni mívelés, beültetés, vagy másnemű haszonvétel végett, írásbeli vagy szóbeli egyezkedés által évenkénti természetbeni szolgáltatások, adózások, vagy bér (ausus) mellett, örök időkre vagy a család, vagy férfiág kihaltáig átengedtettek, a jelenlegi birtokállapot a szerződós, vagy eddigelé divatozott szolgáltatások mellett föntartandó. Az ilyen földeken fekvő tartozások megválthatók.« 10*
