Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-307

307. -országos* Illés 1864. máresiiuss <*•»«, kedden. 29 déré hivatkoznom, a melynek minden egyes részét aláírom. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ha mindazonáltal mégis felszólalok, egész őszintén megvallom, hogy erre nem annyira politikai szükség, mint inkább politikai érzelmem késztet. Azon elvek, a melyek ezen javaslatban kifejezésre jutnak, annyira összeforrtak egész politikai gondolkozásommal, oly rég gyökeret vertek elmémben és érzelmeimben, hogy majdnem azt mondanám, rám nézve erkölcsi lehetetlenség hallgatni akkor, mikor ezen elvek megvalósításáról van szó. (Éljenzés a szélsőbalon.) Erkölcsi lehetetlenség, habár tárgyilagosan és kellő tisztelettel, szembe nem szállanom az ellenkező nézeten lévőkkel és azokkal az ellenvetésekkel, melyek e javaslat ellen felhozattak, bírálat alá nem vennem ama, részint hangoztatott, részint elénk terjesztett konkrét idítványokat és módokat, melyek e javaslattal szemben állanak. De mielőtt ezt tenném, egy előzetes kérdést akarok tisztázni. (Halljuk! Halljuk!) Magyarország nem az első, sőt mondhatni, majdnem az utolsó ország az európai kontinensen mely a kötelező polgári házasság intézményét be akarja hozni. E körülmény azt engedte volna remélni, hogy évek óta magunk előtt látván a példát, miként s^ milyen üdvösen, háborítatlanul működik ez az intézmény a külföldön, az nálunk is egészen könnyen, aránylag simán fog keresztülinenni. És mégis az ellenkezőt tapasztaljuk. Jelen voltam Olaszországban, a mikor a kötelező polgári házasság intézményét behozták, és pedig oly időpontban, midőn a lefolyt nagy események, az 1859-diki háború, az annak nyomában következett annexió és neveze'esen a pápai tartományok annexiója, és a midőn mindezek a nagy események hullámai még nem símiíltak el. És mégis azt láttam, hogy ez az intézmény a törvényhozás mmdkét házában, minden nagyobb izgalom nélkül, aránylag rövid idő alatt ment keresztül és úgyszólván minden megrázkódtatás nélkül vitetett át a gyakorlati életbe. Természetes, hogy ott is voltak nehézségek épen az állami anyakönyvezés behozata Iánál, mert ne méltóztassanak elfelejteni, hogy azon időben, a melyről szólok, statisztikailag ki volt mutatva, hogy 29 millió olasz között 17 millió analfabéta volt, és Cavour mégsem habozott egy perczig sem azt az egész országra alkalmazni, kezdetben ideiglenesen, később — a mint remélem, nálunk is — az egész országban véglegesen szervezvén az anyakönyvi hivatalokat. (Úgy van! bal felöl.) Keresnem kell tehát annak okát, hogy oly országban és oly viszonyok közt, mikor a klérus izzó gyűlölettel volt eltelve a győztes világi hatalom iránt, miért ment keresztül oly simán az az intézmény, és hogy miben keresendő annak oka, hogy minálunk ez oly nagy izgalmakat idéz elő? (Halljuk! Halljuk!) Kétséget sem szenved, hogy e jelenség egyik oka mindenesetre azokban a körülményekben keresendő, melyekben e javaslat létrejött s a melyekre már volt alkalmam rámutatni. Bőségesen fejtegették ezeket e vita folyamán'; ez történt tegnap is és kétséget sem szenved, hogy a következő napokon is fogják ezeket még fejtegetni. (Halljuk! Halljuk!) De én azt hiszem, alig tévedek, ha ennek okát más olyan jelenségben is keresem, a melynek van ugyan egy igen szép fényoldala, a minek mindnyájan csak örülhetünk, de van árnyoldala is. (Halljuk! Halljuk!) A külföldön és mindenütt, a hol ez a kérdés felmerült, egymással szemben két, világosan és élesen markírozott tábor állott. Francziaországban szembenállott az ultraínontán a szabadelvűvel; Belgiumban szembenállott a klerikális párt a liberálisokkal és Olaszországban szembenállott részint a klerikális, de nagy részben konzervatív párt a liberálisokkal. Ott az ellenségek világosan látták egymást; nálunk pedig csupán szabadelvűek állnak egymás mellett és egymással szemben. (Élénk tetszés a jobb- és szélső baloldalon.) És ebből következik, hogy nálunk is megtörténik az, a mi megtörtént 1866-ban a chlum-i köd alatt, hogy ugyanazon egy zászló alatt szolgáló, vagy legalább is ugyanazon uniformist viselő katonák egymásra lövöldöznek. (Tetszés a jobb- és baloldalon.) Ez az árnyoldala. Fényoldalát pedig az képezi, hogy ezen vita folyamán tekintélyes szónokok, sőt a legtekintélyesebb szónok is konstatálta azt, hogy Magyarországon igazi nemzeti politikát más alapon, mint szabadelvű alapon csinálni, képzelni sem lehet. Ezt konstatálta gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam, ezt ismételte gr. Szapáry Gyula képviselő úr is a maga részéről. Ez mindenesetre igen örvendetes és tudomásul veendő tény. Ebből folyólag aztán az ellentábor felállított egy tételt, egy formulát, azt mondván: »a kötelező polgári házasság tulajdonképen nem is szabadelvű kérdés«, vagyis, hogy korrektül adjam vissza gondolataikat, azt mondják: aminthogy mi a kö elezo polgári házasságot, a házassági jog egységét, az egységes állami bíráskodást elfogadjuk, az a harmadik kérdés, hogy tudniillik a polgári házasság megkötésének formája minő, tisztán formakérdés, de semmikép sem szabadelvüségi kérdés.« És voltak olyanok, kik e tekintetben igazat adtak t. barátaimnak. Én azonban ezt a tételt semmíképen sem tehetem