Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-314

314. országos ülés 1894. márczins 14-én, szerdán. 215 delmünk rendszere még befejezve nincs, midőn naponként látjuk azon kétségbeejtő koldustarisznyával járó miniszteri könyörgést a közös hadügyminiszterek előtt; midőn látjuk azt az isteni komédiát, — ámbár ez az országra nézve mindig tragédia, — a mely lefolyik a t. miniszterelnök úr és a belügyminiszter űr közötti szerelmi levélváltásban, a német katonai rendelet tárgyában, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) ha látjuk e jelenségeket: akkor tudjuk azt, hogy itt e hazában e haza minden fiának készen kell lennie arra, hogy a nemzeti jogok és az elvesztett állami önállóság küzdelmét előbb-utóbb megkell nekünk vívnunk. (Igaz ! Úgy van ! a bal- és szélső báloldalon.) Nem bízhatunk mi a t. kormányban, mint más népeknél, a hol egy kor mány a maga vállaira veszi az ország terhét és megküzd vén, a győzelem dicsőségét a nemzet homlokára illeszti. A mint nem számíthattunk a máit kormányokra, nem számíthatunk a jelen kormányra sem ilyen kérdésben. A jelen kormánynak csak önönhatalmi érdeke az irányadó. (Úgy van! a bal- és snélsőbalon.) Ha a nagy nemzeti kérdések volnának előtte a döntők, akkor nem kellene most pirulva olvasnunk azon egymáshoz írott leveleit a miniszterelnök és a belügyminiszter uraknak, melyek állami, nemzeti szuverenitásunknak, állami méltóságunknak igazi aláásása és degradálása. (Igaz! Úgy van! a bal-és szélső baloldalon.) És még önök beszélnek, hogy mi ilyen törvényjavaslatokkal erősítsük az állam tekintélyét akkor, midőn ilyen jelenségeket látunk? (Tetszés a bal- és ssélso baloldalon.) Hodoesy Imre t. képviselőtársam azt mondta, hogy ezen kormány tehet egy lépést előre, de közjogi téren hármat tesz hátra. Nem, nincs igaza Hodossy t. barátomnak, nem három lépést tesz hátra, hanem egész testével kátrahanyatlik. (Helyeslés bal felöl.) T. ház! Midőn e törvényjavaslat feletti küzdelmet nézem, és a kormány eljárását látom, eszembe jut egy angol tragédia, melyben Arkton megmérgezi Valentiánt és akkor, hogy megmutassa Valentiánnak a mérgezés által átszenvedendő halálküzdelmet, önmagát is megmérgezi, és a haldoklás pillanatában elébe viteti magát. A t. kultuszminiszter úr drámai végzetét látom hasonlóvá lenni e tragédiához. Nem kívánom, hogy a tragédia úgy teljesedjék, mint az angol tragédiában van. E nemzetnek szebb jövendője van még; hiszen a költő megírta, hogy: »Jönni fog, mert jönni kell, egy szebb kor!« Nem hiszem, hogy e nemzetnek végzete lenne, hogy a felekezeti viszály máglyáján sínlődjék és veszszen el; nem hiszem, hogy a küzdelem soká tartson ily irányban, melyben sebet osztogatunk és sebet kapunk, a mely sebre én azt mondhatom, a mit a római mondott: »Fáj a sebed« ? Fáj, mert hazám győzelmét benne nem látom.* (Tetseés bal felöl.) Én bízom e nemzetnek nemtőjében, bízom a történeti igazságban, bízom abban, hogy az, a ki századokon keresztül őrként gondoskodott e nemzet életéről és intézményeiről, most is elő fog állani, és meg fogja menteni ezt az országot a felekezetiség hálátlan küzdelmeitől és visszahozza e nemzetnek azon szép küzdő tért, a mely az ország elvesztett jogainak, integritásának, állami méltóságának visszaszerzésében áll, és a mely küzdelem, mint a múltban, úgy a jövőben is részére a dicsőség babérkoszorúját szerzi meg. (Tetszés a szélső baloldalon.) Ebben bíróin, és ezen bizalomban és reményben mondom és kérem a t. házat, vegye le ezen törvényjavaslatot a napirendről. (Helyeslés a széhő baloldalon.) De minthogy a képviselőház ezt nem teszi meg, kijelentem, hogy én a magam részéről azt el nem fogadom, hanem hozzájárulok azon határozati javaslathoz, a mely álláspontomhoz legközelebb áll, habár nem elégít ki teljesen és a melyet gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam adott be. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Papp Elek jegyző: Serbán Miklós! Serbán Miklós: T. ház! Nem akarok ezúttal azon okok fejtegetésébe bocsátkozni, melyek engem arra indítottak, hogy felhagyva a románok passzivitásával, e t. házban megjelenjek. (Halljuk! Halljuk!) Szükségesnek tartom azonban kijelenteni, hogy az ügy fontosságához képest úgy egyéni szempontból, mint a románok érdeke szempontjából, más alkalommal bővebben fogok a t. ház előtt nyilatkozni. Most csak annyit jegyzek meg, idejövetelem czélja nem az, hogy a kormány és a parlament útjába nehézségeket gördítsek, hanem egyedüli oka az, figyelmeztetni a parlamentet és a kormányt az országban létező visszás helyzetre. (Halljuk! Halljuk!) Most is kötelességemnek vélek eleget tenni, a midőn az egyházpolitikai törvényjavaslatokkal szemben állást foglalok. És ha most szót emelek mielőtt saját álláspontomat beigazoltam volna, egyik oka az egyházpolitikai törvényjavaslatok gyors szíurekerűlése; a másik pedig ama fontosság, a melyet én ezen törvényjavaslatoknak mint olyanoknak tulajdonítok, a melyek úgy de factö, mint de pire, generaliter az összes egyházak belügyeibe, speczialiter pedig a román egyház érdekeibe belevágnak. Azt hiszem, — és itt remény lem, valamennyien egyetértünk, — a mi hivatásunk nem az, hogy