Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-295

295. oraágos illés 1894. február 20-4«, k««!den. egészségnek legnagyobb biztosítéka. Talán az fogja csökkenteni a hitbuzgóságot, ha nem kényszer viszi a polgárokat az oltár elé? Talán az fogja csökkenteni, ha a lelkészek nagyobb ügybuzg:a]ommal fognak arra törekedni, hogy híveik Krisztus isteni vallását neosak a kftlfoi mákban gyakorolják? (Élénk helyeslés jobb felöl.) Nem veszik-e azok az urak észre, a kik a vallástalanság eredményének hamis jelszavát hangoztatják, hogy a vallás erkölcsi hatalmát alacsonyítják le, a midőn azt hiszik, hogy a hitelvek végrehajtására az állam kényszerítő erejére van szükség? Hát oly keveset bíznak az igaz vallásosság belső hatalmában? Én nem alázom meg vallásomat és nem 1 ecsűlöra kevésre a benne rejlő erkölcsi hatalom kényszerítő erej'ét. (Élénk helyeslés és tetszés.) Ugy tudom, hogy a kit igaz vallásosság vezet, az meg fog jelenni az oltár előtt, de egy szükséges: az, hogy az egyház papjai csak két oltár előtt áldozzanak: az Isten és a haza oltára előtt. (Elénk helyeslés, tetszés és taps jobbról.) Nem, t. uraim, Deák Ferencz, a ki nekünk örökségül hagyta a kötelező polgári házasságot, nem gondolkozott közönyösen a vallásosságról. (Ügy van! Úgy van! jobbról. Egy hang a szélső bal felől: Azért mfigis leszavazták. Halljuk! Sálijuk!) Épen azért nem lesz felesleges a vegyes házasságokról tartott beszédéből becses emlékül a következőket idézni: (Óvassa.) »A nép vallástalansága lassan, de halálosan maró féreg, mely a polgári társaság eikölcsi életén rágódik, földúlja mindazon erős, de szelid kötelékeket, melyekkel a vallás az erkölcsiséghez kapcsolja a népet, megfosztja a polgári társaságot a törvények szentségének titkos, de legbiztosabb őrétől. A tiszta vallásosságot kell emelni és terjeszteni, mert ez a nép erkölcsiségének és ez által a nemzet boldogságának legerősebb támasza.* A ki így gondolkozott a vallásosság hatalmáról, az a kötelező polgári házasság intézményével nem akarhatta gyöngíteni a vallásosság emelését és terjedését. T. ház! Mindnyájan ebben a tudatban vagyunk, és visszautasítjuk azt a feltevést, mintha a magyar állam ezer éves fennállásának utolsó éveiben politikai életének annyi kitűnő alakja, annak csaknem minden vezér fér Ha és pártja azon törnék a fejüket, hogy mikéne lőhetne a magyar állam és nemzet életébe bevinni azt a halálos mérget: a vallástalanságot. (Zajos tetszés jobb felöl.) Itt van a másik jelszó: »Igen könnytí lesz az elválás. Hát, t. ház, hol könnyebb az elválás, mint most Mag}

r

arországon ?! (lg >z! Úgy van ! jobb felől.) Lehet-e azt a javaslatot azzal vádolni, hogy könnyűvé teszi az elválást, a mely megszünteti oszlopos felekezeteink többjének felbontó okát, az engesztelhetetlen gyűlölséget? (Élénk helyeslés jobb felöl.) És itt mellékesen megjegyzem Polónyi Géza t. -képviselőtársamnak, hogy a 80. §. a) pontját félreértette, mert ott is asz egyik házastárs vétkessége kívántatik meg a házasság felbontásához. Itt sem lehet könnyelműen felbontani a házasságot. Mindig csak bebizonyított vétkesség, csak bírói kogniczió tárgyát képező tények alapján lehet a házasságot felbontani. És mikor? A mikor annak egész erkölcsi tartalma összedől, a mikor sem a család, sem a házasfelek, sem a gyermekek érdeke annak fennállását meg nem kívánja. A jelen javaslat nem engedi az egyéni elhatá'ozás (erére átvinni a házass.íg megszűnését. Nem ismeri a kölcsönös megegyezéssel való felbontást. Olyan óriási méretekben emelkedik ki ebből a törvényjavaslatból a házasság erkölcsi épsége és jogi szilárdsága, hogy csak az nemlátja, a ki azt látni nem akarja. (Igaz! Úgy van! Élmk tetszés jobb felöl.) Mindenesetre lesznek olyanok, t. ház, akik túlszigorúnak tartják ezt az álláspontot. Például Veszter Imre és Komjáthy Béla t. képviselőtársaim már a bizottságban jelelték, hogy e tekintetben túlszigorúnak tartják a javaslat rendelkezését. Erről majd a maga helyén fogok szólani. Lesznek olyanok is, a kik a felbonthatatlanság mellett foglalnak állást s ezekhez legyen szabad csak azt a figyelmeztetést intéznem, hogy bírálatuknál három dologra méltóztassanak figyelni. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, a mit az igen t. igazságügyminiszter úr már bevezető beszédében is megemlített, hogy ha a felbontásról ítélnek, akkor azt a katholikus jog szerint is elismert szeparáczió intézményével állítsák szembe és ebből vonják le a gyakorlati következtetést. A másik, hogy feltétlen érvényt a katholikus jogban sem nyer a felbonthatatlanság. E tekintetben nem akarok a dologba mélyebben belemenni és nem akarok hivatkozni Má'é és Márk evangéliumaira, a melyekkel pedig lehetne bizonyítani. Nem akarok sem Gyula pápának egy intézkedésére, sem a 633 diki toledoi, sem a 774-diki soissoni zsinat határozataira hivatkozni, hanem csak azt vagyok bátor kiemelni, a mi nem vitás, hogy a matrimonium ratum, sed non consummatum is felbontható; továbbá a katholiknsok között kötött nem konzumált házasság is pápai diszpenzáczió alapján, és akkor, ha az egyik házastárs a pápától megerősített szerzetesi rendbe lép és ünnepé lyes virginitási fogadást tesz. A harmadik momentum pedig az, hogy polgári törvényekbe esak ott illesztették be a felbonthatatlanságot, a hol a lakosság legnagyobb része a katholikus valláson van. Nálunk ilyen eset nincs. Ennyit akartam a felbonth itatlanság híveinek figyelmébe ajánlani. Mindazáltal annyira tiszteletben tartja a jelen javas-