Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-306

fy\. ÍÍO(Í. országos ülés 1S94. már«zius g-%, hétfőn. san preezizirozza amaz okokat, melyek miatt szükséges a polgári házasság intézményének behozatala. Beszédem folyamán már előre jeleztem, hogy ezt az álláspontot én is elfogadom: (olvassa.) »A vallás szabad gyakorlata tárgyában megalkotandó törvény a mai házassági jog mellett nem léptethető életbe;« — tökéletesen igaz, — »az izraeliták reczepcziójáról alkotandó törvény értékének fontosságát veszítené, ha a házassági jog ájabb szabályozásával a, »cultus disparitas< häzasságbontó akadálynak eddig fennállott válaszfala le nem romboltatnék.« Tökéletetesen igaz. De már most azt kérdezem én, mert mindkettő igaz, micsoda állambölcseség az, hogy a helyett, hogy ebben a két precziz, megnevezett esetben az illetőknek cselekvési szabadságát biztosítanák, a római katholikus egyházat mélyen megsértsük ? Ám, ha tetszik, mi akadályozza azt meg, a polgári házasság permisszív formájánál fogva, hogy egy izraelita egy keresztény nőt el ne vegyen? Senki. Hanem hát azt mondják, az ily házasség inferior lesz. Hát, t. ház, ezt nem itt a házban találták ki először. Megmondja ezt világosan a t. igazságügyminiszter úr indokolásában, hogy különbség lesz, akármit beszélnek, ezután is a matrimonium legiíimum és matrimonium ratum közt. Méltóztassanak elhinni, mindig meglesz Magyarországon, és adja Isten, hogy sokáig meglegyen ez a különbség. Ezek azok a szempontok, a melyeket az én álláspontom helyességére vonatkozólag bátor voltam felhozni. De még az esetre is, ha azon az állásponton állnék, a melyen áll igen sok barátom és elvtársam, nem fogadnám el a tör vényjavaslatot. Hiába bíztatott Matuska Péter előttem szólott t. kégviselő úr, kénytelen vagyok bevallani, daczára minden tiszteletemnek, a melylyel a t. igazságügyminiszter úr tehetségének és szellemi erejének adózom, miként ezen javaslatot kodifikáczionális működésének dicsőségére szolgálónak nem tartom. Mindjárt megmondom az okát. Elfogadom, igaznak vallom, a mikre Kovács Albert t. képviselőtársam már rámutatott. Ezen kívül micsoda kodifikáczió az, t. ház, a mely azon tényeknek, a melyeket elrendel, meghatározását nemcsak hogy nem követeli, de meg sem adja? Például, kitanulja meg ezen törvényjavaslatból mi az eljegyzés? Ezen meghatározás innen ki nem maradhat, hiszen azzal méltóztatik dicsekedni, hogy ez kódex. A kódexben pedig csak benne kell lennie a meghatározásnak. (Egy hang: Tankönyvbe való!) Megengedem, hogy tankönyvbe is való, de ide is való; mert ha én valami magánjogi következtetést vonok le, akkor meg kell mondanom, hogy mikor áll be a cselekmény. Ez pedig már nem tankönyvbe való. Mert ha valaki azt mondja, hogy: »mi eljegyeztük egymást«, mi által tanúsítja, hogy az eljegyzés megtörtént, ha a törvény magáról az eljegyzés aktusáról semmit sem szól? (Úgy van! Úgy van! a szélső báloldalon.) De hát van ebben a törvényjavaslatban más furcsaság is. Bátor voltam jelezni egyéni álláspontomat; én nem állok a házasság felbonthatóságának alapján. De kérdem azoktól, a kik ez alapon állnak, lehet-e a házasságnak bírói elválasztására indító nagyobb okot elképzelni, miDt a hűtlen elhagyást? Hiszen akkor a házasfelek már de facto széjjelmentek, a, házasság már de facto nem létezik. A bíróságnak tehát nem kell tenni semmi mást, mint a felek által létesített tényleges állapotot törvényesen szankezionálni. A t. miniszter úr ezen törvényjavaslatban ezt igaz, válási oknak elismeri, hanem csak akkor, ha először kieszközlöm az Ítéletet, hogy az elhagyott fél hozzám visszajönni tartozik. Ennek is megvan a rácziója, tudom. Hanem ezzel szemben áll a másik bontó ok, a mely azt mondja, hogy az egyik házastárs kérheti a felbontást akkor, ha a másik házastárs vétséget követ el. Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: Még valami más is van ott! Szalay Károly: Bocsánatot kérek, természetes, hozzáteszi a törvényjavaslat azt, ha a házas együttélhetés ez által alteráltatik. Ki fogja ezt kimondani? Ez nem precziz dolog. Hát majd a bíróság fogja ezt mondani? És az egyik bíró a maga szubjektív érzése szerint azt fogja mondani, hogy ilyen körülmények közt a házasfelek együttélhetnek, vagy sem, és ilyen körülmények közt nem élhetnek együtt? így kodifikálni nem szabad. Nagy érdemül hozza fel a t. igazságügy miniszter úr, hogy az eddigi lax felfogás, a mely az engesztelhetetlen gyűlölség körül lenforgott idáig, e törvényből kitöröltetik, és ez szerinte a házasság tartósságára nézve nagy momentum. Nézetem szerint nem az. Sőt a mit a törvényjavaslat szubstituál, az ennél sokkal rosszabb, szubstituál egy nagy hazugságot, vagy nagy durvaságot. A házasságban a bántalmazás egymás között e törvény szerint az elválásra ok. Már most mit kell tenni a házasfeleknek? (Egy hang a szélsőbalon: Megverni egymást! Derültség) Nem! Először csak hazudni, hogy megverte, persze, ha ez nem használ, akkor tényleg jól abbanhagyni. (Derültség a szélsőbalon.) Vajay István: Nagyszérű erkölcsi alap! Szalay Károly: T. ház! Én ezt, a törvényjavaslatot, ha azon állásponton állanék is, nem fogadnám el, mert az én nézetem szerint végrehajthatatlan, vagy ha végre lesz is hajtva,