Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-329

329. országos ülés 1894. április 19-én, csütörtökön. 113 művészetileg és azon ünnepély alkalmának meg­felelő módon ily rövid idő alatt felállíttathassák, arról minden gondolkozó ember kénytelen be­vallani, hogy ez abszolúte lehetetlen. Mindezek következtében nem vagyok meg­nyugtatva annyira, hogy ezt a bizottsági jelen­tést, úgy, a mint beterjesztetett, elfogadjam oly mértékként, a melyhez tartsa magát az ország, a törvényhozás, a mely a nemzet várakozását kielégítse; és azért megfontolásra ajánlom a ve­zető köröknek azt, hogy vessenek számot ma­gukkal, és mindazt, a mit 1896-ra meg akar­nak alkotni, viszonyítsák az idő rövidségéhez; mert czímekkel előállani, várakozásba ejteni a nemzetet és a külföldet, a melynek tekintete akkor rajtunk fog nyugodni, és nem felelni meg ezeknek a cznneknek, a mint kell, az sem az alkalomhoz nem méltó, sem reánk nézve előnyös nem lehet. Ezek azok a nézetek, a melyeket kifejteni szükségesnek tartottam. (Helyeslés a szélső ba­loldalon.) Papp Elek jegyző: Thaly Kálmán! Thaly Kálmán: T. ház! Mint a bizottság­egyik érdemtelen tagja, a történt fölszólalások után kötelezve érzem magam én is felszólalni, hogy a mennyiben a bizottsági jelentés, legalább legnagyobb részben, az én fölfogásommal is megegyezik, annak egyes megtámadott részei érdekében emeljek szót és részben fölvilágosítást adjak. (Malijuk! Halljuk!) Kern kétlem ugyan, hogy a t. előadó úr és más oldalról is talán ékesebben, alaposabban fogják megadni a fel­világosításokat, mint azt én tehetném, mindazon­által, minthogy a bizottság határozatai az én felfogásommal is megegyeznek, pár szóval e padokról is hozzászólok a kérdéshez. (Halljuk! Halljuk!) Ugron Gábor t. barátom helyesen említette, hogy első sorban népünk értelmiségének emelé­sét kell czélba vennünk, a mit leginkább a nép­iskolai ügy nagyobb mérvű előmozdításával érhetünk el. Teljesen osztozom a t. képviselő­társammal ebben a fölfogásában; azt gondolom azonban, hogy a mit az előadó úr is említett, a jelentésben is benne van, 400 új népiskolá­nak felállításáról lévén szó, ezzel a t. képviselő­társam által felemlített szempontnak a mostani viszonyokhoz képest elég van téve. A bizottság nem mondja, hogy ezt ne fejleszszük nagyobb mértékben, ezt a bizottság is és mindnyájan óhajt­juk, azt gondolom azonban, hogy jeleideg alig áll rendelkezésünkre annyi szakerő, hogy ezzel többet, mint 400 népiskolát felállíthassunk és elláthassunk. Ha tanerők kellő számmal ki lesz­nek képezve, rajta leszünk, és, azt hiszem, a t. kormány is rajta lesz, mert ez nem pártügy, de ha nem lenne rajta, mi fogjuk sürgetni, EÉPVH. NAPLÓ. 1892-97. XVIII. KÖTET. hogy a tanerők számának fokozásával hasonló­képen a népiskolák száma is szaporíttassék; de 1000 népiskolát és kisdedóvodát jó, megfelelő tanerőkkel lehetetlen, hogy i—2 év alatt el bírnánk látni. Azt hiszem rossz, meg nem felelő iskolákat a t. képviselőtársam sem kíván. Inkább állítsunk egy-két év alatt kevesebb iskolát, de jót és a czélnak megfelelőt, mint sokat és a ezélnak meg nem felelőt, a mi felesleges kiadás volna és meg nem teremné gyümölcseit. Ezen a hiányon néhány év alatt fokozottabb pótlással majd lehet segíteni. T. képviselőtársam — nem mondom, hogy rossz értelemben, de lehetnek, a kik annak vehetik — bizonyos kicsinyléssel szólt az építkezésekről, hiábavalóknak mondta azo­kat. A t. képviselőtársam szintén utazott a kül­földön, én is utaztam, láthatta a nagyszerű épí­tészeti alkotásokat, méltóztassék megtekinteni Egyptomot, Rómát és Olaszországnak más he­lyeit, mi teszi azokat az országokat olyanokká, hogy az egész külföld oda zarándokol? Mi adja Olaszországnak azt a forgalmat, mely milliókat visz oda ? Bizonyára a műemlékei és nagy­hírű építményei, szobrai, művészeti tárgyai. Igaza van Herman Ottó t. barátomnak abban, hogy megtörténhetik itt-ott, hogy a mit kultu­rális állapotainkhoz mérve fölállítottunk, emlék­szobrot, vagy más műemléket, azt mind benövi a dudva. De épen ezen kell segítenünk. Népünk kulturális érzékét kell kifejlesztenünk. A képző­művészetek iránti érzék Magyarországon, a ma­gyar nemzetnek sok szép tulajdonai mellett, fájdalom, még kevéssé van kifejlődve. Nem is csoda; hiszen nem is volt alkalma reá ennek a minden szép, jó és nemes iránt fogékony nép­nek ezen a téren műérzékét fejleszteni; de nézzük csak a múzeum műtermeit, mily serege a népnek látogatja. Ha lesznek szobraink, na­gyobb műemlékeink, fel fogja ez a nép azokat keresni, és azok szemlélésével lassanként ki fog fejlődni mtíérzéke épen úgy, mint Olaszország­ban, a hol a gyermek a szobor alatt játszik, ott nő fel, akármelyik közűlök kalauzolni tud a műtárgyak között, ismeri, hogy melyik a jeles, a szép és híres, ritka műemlék, és azért nem növi körűi Olaszországban a dudva a szob­rokat és műremekeket, és remélem, nem fogja nálunk sem a moh és dudva benőni emléktár­gyainkat, mert oda fog czivilizálódni idővel népünk a műemlékek szemlélése után, hogy a képzőművészet remekeit, kivált ha nagy törté­netijeleneteket ábrázoló műveink lesznek, élvezni is fogja tudni. Nem pillanatnyi hatása lesz annak, há a honalapító szobrát látni fogja a magyar nép, épen úgy el fog ahhoz zarándokolni, mint a Kossuth sírjához, és a két honalapító emlékét úgy kötheti össze, hogy gondolatában egymás mellé állítja a két nagy alakot, azét, a 15

Next

/
Thumbnails
Contents