Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-330

350. országos ülés 1894. április 21-én, szombaton. 121 felvidék különleges gazdasági és munkásviszonyai mellett nem csekély nehézségbe ütközött. A hegyes vidék keskeny völgyeiben elszórtan fekvő kis községek úrbéri lakossága e kézi munkaerőt gazdasági napszámosok alakjában nem szolgáltathatja, nem szolgáltathatja egyrészt a lakosság csekély számánál fogva, másrészt és főleg azért, mert ezen vidék munkabíró lakosságának az a része, mely nincs a saját érdeke által a községben való állandó tartózkodáshoz kötve, régi szokás szerint a tavasz megérkeztével munkakeresés czéljából hosszabb időre, 3—4 hónapi tartózkodásra az Alföldre szokott távozni, a hol oly keresetet talál, minőt neki a felvidék soha és semmi körülmények közt nem nyújthat. A földmívelésnek az Alföldön dívó módja, vagyis mint az a múltban gyakorlatban volt, a feles gazdálkodás a felvidéken nem volt keresztülvihető, egyfelől a talajnak folytonos gondozást, trágyázást igénylő mostoha volta miatt, másrészt, mert ez a birtokok kisebb terjedelménél fogva az intenzív gazdálkodás elveivel is ellenkezett. Némely gazdasági munkának a termés egy részéért való teljesítése, az Alföldön divó u. n. kepés rendszer szintén nem volt ott keresztülvihető; mert a felvidéken a termés gyakran oly mostoha, hogy erre vállalkozó is alig akadt volna; de fó'leg azért sem, mert a felvidéki gazda, kinek gyakran 7 — 8 hónapon át kell marhaállományát teleltetnie a rét és takarmányban szegény vidéken, mit sem nélkülözhet a gazdaságán termelt szalma- és takarmány termésből, s így abból az arató részt ki nem adhatja, hacsak gazdasági trágya termelési erejét gyöngíteni nem akarja Minthogy tehát a felvidéken nem volt alkalmazható a gazdasági napszámosok biztosításának az alföldön dívó módja, módokról kellett gondoskodni, melyek a községben levő gazdasági munkásokat a községben való állandó tartózkodásra saját érdeküknél fogva kényszerítsék, úgy, hogy akkor álljanak a földbirtokos rendelkezésére, a mikor a gazdaság kezelése tekintetében iájuk szükség van. Ezt a módot elődeink a kuriális zsellérségek alapításában találták fel, a melynek lényege abban állott, hogy a földbirtokos fölosztotta gazdaságának egy részét, rendszerint a községekhez közel fekvő jobbminőségü földeket 3—4 holdnyi részletekre, megfelelő számú lakásokat építtetett, és ezen földbirtokhoz esetleg még legeltetési és fajzási haszonvételt adott, és ezen részleteket akár az ugyanazon községbeli, akár más községbeli vállalkozóknak kiadta, úgy azonban, hogy az ezért járó haszonbéreket a vállalkozók nem pénzben fizették, hanem kötelezték magukat azt előre megállapított megfelelő számú férfi és női munkásnapokban a gazdaság körül ledolgozni. KÉPVH. NAPLÓ 1892—97. XVIII. KÖTET. így jött létre Sárosmegyében a kuriális zsellérviszony, mint az ottani gazdálkodási és munkásviszonyok természetes folyománya, mint az ottani gazdálkodás egyik szükségszerű előfeltétele. Ezen zsellérviszony, vagy hogy magamat szabatosabban kifejezzem, ezen gazdálkodási rendszer, a megyében csakhamar általánossá lett, és a régi patriarchális korban patriarchális módon tovább fejlődött. írásbeli szerződések ritkán köttettek. A zsellér rendesen szóbeli szerződés mellett vette át a zsellérség haszonélvezetét, bizonytalan időre, addig ugyanis míg ő maga kötelezettségének megfelelni elég erős volt, a kölcsönös felmondási jog kikötésével, a mely gyakoroltatott is a földbirtokos által, ha a zsellér kötelezettségének meg nem felelt, s a zsellér által, ha az bármi oknál fogva a zsellérséget tovább mívelni nem kívánta. Rendesen azonban a zsellér a zsellérséget élte fogytáig bírta, és halála után munkabíró fia, vagy ilyen nem létében özvegye jelentkezett a zsellérség megtartásáért. Az özvegy, csakhogy a zsellérséget meg • tarthassa, vagy másodszor férjhez ment, vagy addig, míg fia felnőtt, férfi cselédet fogadott. A földbirtokos, kinek csak a munka biztosítása volt az érdeke, szívesen meghagyta a zsellérséget ugyanannál a családnál, a mely családot már ismerte. így történt, hogy a mindenkori birtokos zsellér személyében beállott változások bejelentése mellett a zsellérség egy és ugyanazon család birtokában maradt generácziókou keresztül. Ezen gazdálkodási rendszer mindkét félre nézve nagy előnyökkel járt. A földbirtokosra nézve, bár az ekkép biztosított munka nem volt sem olcsó, sem jó, nem volt t. i. olcsó azért, mert a zsellér részére rendszerint a legközelebb fekvő és jó talajú földet kellett kiadni, — hiszen rossz talajú földet kisgazda nem is használhatott volna, — jó pedig azért nem volt, mert a mint gazdatársaink tudják, az ily kötelezett munkában a munkás nem szokott valami nagy buzgalmat kifejteni, de a birtokosra nézve megvolt az a megbecsíílhetlen előnye, hogy a munkáskéz akkor állott rendelkezésre, a mikor reá a gazdaság vezetésénél szükség volt, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) és megvolt azon további előnye, hogy a munkáscsaládok tagjai számának szaporodásával szaporodott a község lakossága, mindinkább rendelkezésre állottak a gazdasági munkák teljesítésére szükséges egyének, gyermekek, asszonyok, sőt a gazdasági cselédek nagy része is a zsellércsaládokból került ki. Ezekben tehát megvolt a földbirtokosokra nézve a zsellérségi viszonynak nagy előnye, de sokkal nagyobb, s >kkal lényegessebb volt ezen zsellérségi viszony előnye magára a zsellérre nézve. 16