Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-310

118 310. országos ülés 18M. márezius 9-én, pénteken. falai alá vitt »Pro Deo et libertate.« (Éljenzés a baloldalon.) Ott, t. híz, a hol a különböző felekezetek nagy számban, egyaránt jelentékeny számban állanak egymás mellett, ott egí>k egy mód van st valláspolitikai kérdések megoldására, a vallás politikai nehézségek elhárítására. (Halljuk! Halljuk!) Ez az egy mód pedig az, mely bevált minden körülmények közt, bevált Angliában, hol állami egyház van, beválik Amerikában, hol az állam és egyház el van választva és ez a mód nem a kényszer, ez a mód a szabadság. (Élénk Jielyeslés a baloldalon.) De, t. ház, ha sem a háznak és többségnek tradicziói, sem a szabadságnak érdekei nem hozhatók fel a reform mellett, van egy harmadik nagy szempont, mely előtt mindnyájan meghajolunk, mert ha úgy állana a dolog, hogy a nemzeti egység, a nemzeti érdek és a nemzeti állam konszolidácziója megkövetelné a reformot, akkor messzemenő áldozatokat kellene hoznunk a tradicziók és a szabadság rovására is. De minthogy annyira szeretnek hivatkozni a külföldi példákra, lássuk, hogy az önök által javasolt intézmény minő hatássa] volt a külföldre. Franeziaországban, t. ház, sajátságos viszonyok uralkodnak. Mindenütt, a hol a reformáczió után a protestantizmus konszolidáczióra és szervezetre tudott jutni, ott a protestantizmus felölelte és magába szítta azon szellemeket és elemeket, a melyek saját lelkiismereti meggyőződésüknél fogva a katholikus egyház kebelében megmaradni nem tudtak ; ott azonban, a hol a protestantizmust tíízzel-vassal kiirtani sikerűit, ott ezen elemek szervezetre nem jutván, mintflotáns elemek maradtak meg a társadalom és a nemzet kebelében, és képezték propogandáját a vallástalanság és felekezetnélküiiségnek. De ha azt hiszi valaki, hogy azután, midőn a nagy forradalomban ezen elemek felülkerekedtek és behozták a házasságnak államosítását is, ez által a nemzeti egység és a nemzeti állam konszolidácziója éretett el, az nagy csalódásban van. Mert Francziaországnak, ezen nagy és nemes nemzetnek, épen az a baja és ebből ered minden baja, hogy a nemzeten végig tátong egy nagy és összeforrhatatlan szakadás. Az egyik táborban állanak azok, a kik mindig az egyházban és vallásosságban látják az ellenséget és azt mondják: »voi!a 1'ennemiU a másik táborban azok, a kik ezekkel szemben vallásos meggyőződésüket védeni, érvényesíteni igyekeznek, és t. ház, ez az a nagy és mélyremenő ellentét, a mely a franczia nagy nemzetnél minden nagy és hazafias erőfeszítés és minden emelkedés daczára mindig újabb és újabb katasztrófára és bukásra vezet, (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) A mi Olaszországot illeti, t. ház, Olaszország, azt a benső morális egységet és nemzeti konszolidácziót, melyet ennek a nemes nemzetnek mindnyájan kívánunk, — kívánunk már azért is, mert téves állítás az, hogy műveltségünk a németekében gyökerezik, mert sokkal régibb és sokkal fényesebb olasz czivilizáczióban találja gyökereit, — akkor fogja elérni, mikor meg fogja találni módját a vallási, érzelmek megnyugtatásának. A mi pedig Németországot illeti, t. ház, Németország példáját kövessék azok, a kik azt akarják, hogy itt is tiz éves kulturharcz legyen, mely Németországban, az állam vereségével Canossánál végződött, és a kik azt akarják, hogy itt is, ha a kulturharcznak vége is lesz, megmaradjon annak eredménye a felekezeti alapon álló pártszervezet, egy katholikus ezentrum, melylyel mindenkor számolni kell a kormánynak, mert a nélkül kormányozni nem tud, mi, a kik ezt nem akarjuk, e példát sem fogjuk követni. (Élénk helyeslés a baloldalon.) T. uraim! Nem a nemzeti egység az, a mit az önök politikája megteremt. Hát nem látják, milyen bomlásra vezet ez? Nem látják saját pártjukban a bomlást? Nem látják, hogy mennyire megváltozott a parlamenti helyzet, hogy az egykori többség ma már csak néhai többség, hogy a t. függetlenségi párt addig tartja fenn a kormányt, és abban a perczben ejti eb a mikor neki tetszik. (Helyeslés bal felől. Mozgás a szélső baloldalon és jobb felől.) És ha a t. miniszter urak (Zaj. Halljuk! Halljuk!) lemondani nem akarnak, hát teremtsenek meg legalább egy normális parlamenti helyzetet, a melyben kifejezést leljen az új koaliczionális többség. Legalább egy miniszt'er mondjon le és kínáljanak meg egy miniszteri székkel valakit a t. függetlenségi pártból. (Élénk derültség a báloldalon. Zaj jobbról: Halljuk! Halljuk!) Én, t. ház, ha a t. miniszterelnök arat, — a ki már nem is szeret itt a házban megjelenni. — (Derültség bal felől. Halljuk! Halljuk!) ülve látom az általa tönkretett szabadelvű párt romjain, (Derültség a baloldalon.) akkor mindig eszembe jutnak Deíillenek versei: » Tel jadis Carthage Vit sur ses murs detruits Marius malhereux Et ses deux grands débris se consolait entre eux.« így látta egykor Kárthágó összeomlott falain a boldogtalan Mariust, és ez a két nagy rom egymást igyekezett vigasztalni. (Derültség és tetszés a baloldalon.) Hát én azt hiszem, hogy a t. urak maguk is látni fogják, hogy az ő egész politikájuk hogy tépi szét a nemzetet, a nemzeti társadalmat, a magyar családot. Azt hiszem, hogy maholnap ezt be fogják látni, le fogják vonni ennek a konzequencziáját, be fogják érni ezzel,