Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-295

296. országos Blés 189*. február 20-án, keäden. g5 lat a lelkiismereti szabadságot, hogy az ágytól és asztaltól való elválást felbontási okok alap­ján is megengedi, tehát a kinek lelkiismerete nem engedi meg a felbonthatóságot, az kérheti az ágytól és asztaltól való elválasztást. Van még egy jelszó, t. ház, a mivel foglal­kozni akarok. Azt mondják, hogy az állam egy­házpolitikájával ós különösen a polgári házas­ság intézményével harczias indulattal tört be az egyházi hatalom hatáskörének szférájába. T. ház! A kormány egyházpolitikájában nincs másról szó, mint az állam hatáskörének helyreállításáról. Habár a magyar állani kon­czessziókat nem tűrő határozottsággal ragaszko­dik is közjogának, szuverenitásának ahhoz az alaptételéhez, hogy az egyházak az államnak jogilag alárendelve legyenek, mégis reformpoli­tikájának minden alkotásában ott van az állam és egyházak erkölcsi koordináeziójának fenkölt gondolata. A kötelező polgári házasság mellett is kiemelkedik az állam teljes, őszinte rokon­szenve azzal az eszmével, hogy azok, a kik polgári házasságra lépnek, megjelenjenek a lel­kész előtt is áldást kérni. De nyilt kifejezést is talál az a gondolat az anyakönyvekről szóló törvényjavaslatban is, a midőn a bejegyzéseket ingyenesekké teszi, és ezzel is elősegíteni akarja azt, hogy az egyházi esketést vagyoni okokból a felek ne mellőzzék. Ki állithatja tárgyilagos m azt, hogy a magyar államot példán! az 1873-iki német májusi törvények árja sodorná? Ebben a német mozgalomban, igaza van Németország egyik legnagyobb egyházjogi Író­jának, hogy egy állam törvényei csak a jogi alá­rendeltség gondolatát éreztették. Senkinek sincs joga azt mondani, hogy a magyar állam jog­talanul avatkozik a házasságügybe, hisz a kánoni jog reezipiálása szintén állami törvényen, az egyházi bíráskodás állami elismerésén nyugszik; az állam csak azt veszi hatáskörébe, a mi hozzá­tartozik Az állam nem vesz el semmivel sem többet, mint a mennyit adott és adhat. De azt sem lehet állítani, hogy az egyházak iránt kellő méltányossággal nem jár el, hogy az egyházak erkölcsi birodalmának az integritását meg nem óvja. Mert hiszen mindenkinek szabadságára van hagyva, hogy dogmáit kövesse. Teljesen biztosítja a lelkiismereti szabadságot. Ügy a megkötésben, mint a felbontásban minden hit­felekezet hívei ragaszkodhatnak saját hitük tanaihoz. Puszta anteczedeneziának tekinthetik a polgári kötést. E tekintetben kár volt Polónyi t. képviselő urnak a dogma iránt oly nagy­hazafias áldozatot hozni, mert itt semmiféle ál­dozatra sincsen szükség, mert senkit sem kény szerit a törvény arra, hogy dogmaellenes dolgot cselekedjék. (Helyeslés és tetszés jobb felől.) T. ház! E ponton belevegyítenek egy má­KÉPVH. NAPLÓ 1892-97. XVI KÖTET. ' sik hamis jelszót, a mely szintén igen nagy ha­tással van a könnyenhivőkre, a midőn úgy ál­lítják fel a dolgot, hogy ez a törvényjavaslat megbünteti a lelkészeket azért, mert a szentsé­get kiszolgáltatják. T. i. a sorrendet úgy álla­pítja meg a javaslat, hogy előbb van a polgári kötés és azután következik az egyházi kötés. E sorrend áthágása van azután büntetéssel sújtva. A társadalmat és az egyházat fenyegető nagy bajoknak megakadályozása czéljából van ez így, mert hiszen tudjuk, hogyha az egyházi kötések polgári tartalommal és hatálylyal nem bírnak, akkor az azokból származó gyermekek törvény­telenek és így az örökösödés kérdésében a leg­visszásabb következmények állnak be. Méltóztassanak Olaszország példáját venni, a melyről bőven szól az indokolás. Százezrekre rúgott azon házasságok száma, melyeket csak egyházilag kötöttek. Minden olasz kormány törekszik helyre­állítani a sorrendet úgy, a mint azt már a par excdlenee katholikus Francziaország és Belgium okulva a szomorú tapasztalatokon megtette. Nézetem szerint súlyos mulasztás terhelné a kor­mányt, ha e tekintetben szigorú szankczióval nem látná el a sorrend biztosítását. (Élénk helyes­lés jobbról.) Az egyházak szenvednék a leg­nagyobb kárt, mert tekintélyüket sértené, ha a hívek keserít tapasztalatok árán győződnének meg, hogy egyházi kötésük nem házasság, gyermekeik nem törvényesek stb. Ez tiszteletüket az egyház iránt csökkentené. Áttérek, t. ház, a reformellenesek egy má­sik jelszavára, a mely sűrűbben hangzik, mint a többi, t. i. az időelőttiség jelszavára. (Hall­juk! Halljuk!) Pedig hányszor volt ezen kifogás megczáfolva. e házban! Hányszor volt kimutatva, hogy alkotmányos országban a legjobb érlelőn a parlamenti mezőn vált ez érett gyümölcsösé. Méltóztassanak csak — én nem fogom idézni — végigvonúltatni emlékükben a parlament vitatkozásait és határozatait attól az időtől fogva a midőn Horvát Boldizsár, a kinek ékesszólását bárcsak ma is hallhatnók e teremben, megbízta Hodossy Imre képviselő urat a polgári házas­ságról szóló javaslat kidolgozásával. Ez időtől a mai napig méltóztattak látni, hogy az összes pártok legelső rangú államférfiai mindig meg­megújuló kívánságánál ért meg ezen kérdés. (Élénk helyeslés jobb felöl. Ellenmondás bal felöl.) Merném mondani, hogy a legnagyobb szónokok ékesszólása, a legmélyebb gondolkozók értelme és a leggyakorlatiabb államférfiak bölcs előre­látása folyton egyengette a polgári házasság útját. Vajay István: A választáskor még nem így beszélt Csáktornyán! (Zaj és fölkiilMiok jobb­ról : Rendre !) Elnök:(Csenget) Kérek csendet! 9

Next

/
Thumbnails
Contents