Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.
Ülésnapok - 1892-310
120 310. országot ülés 1894. márczins 9-én, pénteken. eziálizinus, a kommunizmus és az anarchia eszményei. Magyarországon még nem volt dinamitattentátum. Majd lesz. (Mozgás jobb felöl.) Ebben a házban még csak fürészpor-bombát találtak; majd fog repülni valóságos is, csak sokáig kormányozzák ilyen bölcsen az országot! (Za/jos helyeslés bal felöl. Mozgás jobbról.) Mert azt mondja Madách az »Ember tragédiájá«-ban, (Halljuk!) midőn a Concorde-téren a Marseillese harsonái közt megjelenik a liberális díszmenet: (Halljuk! Halljuk!) »Felzaklatni és kormányozni más!« (Ügy van.! bal felöl.) T. ház ! Még egy konszideráczióval kívánom beszédemet befejezni. (Halljuk! Halljuk!) Ha sem a nemzeti hagyományok, sem a szabadság, sem a nemzeti egység nem képezik kirtforrását ennek a politikának, mi képezi azt? (Halljuk! Halljuk!) Katedrái absztrakt eszme, a melyet felkarolt a hatalmi törekvés, a hatalmi érdek, de nem azon pártnak hatalmi érdeke, mert hiszen azt tönkretette. (Derültség bal felől.) És ehhez, t. ház., hozzájárult még egy harmadik tényező, s erről a tényezőről a legnagyobb tartózkodással és óvatossággal kívánok nyilatkozni, (Halljuk! Halljuk!) mert ismerem ezen harmadik tényező nagyfokú érzékenységét, és mert a felekezeteknek békés egyesülését, nem a viszályt kívánom. Azt hiszem, hogy ha szabad volt a katbolikusok, vagy mondjuk azok egy részének magatartását e házban a miniszterelnöki székből is meglehetősen bírálat tárgyává tenni, akkor talán meg lesz engedve, hogy a mélyen t. zsidóság egy részének magatartását objektív, mondom, igen óvatos és tartózkodó bírálat alá vegyük. (Halljuk! Halljuk!) Én, t. ház, mindig a legélénkebb rokonszenvvel és a legmelegebb érdeklődéssel viseltettem a zsidók iránt, és ezen a felfogásomon és érzületemen az sem változtathatott semmit, hogy az összes tollforgató Izrael ellenem szórja villámai, mióta egy esztendővel ezelőtt bátorkodtam utalni annak veszélyességére, hogy ha keresztény népünktől — ez utoljára keresztény, ez tény, a melyet megváltoztatni nem lehet, sajnos lehet, de így van — elveszszük azt, a mi egyedül képezi erkölcsi bázisát; mert John Stuart Millt és Oomteot hiába fogják neki tanítani még a gr. Csáky Albin által reformált és fizetésükben megjavított néptanítók is. Azt hiszem, abban egyet értünk, hogy a zsidó vallásban van egy nagy, szép és nemes ethikai alap; talán méltóztatnak egyetérteni abban is, hogy a keresztény vallásban is van egy nagy szép s nemes ethikai alap. Tudjuk, hogy a mélyen t. zsidóság mily szívósan ragaszkodik hagyományaihoz és intézményeihez. Ha már most a keresztény népet le fogjuk terelni keresztény hagyományairól, akkor ez a keresztény nép el fogja veszíteni ethikai alapját, ethikai alapjának elvesztésével áldozata lesz a depravácziónak, a depraváezió által a faji degeneráeziónak és az anyagi romlásnak. Azt pedig nem méltóztatnak kívánni, — meg vagyok róla győződve, hogy maguk sem kívánják, — hogy ebben az országban csak a zsidóság prosperálhasson. Igaz, ha eddig ellenem szórták villámaikat, most már van egy villámhárítóm, mert most már a »Pester Lloyd« vezérczikkei és országgyűlési tudósításai inkább gr. Apponyiba szoktak beleütni. (Derültség a báloldalon.) De nyugodjunk bele és vigasztalódjunk azzal, hogy épen a »Pester Lloyd« volt az, mely gr. Szapáry Gyula kormányzásának utolsó napjaiban, mondhatni utolsó óráiban, nagy határozottsággal, józansággal, és mondhatni államférfiúi bölcseséggel protestált a kötelező polgári házasság forszirozása ellen. (Úgy van! balról!) Sőt a »Pester Lloyd« t. szerkesztője, Falk Miksa t. képviselőtársunk volt az, a ki akkoriban fölfedezte a protestáns konfeszionális konspirácziót. Én tehát megnyugszom és vigasztalom magam azzal, hogy órával a kezemben meg tudnám mondani a perczet is, a mikor t. képviselőtársunk Falk Miksa visszatér a »Pester Lloyd«-dal együtt arra az álláspontra, és azt fogja mondani: a miniszternek mindig igaza van, még akkor is, ha gr. Apponyi Albertnek hívják. (Élénk derültség a bal- és ssélsö baloldalon.) Mindezen támadások, t. ház, a melyek elég rendszeresek és elég kíméletlenek, nem ingatták meg bennem a zsidóság iránt való rokonszenvet. Én akkor is, a mikor az antiszemitizmust akarták ebben az országban meghonosítani, szembe szállottam e törekvéssel, mert én nem a felekezeti gyülölségnek, hanem a felekezeti békének vagyok híve. Sőt tovább megyek, én a zsidóságot az emberiség czivilizácziőjában a legnevezetesebb és legnemesebb tényezők egyikének tekintettem.Én az emberi nem czivilizáczióját a tudományokban és mtívészeteüben a görögökre, a politikában és jogban a rómaiakra, az ethikában a zsidóságra vezetem vissza, és teljesen egyetértek Disraelivel, a ki a keresztény hitet azsidótradiczióval olykép egyeztette össze, hogy a kereszténység végső tökélyre emelkedése azon eszményeknek, a melyek a zsidóságban fejlődtek, valamint, hogy a zsidóság szentkönyvei a keresztényeknek is szent könyvei. De, t. ház, »on a les defauts de ses qualités«. A t. zsidóságnak pedig mindig az volt a hibája, — bocsánatot kérek, ne méltóztassanak ezt érzékenyen venni — (Derültség a ssélsö' baloldalon.), hogy kellő mértéket tartani, a középúton megmaradni nem tudott, ez volt hibája, mint nemzet, ez a diaszpórában, ez okozta minden bukását, és épúgy, a mint anyagi téren,
