Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-319

319. országos ülés 1894. m.írczius 23-án, pénteken. gj() nek legendái még most is szövődnek. Á legutolsó, legszegényebb magyar pór kunyhójában él Hollós Mátyás emléke, Mátyásé, az igazságosé; de abban a legendában, t. ház, csupán csak a magyar trón fényét és dicsőségét látja a nemzet, története pedig rátanítja, hogy midőn ama korszak letűnt, akkor az, a mi e nemzetnek valóságos ereje és hatalma, a nép, visszahanyatlott az elmaradottságba. És van egy korszak t. ház, melyre minden igaz magyar ember lelkesedve tekint vissza, ez Rákóczy korszaka, midőn a függetlenség eszméje kereste a diadalt; ez is elhanyatlott és elhanyatlott vele az, a mi a nemzetnek hatalma és ereje: a nép maga. Azért nem mérhető e fenséges alakokkal Kossuth Lajos, mert az, a mit ő alkotott, a mi az ő dicsősége, abban gyökeredzik, hogy átvezette e nemzetet a közép-korból az új-korba, és alkotott intézményeket, elveket csiráztatotí, melyeket többé kiirtani nem lehet. (Igás! Úgy van! a szélső halóidálon.) És a midőn ez így van, midőn nekünk el kell ismernünk, hogy az a tény, hogy mi itt ülünk, és a nagy férfiú halála feletti fájdalmunknak adunk kifejezést, ez a tény is az ő ténye, az ő dicsősége. Vájjon ahhoz a hálához, melylyel mi iránta tartozunk, elégséges-e az, a mit a ház t. elnöke előterjesztett? Én ezt, t. ház, megfelelőnek nem találom, és ép azért a magam részéről barátaim nevében is a következő pontosatokat terjesztem a t. ház elé, a melyek nagyban és egészben az előttem szólt t. barátom által előterjesztett határozati javaslatban is foglaltatnak s ettől csak kevésben térnek el. Ezzel kötelességet teljesítek barátaim iránt, a kik ezzel megbíztak. (Halljuk! Halljuk!) Határozati javavaslatom szövege a következő: (Olvassa.) »Mondj-i ki a, magyar országgyűlés képviselőháza : 1. hogy Kossuth Lajost Magyarország örök dicsőségű polgárának tekinti és a nemzet halottjának nyilvánítja, 2. saját költségén temeti, 3. a vesztesség feletti mély fájdalmának jegyzőkönyvében kifejezést ad, 4t. kifejezi részvétét a család előtt, 5. intézkedik, hogy a dicsőült tetemei haza hozassanak és a végtisztesség befejeztéig felfüggeszti üléseit, 6. hogy a temetésen testületileg részt vesz, és a rovataira koszorút helyez, 7. hogy a nagy halotthoz méltó síremlékről gondoskodik, 8. hogy utasítja a kormányt, terjeszszen elő törvényjavaslatot, mely Kossuth Lajos elévülhetetlen érdemeit a magyar nemzet törvénykönyvében megörökíti. (Helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Nekem e határozati javaslatomhoz (Halljak! Halljuk!) még hozzátennivalóm van. Legyen e ház határozata bármilyen, én meg vagyok győződve arról, hogy az a kitörő nemes érzület, a mely az egész magyar nemzetet most mozgalomra indította, meg fogja találni minden körülmények közt útját, módját és alakját annak, hogy hogyan és miképen kell e dicső halott iránti tiszteletét, részvétét és fájdalmát kifejeznie. (Ignz! Úgy van! a baloldalon.) A második, t ház, a mit kifejezni kívánok, az, hogy ha a ház határozatai olyanok lesznek, a melyek nem felelnek meg a nemzet, közérzűletének, én én barátaim az azért való felelősséget azokra hárítjuk, a kik akkor, a mikor az egész nemzet szive feldobban, a, mikor egyértelműleg merülnek fel az igazi követelések, akkor akadtak olyanok, kik nem birtak felemelkedni a hála és nemzet közérzületének magaslatára. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Nekem még egy szavam van, t. i. az, hogy itt a t. ház előtt megmondjam, mik voltak Kossuth Lajosnak hozzám intézett uto'só szavai. Kossuth hozzám a következő szavakat intézte: (Halljuk! Halljuk!) »En már régen nem élek, meghaltam 1867-ben. De a mikor engem eltemetnek, én tel fogok támadni síromból, és akkor az én nevem sokkalta nagyobb hatalom lesz, mint volt valaha.« (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Legutolsó szavam ez. Az, a ki e nemzetnek megszerezte a mai kort, a ki annak jövőjét institucziókban biztosította, az, mint minden megváltó, megszenvedett ezért a nagyságért, ezért a dicső tettéért. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Megszenvedett, nem hajolt meg soha, letört a mellett a lobogója mellett, annak árnyékában, a melynek váltg hű szolgája és harczosa volt: Magyarország függetlenségének lobogója alatt. Az ő alakja nem lehet az az alak, a mely a történelmi korszakok fejlődésével lassanként ködbe enyészik; lángoszlop marad az azon az úton, a mely az egyetlen, melyre a nemzetnek lépnie kell, és a melyen haladnia kell, azon az úton, a, melynek végén ott a czél: Magyarország önállósága és függetlensége. Én végeztem. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Elnök: Grr. Apponyi Albert. (Halljuk! Halljuk !) Gr. Apponyi Albert: Egy gyászoló nemzet nevéhen beszélünk, a részvét komolyságával eltelt világ színe e'őtt. Ki volt az, a ki félszázados távollét után csak oly közel áll nemzete szívéhez, mint akkor, a mikor annak sorsát intézte? Ki volt az, a kit a népek hódolata,