Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.
Ülésnapok - 1892-315
248 i.815. országos ülés 1SM. márezius lfi-án, pénteken. Vagy erre a kérdésre a valahol, a távoli jövő ködében lappangó és ezután szervezendő közigazgatás feleljen meg? Mert a mit ma nekem szervezet kérdésében oda állítanak, csak a tervező gondolatok értékével bír, mert senki nyugodtan nem gondolhat a mai viszonyok, a mai közigazgatás mellett arra, hogy ezt a papiros törvényt az életbe vinni lehessen. Ha az állam magához ragad egy fontos teendőt, mert például azt a felekezetek nem megbízhatóan teljesítik, legalább az a kötelessége, hogy biztosan kimutassa előttünk, hogy a ma még legalább 80°/o-ig szakavatott belegyakorolt, ahhoz értő, tehát biztos kezek által vezetett anyakönyveket jobb, megfelelőbb és biztosabb kezekbe akarja helyezni. (Igaz! Úgy van!a baloldalon) De meg van-e erre az alap? Ki van-e ez mutatva? Nincs. Hát nem egy lázas kapkodás jele-e ez az idő előtt beterjesztett javaslat? De nézzük tovább az eseményeket! (Halljuk! Halljuk!) Bozzay János: Lujzát ma is állítanak katonának! (Zaj a szélső baloldalon.) Szentiványi Kálmán: Nem értem. Ha a t. képviselő ár utánam fel méltóztatik íratni magát, azután szívesen meg fogom hallgatni. (Közbeszólások a szélső baloldalon. Felkiáltások bal felől: Bendre!) Ha pátenssel bírnak egyes kép viselő urak a közbeszólásra, akkor én nem fogok szólhatni. Egyébiránt ez engem nem zavar, mert méltóztassanak elhinni, a leezkét tudom. (Helyeslés és tetszés a baloldalon.) De nézzük az eseményeket tovább. Az elkeresztelési rendelet folyománya gyanánt egyes papokat elítéltek, viszont ezeket az elítélt papokat ugyanazok a főpapok koszorúzták meg, a kik a februári rendelet kibocsátása előtt, hitelveikbe ütközőnek tartották. Ezenkivűl mázsa kérvény jutott a t. ház elé. mely az 1868 : LM. tcz. eltörlését, és e törvénytelen rendelet visszavonását kéri. Egyéb nem történt. Mihelyt azonban a csak személyekben változott t. kabinet, a kötelező polgári házasság eszméjével ugrott ki a sikra, egész táborok lettek mozgósítva, mintegy keresztes háborúval fenyegetvén az ország belső nyugodalmát. Nem is említem meg a nemzetiségek mozgalmát, a mely a reform e módja által mintegy újabb istápot látszik nyerni. Ekkor született a junktim, vagyis a kormánynak már korábban elfoglalt álláspontjával szemben, annak újabban s ugyancsak a kormány által való kijelentése, hogy a kötelező polgári házasság szentesítésével egyidejűleg a vallásfelekezetek belső egyetértését biztosító 1868 : Lili. törvényczikk el fog töröltetni. így lett, t, ház, a junktimból egy bot, és ez helyesen volt így elmondva, a melylyel a protestánsokra ütöttek, hogy ha már benne vagyunk, duzzogjanak a protestánsok is, ne csak a jó katbolikusok. (Tetszés bal felöl.) Nem a lázas kapkodásnak egy újabb nyilvánúlása-e ez is? Hiszen önök minden elemet élére állítottak azon nagyfontosságú elvek ellen, melyeket mi állandóan és következetesen vallottunk, és melyedet önök állandó következetességgel leszavaztak. Most pedig úgy tesznek önök a viszonyok kényszerítő súlya alatt, mint a rossz fizető: (Halljuk! Halljuk!) hogy ha már épen benne van, hogy tegyen valamit, betöri az ablakot, s azon keresztül fizet. (Tetszés a baloldalon.) Hát nem a higgadt és komoly előkészítésnek minden legszükségesebb kelléke nélkül dobják-e önök ma oda ezt a liberális reformot Magyarország liberális pártjainak: mintegy mondván: Netek, itt van. Ti akartátok. Es azt a napot, a melyet a jó Isten azért adott, hogy éltessen, hogy melegítsen, világítson, a kormány hirtelen odatartja nekíiuk, hogy elvegye szemünk látását, elvegye szemünk fényét, hogy megvakítson vele, hogy ne láthassuk a felénk tornyosuló bajokat, a melyeknek orvoslására választóink ide minket felküldöttek. (Igaz! Úgy van! a baloldalon) A t. kormány vetette a szelet, hogy arathassa a vihart, azt a vihart, a mely meghasonlást idézett elő az egyvéleményííek közt. Milyen jól is esett önöknek, t. kormánypárt, midőn az ellenzéki táborok egyikének elnöke a római jellem teljes önmegtagadásával, elvei erejének teljes fegyverzetében lépett önök mellett sorompóba, és hálaimát rebegett a magyarok nagy istenének, hogy a történelmi nagy fordulatok döntő pillanatában nem a mai kicsinyhitűek valának a nemzet vezérei. (Derültség a baloldalon.) Ügy-e, hogy szép? (Élénk derültség bal felől.) De hát mit gondoltak önök ekkor, mikor ez oly szépen mondatott ? (Halljuk!) Én megmondom: Jertek csak, jertek báránykáiuk! (Nagy mozgás, közbeszólások és zaj a szélső baloldalon. Elnök csenget.) Gr. Károlyi Gábor: Ez egy Szentiványi-éji álom ! Szentiványi Kálmán: Mosolyogva hallgattam t. barátom közbeszólásait, mikor mellettünk kiabált, most tűröm, midőn ellenün'-: kiabál, de sem akkor nem tulajdonítottam azoknak fontosságot, sem ma nem tulajdonítok fontosságot. (Derültség bal felöl.) Gr. Károlyi Gábor: Én mindig egyenes úton jártam. (Zaj. Halljuk!) Szentiványi Kálmán: Tehát: »Jertek csak, jertek báránykáim (Halljuk! Halljuk!) majd a közigazgatást is együtt kell szerveznünk, rendeznünk, és ha ti, ma a mi zászlónk és a mi állásunk védelmében, még a ti hűséges szövetségeseiteket is meggyanúsítjátok, . . .
