Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.
Ülésnapok - 1892-295
•2%. orsrágfcs filés 1894. febrnár 20-íwi, kedden. 79 arra,, hogy az erőviszonyokat a katholikus és a protestáns egyházak között kiegyenlítse, inkább arra alkalmas, hogy a katholikus egyházra relatíve kedvező, a protestáns egyházakra relatíve kedvezőtlen helyzetet teremtsen, (Nagy mozgás és zaj a jobboldalon. Felkiáltások a baloldalon: Halljuk! Halljuk! Csendet kérünk!) Elnök: Csendet kérek ! Horánszky Nándor: Jelentsük ki, hogy nem akarunk komolyan tanácskozni. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, t. ház! Gr. Apponyi Albert: T. ház! (Fölkiáltások a baloldalon: Csendet kérünk!) Elnök: Ne méltóztassanak beszélgetni, kénytelen leszek az ülést felfüggeszteni, ha nem méltóztatnak csendben lenni. (Halljuk! Halljuk!) Gr. Apponyi Albert: T. ház! Előre el voltam készülve a türelmetlenség bizonyos jeleire, és ezért azokra csak az az egy megjegyzésem van, hogy én igen komoly lelkiismereti kötelességet teljesítek akkor, midőn ebben a végtelenül kritikus és komoly kérdésben meggyőződésemet elmondom (Zajos éljenzés a baloldalon.) minden tekintet nélkül arra, hogy kinek tetszik, és kinek nem tetszik. Épen azért, mert ily komoly kötelességérzettől át vagyok hatva, a melynek méltánylására, reménylem, sőt hiszem, meg van az erkölcsi alap a t. túloldalban is, épen azért a türelmetlenségnek semmiféle jele nem fog engem arra birni, hogy abból, a mit elmondani szükségesnek látok, egy jottát is elmondatlanul hagyjak, legföljebb azt az eredményt érhetik el, hogy előadásom tovább tart, több időt vesz igénybe, mint különben igénybe venne. (Halljuk! Halljuk !) Tehát t. képviselőház, az 1868-iki törvény megváltoztatására a kötelező polgári házasság törvénybe iktatása azon az alapon, hogy az oszlopos egyházak közötti erőviszonyok kiegyenlítése az előfeltételt képezi, egyáltalában egyenértéket nem nyújt. Én azért tartok tőle, hogy ily előfeltételek nélküli módosítása ennek a törvénynek époly megzavarását fogná előidézni a vallási békének, mint a mily megzavarását idézte elő az a kísérlet, hogy az helytelen, a katholikus lelkészeknek lelkiismeretét sértő módon hajtassék végre, valamint hogy az állam tekintélyét sem emeli az, ha újabb alkotásokhoz nem azért fog hozzá, ha radikális reformok létesítését nem azért veszi kezébe, mert a nemzetnek közállapotaiból ezen radikális reformok szükségességéről meggyőződött, hanem csupán azért, mert egy létező törvényt végrehajtani képes nem volt, és az ezen téren bevallani nem kívánt kndarczot nagyobb törvényhozási alkotások által iparkodott helyrehozni. (Élénk helyeslés és tetszés a laloldalon.) De, t. képviselőház, én nem tagadom, hogy a kötelező polgári házasság, mint radikális megoldása a házassági joggal összefüggő összes viszonyoknak, bizonyos körülmények között alkalmas lehet arra, hogy a békét és nyugalmat a felekezetek között helyreállítsa. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Ámbár nagyon tévednek, és közismeretes históriai tényeket ignorálnak azok, a kik magában ezen intézményben egy p.máezeát és a vallási súrlódások elkerülésének biztos eszközét látják. Hiszen a rajnai tartományokban a napóleoni hódítások óta érvényben volt a Code. Civil, és így a kötelező polgári házasság érvényének idejére esik az az ismert konfliktus a porosz kormány és a kölni érsek között, a mely az utóbbinak bebörtönzésére vezetett, és a melynek erkölcsi nyomait Németország közéletében még most is tapasztaljuk. Tehát oly intézmény egyáltalában nincsen, mely egymagában, ha a nemzeti életben működő faktorok összességében nincs meg a jóakarat, az előrelátás és bolcseség, a békét és nyugalmat minden körülmények közt biztosítja. Gr. Károlyi Gábor: Miudig csak engedni a papoknak, nemde ? ! (Hall uk ! Halljuk !) Gr. Apponyi Albert: De hogyan áll a dolog most? Csak ismételhetem azt az intelmet, a mit a vallási kérdések legnagyobb elmérgesedésének idejében voltam bátor a t. kormányhoz és a t. házhoz intézni, és a mely abból állott, hogy az egyházpolitikai akcziót két részre kell osztani. Szükségesnek találtam, még pedig mellőzhetetlenül szükségesnek azt, hogy előbb palliativ eszközökkel a kedélyek megzavart nyugalma helyreállíttassák, hogy a létező törvénynek érvény szereztessék oly módon, — és ilyen van egynél több is, hiszen konkrét propoziczióval is léptünk fel annak idején, — mely a lelkiismereteket nem sérti és senkitől oly szolgáltatásokat nem követel, minőket vallási meggyőződése tilt -, és azután a nyugodt lelkiállapotnak, a helyreállott békének talajába ültessük azután be azon gyökeres reformokat, melyeknek szükségéről én az utóbbi években teljesen meggyőződtem, és melyeket, legyen szabad emlékeztetni, a t. túloldal túlnyomó többsége mindaddig leszavazott, míg azoknak szószólói közé nem állottam. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) De a t. kormány más utat követett, és ebben látom én nagy bajok főforrását. A t. kormány az izgalomból, a harczból; közvetlenül az alkotásra akart áttérni. Mi természetesebb, mint az, hogy az alkotások higgadtságát és nyugalmát megzavarja a harcznak zaja, megzavarják a harczolók érzelmei. Ma, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) senki, vagy legalább igen kevesen tudnak más érzelmekkel és más felfogással nézni a t. kormány egyházpolitikai javaslataira, mint azon érzelemmel és azon értelemmel, hogy azok a harcznak, a retaliácziónak eszközét képezik a
