Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.
Ülésnapok - 1892-315
315. országos ülés 1894. márczins 16-án, pénteken. 253 lis, hanem egy autokrata, úgynevezett »Freigeist«. Ha továbbá a t. képviselő úr azt mondja, hivatkozva Napóleonra, vagy pláne Robespierrere, hogy azok is liberálisak voltak, mégis az emberek hekatombáit gyilkoltatták le, hát, t. ház, én ezt az alkalmazását a történelemnek így is ki tudom fejezni: Rettenetes Iván, a híres orosz czár, független és szabad volt, s mégis az embereknek óriási nagy hekatombáit gyilkolta össze; Arbuez Péter, bár ha szentté avattatott, mégis élő fáklyákat gyújtott és gyilkolta az embereket. És ha a t. képviselő úr a legújabb korra nézve is felhozza, hogy III. Napóleon kormánya is liberális volt, mégis zsarnokságban végződött, és csak nagy konvulziók árán tudott a franczia nemzet ódáig jutui, hogy most már elérhette a szabadságot, hát, t. ház, micsoda szabadság ez, a mit a franczia nemzet most elért? Hiszen ott feremnak most azok a bombák, a melyekkel minket folytonosan ijesztgetnek. Ne menjünk máshova analógiákért, t. ház, hanem nézzünk szét a saját magunk tűzhelye körül. (Élénk helyeslés jobbról és a szélsőbalon.) Mindazok a példák és analógiák, a melyek itt felhozattak: az az örökösen felnyitott Anglia, az az örökösen felnyitott Amerika vájjon mit érnek? Hát Amerikában a házassági jog egészen a mormonizmusig megy, mindaz itt nem alkalmazható. Anglia? Bocsánatot kérek, de hát hol van itt a lapis oífensionis az egész dologra nézve ? Abban, hogy az az egyház, a mely legjobban ellenzi e törvényjavaslatot, mm nemzeti egyház ; abban, hogy erre az egyházra befolyása van egy egészen külső faktornak. És, t. ház, felkérem becses figyelmét bizonyos szimptomákra. Justh Gyula t. képviselőtársam az őt oly ékesen díszítő nyiltsággal és határozottsággal azt mondotta: »Előbb vagyok magyar ember, és csak azután katholikus.« Molnár Béla t. képviselőtársam a túlsó oldalon azt mondotta: »Eiőbb vagyok magyar ember, és csak azután vagyok katholikus.« Kapcsolatban az autonómiával, mely szintén folyton szerepel, egy egészen sajátságos képet kapunk. A ki kimondja, hogy: »előbb vagyok magyar ember és csak azután következik a vallás«, az megtalálja határát az ország határánál. Tessék a katholikus egyházat nemzeti egyházzá tenni, és akkor egészen másképen fogunk beszélni. Reudkivííl profundus egy dolog ez. Az a fiatal képviselő a túlsó oldalon, Molnár Béla azt mondta, — nagyon helyesen és okosan, — hogy az autonómia szép dolog, de mi katholikusok nem fogjuk megalkothatni úgy, mint a milyen a protestánsoknak autonómiája ; nem fogjuk megalkothatni azért, mert a protestánsoknál igazi az autonómia, a választás miudent odaállít a maga helyére, a püspököt is, holott a katholikus egyháznál püspökök, egyáltalában az egyház méltóságai nem választás eredményei, sőt a legfőbb dolgokra nézve (Halljuk! Halljuk!) a hierarchia nincs is alávetve sem hazai szokásainak, sem törvénynek, sem semminek, mert Rómából diszponálnak felette. És mi Róma diszpozicziója ? Azt mondják: dogma, de a ki dogmáról beszél, az tudja meg azt, hogy az merev; a dogma nem változik, a merevséget pedig nem tűri meg az emberi társadalom fejlődése. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Vegyük az autonómiát. Különös, sajátságos harcz folyik itt, de az emberek nem vallanak színt. Kiss Albert t. barátom, mint református pap, egyszer ihletett szavakkal azt mondta: »Igen óhajtom, hogy a katholikusoknak is legyen autonómiájuk!« Ez felhangzott a protestánsok egész sorozatain, de ezzel szemben azt találjuk, hogy a két küzködő tábor, mely autonómiát akar, ott válik el, hogy az egyik felülről akarja megcsinálni, a másik alulról. Kérdem, mi vezetheti Csáky Albin közoktatásügyi miniszter urat, mikor azt mondja: »én alulról akarom megkezdeni* ? Szerintem semmi egy T éb és semmi más, mint hogy ő paralizálni akarja bizonyos elemek elhatározó befolyását az által, hogy előbb a demokrata elemeket juttatja, tevékenységre, mert én az oly autonómiát, a mely felülről kezdődik, s mely bevallott klerikálisokat ismer el, azon felííl behozza a püspökséget, mely nem választott, és kiköt magának például — én csak példának mondom — hatszázmillió kielégítést bizonyos egyházi javakért, tudva azt, hogy ennek minden elhatározó lépése kivezet Rómába és más reakezionárius körökbe is, egészen külön figyelemmel kísérem és igen gyauus szemmel nézem. (Mozgás a baloldalon.) Bolgár Ferencz: Ez az igazi liberalizmus! Gratulálok! (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Herman Ottó: Mit akarnak csinálni ? Ismétlem : qui bene distinguit, bene doeet, az autonómia csak bizonyos körülmények és viszonyok közt lehet olyan, hogy találkozik egyszersmind a nemzet szabadságra való törekvéseivel, de nem mindig. Vannak autonómiák, különösen olyanok, a hol nem a hívek Összességének a hajlamai, akarata és meggyőződése, tehát a fejlődése a döntő, hanem a hol egészen rá kinevezett faktorok vezetik az egészet; ezeket az autonómiákat én az autokracziáktól megkülönböztetni nem biroin. Én pedig az autokrataságot cl nem fogadom sem a közéletben, sem a vallás terén, egyáltalán sehol sem. És bámulatos, t. képviselőház, Szentiványi Árpád t. barátom, az ő szép protestáns felfogásában bizonyos érzelmek behatása alatt, — gondolom, azok alatt az érzelmek alatt állott ő, a melyek gróf Apponyi Al-
