Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-295

gQ 295. országos illés 1894. febríár 20-án, Mden. katholikus kléiussai szemben. (Ellenmondás a jobboldalon. Úgy van! bal felöl.) Nem mondom, hogy ez a szándék, mely a kormány politikája mögött rejlik; de ez az átmenetei a barezból az alkotásba, más sídnt és más benyomást nem enged létrejönni. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Viszont ;iz 1868 törvény módosítása pedig úgy tűnik fel, mint az államtörvény végrehajtására nézve a képességnek csődbejelentése egyfelől, (Zajos ellenmondások jobbról.) és másfelől mint egy kiegyenlítő momentum, hogy midőn a katholikus kléruson — hogy magamat triviálisan fejezzem ki — ütünk egyet, (Úgy van! Úgy van! bal felől. Zajos ellenmo idások jobbról.) hasonló legyen a másik egyház helyzete az által, hogy a protestáns egyházon is üssünk egyet. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és szélsőbalról. Zajos ellenmondás és nyugtalanság jobbról.) Ez képezi szerintem a kormány egyházpolitikai akcziójának politikai szempontból a legnagyobb hibáját; e miatt tartom én a lehetetlenséggel határosnak, hogy létesítsünk, bár önmagukban véve teljesen kielégítő bevégzett tényeket, hogy azok ily körülmények közt, ily előzmények mellett létesítve a kedélyek nyu galmát helyreállítsák. (Igaz! Ügy van! a bal- és szélsőbalon.) Ma, t. ház, a midőn támaszokat keresünk ezeknek az egyházpolitikai reformoknak, azokat nem azokban az éizelmekben keressük, és ha keressük, nem azokban az érzelmekben találjuk, hogy minden vallásfelekezet hívei ragasz kódjának a maguk egyházához és ezen érzelmeiket alá tudják rendelni a nemzeti éi delieknek; nem abban az érzelem-világban találjak azt, hogy egymás iránt testvéri indulattal viseltetvén, a mrgyar nemzetnek ezen exponált európai helyzetében s-oha egyikünk másikának rovására ne keressen előnyöket, hanem ma az érzelmi támpontokat a kárörömnek abban a kölcsönösségében keressük, (Zajos helyeslés, "éljenzés és taps, a bal és szélsőbalon.) melyet az egyik érez (Halljuk! Halljuk!) a felett, hogy midőn történik valami, a mi neki fáj, azt hiszi, hogy a másiknak történik valami, a mi annak mé^ inkább fáj. T. ház! Egy egész litteraturával szolgálhatnék ennek az igazolására, de nem fárasztom a t. házat idézetekkel, (Halljuk! Halljuk!) mert nem akarok olajat önteni a tűzbe, nem akarom, hogy azok az érzelmek, melyeknek talajából az országra nézve üdvös alkotások nem nőhetnek, még innen a képviselőházból is idézetek alakjában terjesztést nyerjenek; de a ki a par excellence egyházias sajtónak nyilvánul ásait figyelemmel kíséri, (Zajos felkiáltások jobbról: »Magyar Állam !«) igen is, a Magyar-Államban, az egyik táborban épúgy, mint a másikban, (Nagy zaj e's félkiáltások jobbról: Pesti Napló!) a Magyar Államban épúgy . . . (Zaj jobbról) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek! Gr. Apponyi Albert: . . . mint a »Sáro*pataki Iskolai Lapok»-ban, a katholikus és protestáns egyházi irodalomban egyaránt, a ki e jelenségeket figyelemmel kíséri, lehetetlen, hogy szemet hunyjon azon tény és azon tünetek előtt, a melyekre most hivatkoztam. Ez, t. ház, nem azon érzelmi világ, ez nem az az igazi lelkesedés, ez nem az igazi szabadelvű érzület, ez nem a szabadságszeretetnek felbuzdulása, ez nem igazi megnyilvánulása a nemzet szolidaritási érzetének : ez egymással ellentétes érzelemnek kielégítésében való paralellizmusra fektetett épület, mely minden egyéb lehet, csak béke és megnyugvás temploma nem. (Helyeslés a baloldalon.) De, t. ház, ha valóban bevégzett tényt tudnánk alkotni, akkor ezeknek az érzelmi jelenségeknek daczára is azt mondanám : yan valami remény, hogy nehéz pillanatokat átélve, ezeknek átszenvedése után talpra áll a béke, helyreáll a nyugalom, megerősödik a nemzet, megerősödik az állam, lecsillapúlnak a szenvedélyek. Mert teljesen igaza van Wlassics Gyula t. képviselőtársamnak, hogy nem tervezgetésekkel, nem vitatkozásokkal, hanem befejezett tényekkel, melyekről azután bebizonyul, hogy mesebeszéd volt az, a mit azoknak sértő voltáról előbb hirdettek, és hogy azok semmi igaz érdekeket és érzelmeket nem sértenek, csak ily befejezett tényekkel lehet a nyugalmat és békét helyreállítani. (Helyeslés balról.) De hisz ép az a helyzetnek s a kormány javaslatainak egy kardinális hibája, a mely miatt nem tudok azokban megnyugvást találni, hogy nem fogunk bevégzett tényt alkotni még akkor sem, ha azok a javaslatok a törvényhozás minden stádiumán keresztül mennek és törvényerőre emelkednek. Nem fogunk befejezett tényeket alkotni, mert befejezett tényt nem egy megszavazott törvény, befejezett tényt az életbe átmenő instituczió képez, (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) és pedig annak összefüggő és kielégítő működése. Már most ha ezek a törvényjavaslatok mindazoknak az előfeltételeknek hiányában, melyekre rámutatni bátor voltam, törvényerőre emelkednek, akkor két dolog közül egy fog megtörténni: Vagy függőben hagyjuk azoknak végrehajtását, — és kelleténél több halasztást bevallott maga a bizottsági jelentés is, midőn a kihirdetéstől számítandó egy évet helyezett kilátásba, — vagy függőben hagyjuk tehát azok végrehajtását s megelégszünk azzal, a mire nézve a kormánypárti sajtóban már indicziumok vol-