Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-314

314. országos ülés 1894. sának szükségére tulajdonképen 1892. évi május, vagy szeptember havában jutottak. (Halljuk! Halljuk!) De hogy miként jutottak ide, erre nézve legklasszikusabb tanú gr. Csáky Albin kultuszminiszter úr, a kinek szereplését e törvényjavaslat körűi én máskép nem jellemezhetem, (Halljuk! Halljuk!) mint hogy az egy szép drámai hősszerep. (Halljuk! Halljuk!) A t. kultuszminiszter úr maga kimondja beszédében, hogy a jelenlegi helyzet eredetét azon rendeletben veszi, a melyet ő 1890-ben az elkeresztelési eseteket illetőleg kibocsátott. Ebből tehát világos, hogy az elkeresztelési rendelet előtt sem a koimánynak, sem a kormány egyes tagjainak esze ágában sem volt ily törvényjavaslatnak beterjesztése. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső la! oldalon.) A kultuszminiszter úr már előbbi beszédeiben kifejtette azt, hogy és mely fázisokon jutott ő az elkeresztelési rendelet kibocsátásához. És ez teszi a t. kultuszminiszter urat ezen törvényjavaslat drámai hősévé. A t. kultuszminiszter úrnak esze ágában sincs az, hogy ő nagy egyházpolitikai elveket vessen fel, és léptessen életbe; esze ágában sincs az, hogy ő a februári rendeletfel valakit megsértsen. Sőt aggodalmában addig megy, hogy mielőtt rendeletét aláírná, az egyházfők némelyikével beszél, azoknak véleményét kikéri. Csodálatos jelenség, valóságos hamleti kalluczináczió. A t. kultuszminiszter úr nem bízik önmagában, rémeket lát, halluczinál. Kikéri mások tanácsait, és aláírja a rendeletet. De, t. képviselőház, a rendeletnek rossz következménye lett. A t. kultuszminiszter úr maga festi ezeket elénk. Erre támadt a mozgalom felülről tűrve, alulról szítva, kívülről helyeselve, folyton hivatkozva az egyház rendelkezéseire, a vallásos meggyőződésre : ime, a drámai mozzanat! A t. kultuszminiszter úr a helyzet ily pillanatában mit tesz? Talán államférfiúvá válik és hideg logikával a helyzetet bírálat alá veszi? Hiszen, ha Otelló államférfiú lett volna, és megvizsgálta volna neje zsebkendője esetének körülményeit, kétségen kívül nem rohant volna drámai végzetébe. De Otelló nem volt államférfiú, hanem drámai hős. A t. kultuszminiszter úr szintén drámai hőssé vált a helyett, hogy államférfiú maradt volna. Hiszen előtte volt a szép és jó példa, tudniillik elődjének egyik példája, a ki szintén kibocsátott egy rendeletet, a mint emlékezni méltóztatnak rá, a Szent-István-nap megünneplése tárgyában és a mint e rendelet, kiderűit, hogy beleütközik egyik felekezetnek lelkrsmereti meggyőződésébe, a t. kultuszminiszter úr akkoriban nem késett rendeletét visszavonni. (Úgy van! bal felöl) Ismétlem, a t. kultuszminiszter úr akkor lett volna állammárczius 14-én. szerdán. 0} j g férfiú, ha követi elődje példáját, ha az országban a békét helyreállítja. De a t. kultuszminiszter úr végzete által sodortatva, drámai hőssé lett, a kormánynak, mint mondja, kötelessége volt kísérletet tenni az iránt, hogy nem lebet-e a mérges sebből a fullánkot eltávolítani. Tehát intézkedése mérges sebet ütött a nemzeten és fullánkot tett a mérges sebbe. S a helyett, hogy hideg orvosi meggyőződéssel mérlegelte volna a dolgokat, a gyógyításhoz fogott volna, azt tette, a mint magát kifejezte: (Olvassa) »Nem maradt egyéb hátra, mint az állam és egyház közti viszony líj és végleges rendezése, kettészakítása annak a vitás területnek, a melyen az állam és az egyház közt ily összeütközések előfordulhatnak.* Tehát le kell vágni azt a testrészt, a melyen a seb támadt! Ez volt a t. kultuszminiszter úrnak a meggyőződése; és ezen levágott testrész az egyház közreműködése az állami ügyekben. És itt meg kell állanom, mert minden törvénynél azt kell keresni, hogy miért és kinek a javára történik ? Meg kell . állanom és fel kell tennem a kérdést, hogy e törvényjavaslat valóban az ország érdekében a közszükség által indokolva hozatik-e be? A mint a t. miniszter úr előadásából világos, itt őt nem az ország érdeke vezérelte, nem a közszükség, hanem igenis az ő egyéni, a drámai hős végzete sodorta arra a térre, (Úgy van ! Úgy van! a baloldalon.) hogy késsel és metszéssel álljon elő és az állam és egyház közti viszony kettéosztását hozza javaslatba a törvényhozás előtt. De hát oly helyzetben vagyunk-e mi, hogy keresztűlvihetjük a nagy problémát? A franeziák és németek megtehetik, hogy e problémát megkisértik megoldani. A mi államunk Szerény körülményei közt nincs abban a helyzetben, hogy ily kísérletek tárgyává tétessék egyes miniszterek, vagy egy kormány kedvéért. És kérdem, mivel adott okot az egyház arra, hogy kilökessék az állami funkezióban való részesség köréből talán az elkeresztelési rendelettel ? A mit a t. kultuszminiszter úr ismét felolvasott, szavaiból meggyőződtem, ez nem volt elég ok arra, mert ha egy miniszter egy másik ügyben egy másik felekezettel szemben ennek lelkiismereti kételyeit felkeltő rendeletét jónak látta visszavonni, akkor a t. miniszter úr is követhette volna a példát. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) És mi kárt tett a nemzetnek a katholikus egyház, mit vétettek a felekezetek, minden különbség nélkül, hogy most az állami funkezió működése köréből kizáratnak? Keresem az okokat, de nem találom. A mi állami rendszerünk természete azt hozza magával, hogy ne zárjunk ki senkit, hanem vonjunk bele mindenkit az állam érdekkörébe: ne taszítsuk el az egyes