Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-314

212 314, országos ülés 1894. márcxius 14-én, szerdán. felekezetek lelkészei ugyanazon jogokat nyerték meg a vegyes házasságok megkötésére nézve, a mely jogokat a katholikusok lelkészei élvezték. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Ez is azt mutatja, hogy a küzdelem nem odairányúlt, hogy a mások jogai elvétessenek, hanem hogy azon jogok kiterjesztessenek. Az 1848-iki törvények egyetlen egy meglevő jogtól sem fosztottak meg senkit, egyetlen meglevő intézményt sem semmisítettek meg, és az a három főoszlop. a melyen ezredéven át nyugodott e haza és az alkotmány: az egyházi rend, nemesség és a megyék, — nem ugyan azon hatáskörben, mert az módosult, hanem intézményükben, — az 1848-iki törvények által meghagyattak és érintetlenül maradtak. Nem ezen intézmények ledöntése volt az 1848 iki törvények követkéz menye, hanem a jogok kitágítása. A nemesség poraiba felvétetett az ország minden népe. Nem a nemesség szállíttatott le, hanem a nemesség jogaiba emeltelett fel az ország egész lakossága és tétetett a nemességgel egyformán birtok- és hivatalképessé. De a jogtörténeti fejlődésnek ez a nemzeti jellege csorbát szenvedett a 67 -es törvények megalkotásával. A mint a 67-es törvények megcsorbították az állami szuverenitást, és megcsorbították a parlamenti rendszer szuverenitását, megosztva ezt részint a közös miniszterekkel, részint a delegácziókkal, bekövetkezett a jogtörténeti fejlődésnek az a ferde iránya, melynek gyümölcse a mai törvényjavaslat is. A megcsonkított állami fenség és állami szilárdság erőinek gyarapítására előbb a vármegyék önkormányzati jogának elkobzása gondoltatott ki. Ez volt a vármegyei önkormányzat megsemmisítésének alapeszméje. Gyarapítani kell az állam mindenhatóságát nem azon jogok visszaszerzésével, melyeket a közös minisztereknek odaajándékozunk, hanem a meglevő intézményektől kell azokat elszedni, hogy ez által az állam erősödjék, és mintegy kárpótlást nyerjen az elveszettekért. Midőn 1891-ben az államosítás kérdése küszöbön volt, ég mi az államosítás ellenében küzdöttünk, akkoriban én azon nézetemet fejeztem ki, melyhez most is ragaszkodom, hogy mi e helyen az önkormányzati intézmény védelmével valódi konzervatív feladatot teljesítünk. A kormánypárt az államosítással a radikalizmus terére lépett, de nem arra, mely a nemzet őserejéből merít, hanem a mely világpolgár! minőségében szakítva a nemzeti tradicziókkal, a történeti jogokkal, a történeti fejlődés követelményeivel, a nemzet jellemével és erkölcseivel, állítja fel instituczióit. Ezzel a radikalizmussal el lehet jutni odáig, hogy lesz itt egy nép, talán jóléte is lesz, de nem lesz magyar. (Ügy van! bal felöl.) Ha most ezen államosító törvényt megnézem, ugyanazon nézetet kell ismételnem, a melyet 1891-ben vallottam. Az államosítás nem a nemzet történetéből, tehát őserejéből merít most se, hanem világpolgári minőségben szakít most is a tradicziókkal, a nemzet jellemével, erkölcseivel, és instituczióit a radikalizmusra építi. Ez az, a minek ellene mondottam 1891-ben, és ellene mondok most is. T. ház! Az eszméknek és a nagy európai elveknek én is bámulója vagyok. Én is elmerengek azon csillagokon, a melyek Európa egén felmerülnek, és nézem a meteorok fényes átvonulását egünkön. De ábrándozásomból csakhamar felébresztenek azon rögök, a melyek lábaim alatt hazám földének kiegészítő részét képezik. Ezen rögöket mi a csillagok bámulása közben nem ignorálhatjuk. Ezen rögökben gyökereznek a mi hazánk sajátos viszonyai, s ezek intenek bennünket a csillagok bámulásában, mert e rögökön elbukva, hanyatt vágódhatunk. (Úgy van! bal felől.) Pedig nekünk ez a hely az ő rögeivel az, a hol élnünk, halnunk kell. Az én meggyőződésem és tanulmányaim eredménye az, hogy ha mi e hazának viszonyai fölé emelkedve, az európai nézeteket fogadjuk el iránya dókái, és az elveket csak önönmagukért nézzük és vizsgáljuk, hazánk instituczióiba helyrehozhatatlan bajokat ékelünk, (Igaz! Úgy vm! bal felől.) De, t. ház, talán nem is kell nekünk anynyira mennünk, és nem is kell az indokolásban mindig hazánk sajátságos viszonyait keresnünk, mert én úgy vagyok meggyőződve, hogy azon intézmény, a mely e törvényjavaslatban lefektetve van. valamint nem felel meg hazánk érdekeinek, úgy nem felel meg egyszersmind a szabadság érdekeinek sem. (Igás! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Mi a szabadság ? Ezt kérdezte Cicero, s azt felelte rá: potestas vivendi, ut velis. Élni Agy, a mint akarsz. Az állam, ha nem respektálja a személyek szabadságát, ha tovább megy, és csak az állami erőt állítja fel oly intéző gyanánt, mely előtt mindenkinek meghajolni kell, akár van rá szükség, akár nincs, ez oda vezet, hova XIV. Lajos korában vezetett, hogy az, a ki a hatalmat kezébe ragadja, kimondja, hogy: »az állam én vagyok.« (Igás! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) De meg kell még jegyeznem, t. ház, hogy a t. kormány sem volt annyira meggyőződve, de az ország érdekében állónak sem tartotta ez intézmény létrehozatalát, úgy, a mint azt most nekünk hirdeti és bennünket e tekintetben meggyőzni kíván. Hiszen a t. miniszterelnök úr és vele összhangzólag az igazságügyminiszter úr fejtegette, hogy ők ez intézmény megvalósítá-