Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-315

254 SÍ 5. országos ülés 1894. márezins 16-án, pénteken. bertet arra vezették, hogy felhívta a kormányt az 1848: XX. törvényczikk végrehajtására és a protestánsok erősbítésére, — Szentiványi Árpád t. képviselőtársam, — mondom, — úgy fejezte ki magát, hogy hiszen mi, szegény ágostai hitvallásúak, nagy köszönettel fogjuk elfogadni, ha nekünk abból a nagy vagyonból, a melylyel a katholiezizmus dicsekszik, valamicske jut. (Egy hwig a baloldalról: Nem ezt mondta!) Néni helyezek rá súlyt, t. képyiselőház, de ez engem élénken emlékeztetett a felföldi szuplikánsok észjárására: »ha keveset is kapunk, de ha már megadják, még alázattal meg is köszönjük« ; ez nem államférfiúi magaslat, ez nem államférfiúi szempont; hanem a ki az 1848: XX. törvényczikk et említi fel, az olvassa el mindenekelőtt azt a szakaszt, a mely azt mondja, hogy a vallások terén teljes egyenjogúság és viszonosság alapítandó meg; és akkor, t. képviselőház, le kell számolni az egész múlttal. Ebben az országban, a hol vannak városok, a melyekben hét felekezet van együtt, s a melyeknél főfontosságú, hogy azok, mint békés polgárok, együtt élhessenek és együtt fejlődhessenek, itt az egyenlőség kimondása roppant fontos, (Ügy van! Úgy van! a szélsőbalon.) és azt másképen elérni nem lehet, mint úgy, hogy követjük Palóczyék példáját, a kik már a negyvenes évek elején kimondották, hogy az egyházi javakat állami kezelés alá kell venni. (Hosszantartó mozgás a baloldalon. Helyeslések a szélső baloldalon. Nagy zaj. Halljuk! Halljuk !) T. képviselőház ! Nagyon jól tudom, hogy az, a mit én most mondtam, sokaknak rosszul esik. Meg vagyok győződve álláspontom helyességéről. Méltóztassék czáfolattal fellépni, én el fogom fogadni és meg fogom hallgatni. De nekem ne beszéljen senki egyenlőségről és ne beszéljen senki viszonosságról ott, a hol az keresztül nem vihető a mostani alapokon. T. képviselőház! Mindazokra a skrupulusokra, mindazokra a, jó tanácsokra és javaslatokra, — a melyek különösen a nemzeti párt részéről ebben a vitában felhozattak, és a méhek a körül forognak, hogy hiszen nincsenek a végrehajtásra kellő eszközök, nincsen meg az a közigazgatási apparátus, a mely ezeknek a dolgoknak a becsületes továbbvitelére szükséges, sőt, mint Beöthy Ákos t. barátom mondta, sokkal fontosabb szükségeink vannak, a gyermekek halandósága elleni küzdelem, a közegészségügy reformálása stb., — nekem s\z a ^z&v;\m,(Halljuk! Halljuk !)hogy oly végtelenül fontos törvényjavaslat végrehajtására, mint ez, megkell adni az eszközöket: azoknak meg kell lenni és meg kell lenida gyermekek halandóságának a megakadályozására is a költségnek. Tessék máshol takarékoskodni, de nem ott, a hol a nemzetnek összébbfoglalásáról, e gy beforr asztasáról, legbecsesebb kincsének, egészségének s gyermekeinek fentartásáról van szó. (Élénk helyeslés a jobb- szélső baloldalon.) Majd a költségvetés tárgyalásakor beszélhetünk ezekről. De én nem zárkózom el az elől, hogy én magam sem látom most a végrehajtásra alkalmas közegeket a magyar társadalomban. Nem megyek odáig, a meddig Kovács Albert t. képviselőtársam ment, a ki a nemzeti párt értekezletén elmondott beszédében, mely a lapokban megjelent, Magyarországnak jegyzői karát három kategóriába osztotta be. Az első kategóriába, a kik már börtönben ülnek, a második kategóriába, a kik már fegyelmi vizsgálat alatt vannak, és a harmadik kategóriába azokat, a kik már legközelebb fegyelmi vizsgálat után börtönbe kerülnek. (Nagy mo zgás.) Bolgár Ferencz: Ezt nem mondta! (Zaj.) Herman Ottó: Méltóztassék megezáfolni. Én ezennel kijelentem a következőket : Magam is úgy vagyok meggyőződve, hogy Magyarország közigazgatási apparátusában sok a kivetendő elem, azt pedig ki kell vetni, de az okot, a gyógyszert szemmel kell tartani. Hogy kívánhat valaki Magyarország jegyzői karától tiszta, becsületes, határozott funkeziót, a mikor a jegyzői kar hosszú éveken át, egy hosszú perióduson keresztül, a melynek neve Tiszakorszak, a választások és társadalmi ügyek egész sorozatán keresztül minden oly cselekmény keresztülvitelére volt alkalmazva, mely a becsület fogalmával sokszor összeütközött? (Úgy van! Úgy van! a bal és szélső baloldalon. Mozgás jobb felől.) Van bennem annyi igazságérzet, hogy a hibákat és bűnöket mind ne imputáljam a mostani kormánynak, mert e kormány nem kifejezője többé annak a korszaknak, a mely a Tiszakorszak neve alatt ismeretes. (Felkiáltások a baloldalon : Ugyanaz! Az elnöki széket báró Bánffy Dezső foglalja el.) Sokkal fontosabb, szerény véleményem szerint, a következő. Nekem nemcsak meggyőződésem, hanem pozitív tudomásom, — igen gyakran érintkezem az emberek minden fajtájával, — hogy épen a magyar közigazgatási közegek ily fokra való alábbszállítása, jellemileg nem tiszta ténykedése undort gerjeszt a társadalom azon egyénei közt, a kik máskülönben szívesen és készséggel vállalnának hivatalt, noha nincsenek rászorulva; épen azok, a kik a hivatalt nem kenyérkeresetből fogadnák el, azok volnának az államra nézve a legkitűnőbb és legbecsesebb erők. A míg el nem érjük, hogy közigazgatásunk megbízható lesz, s hogy azok a funkezionáriusok, — kivétel mindenütt van, de átlagosan, — jellem tekintetében kifogástalanok lesznek, addig hiába próbálunk akár