Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-306

'M 306. országos ülés 1884. márezius 5-én, hátfőn. ágy, hogy az igazság is megmaradjon s az a szegény pap is megnyugvást találjon. Hosszasabban meg lett már itt vitatva az anyakönyvvezetés és az anyaköuyvvezetők kérdése. Én nem osztom azt a nézetet, hogy Magyarországon a jelen szerkezetben azon anyakönyveket vezetni, ezt a törvényt ebből az okból végrehajtani ne lehetne. De osztom és vallom azt a nézetet, hogy az igen t. belügyminiszter úr ezt ugyan soha végrehajtani nem fogja. Nem akarok hosszasabban szólni arról az álláspontról, (Halljuk! Halljuk!) melyet a t. belügyminiszter úr elfoglal, ki azt mondja, hogy ha Francziaországban tudják vezetni a mairek az anyakönyveket, a kiknek pedig még az a qualifikácziójnk sincs meg, hogy írni, vagy olvasni tudnának, miért ne tudnák vezetni nálunk ? Megengedem, hogy az az anyakönyv, melyet az az írni, olvasni nem tudó maire vezet, sokkal biztosabb, mint a melyet vezettet a t. belügyminiszter úr, mert az legalább rovás és annak egyik fele az illető félnél lesz és meg fogják azt őrizni időkön keresztül nemzedékrőlnemzedékre. (Derültség a baloldalon.) Egyébként úgy latsak, hogy a t. belügyminiszter úr érvelése nem egészeu konzequens; mert midőn beszédének egyik részében azt mondja: »Francziaországban az anyakönyveket egészen hibátlanul vezetik«, majd annak más részében ismét azt mondja: »határozottan rósz szabbúl megy a dolog e tekintetben Francziaországban, mint máshol«. (Derültség bal felöl.) Már bocsásson meg az igen t. miniszter úr, a kinek ez a logikája, arra mindent rábízok, csak az anyakönyvvezetések berendezését nem, mert nemzedékek jóléte függ az anyakönyvek helyes vezetésétől. De nem bízom rá az igen t. miniszter úrra az anyakötiyvvezetők kinevezését sem, mert a ki azt mondja, hogy adót kivetni sokkal nagyobb fontosságú dolog, mint anyakönyvet vezetni, az lehet igen kitűnő úri ember, de arra semmiképen se alkalmatos, hogy az anyakönyvvezető qualifikáczióját megitélje. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Nagyon, de nagyon sokat bízik a belügyminiszter úr azokban az utasításokban; a belügyminiszter úr eddig csak okos embereknek szokott utasítást adni, a kik azután azt is megértik belőle, nminiiimheime. (Derültség aszélsöbaloldalon.) Á belügyminiszter úr igen nagy súlyt fektet ezen utasításokra. Én erre nézve nem okoskodom, csak példára fogok hivatkozni. Úgy hiszem, már egyszerűbb dolog a világon csak alig képzelhető, mint az útadó kivetése. Azt is gondolom, sőt tudom, hogy az útadó-törvény végrehajtására oly kimerítő utasítást adott a minisztérium, melyben csekély hijján a közegeknek az is meg lett mondva, hogy mikor ebédeljenek. (Derültség.) És mi lett a következése ? Somogy vármegyében a learelső kivetés ellen 6000 appelláta lett beadva. Ha ezzel valaki azt akarja bizonyítani, hogy utasításokkal meg lehet tanítani oíy embereket, a kiknek arról, mit tegyenek — hogy úgy mondjam — hazulról fogalmuk sincs, úgy az mindenre alkalmas lehet, csak arra nem, hogy ilyen intézményt léptessen életbe. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) De, t. képviselőház, ha már erről szólok, nem akarok a negativ téren maradni, hanem figyelmeztetem a t. igazságügyminiszter urat egyre, s ez az, hogy a magyar ember természeténél fogva arisztokrata. A legutolsó polgárember is sokat ad arra, hogy ő polgárember, meg az öregapja is, meg nem tudom, hányadik öregapja is az volt. Ebből folyólag én szerencsétlenebb rendelkezést nem képzelek, mint azon intézkedést, hogy ott, a hol a marhalevelet állítják ki, eskessék őket is össze. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Ez nem is szükséges. S az én igénytelen nézetem szerint, ha van módja annak, hogy végrehajtassék ez a törvény, ha valamikor törvény lesz belőle, a mitől Isten mentsen meg, az az, hogy a végrehajtás a legszélesebb önkormányzati alapra fektettessék. A végrehajtás a legmegbízhatóbb egyénre bízassék, — természetesen nem e rendszer mellett, hanem olyan rendszer mellett, mely az önkormányzat iránti érzéket s a hitelességérzetet oltsa az emberek lelkébe, - hogy tartsa kötelességének a közügy szolgálatát. Mert az csakugyan lehetetlen, s erre különösen felhívom az igazságügyminiszter úr figyelmét, hogy akkor, a midőn két egyén egyesüléséről van szó, akkor elég, — én nem tudom, kit fognak majd a polgári anyakönyvezéssel megbízni, — tehát akkor, a midőn az egyén saját maga fölött rendelkezik, de akkor, a midőn 5 forintról akar a két házastárs egymás javára rendelkezni, akkor a közjegyzőhöz kell mennie, a törvény tehát sokkal nagyobbra becsüli az 5 forintot, mint magát a személyt. (Igaz! Úgy van a szélső baloldalon.) Ily tekinteteket nem lehet, nem szabad figyelmen kívül hagyni akkor, mikor a társadalomra mélyen kiható kérdésekről van szó, (Élénk helyeslés a széh'ó baloldalon.) s ezekre annál inkább kellene figyelmet fordítani, mert a ki e kérdésekkel foglalkozik, — és az igazságügyminiszter úrnak hivatalból kell ezekkel foglalkoznia, mert hisz a kimutatásokat beküldik neki minden évben talán kétszer is, — az tapasztalni fogja, hogy mily irányban alakúi át a magyar társadalom már eddigi törvények folytán is. A bűnök közt, ha azok magában véve bűnök karakterre nézve igen nagy a kü-