Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-294

391, ora&ges ülés 1894. megemlékezni, s azzal befejezem szavaimat. (Halljuk! Halljuk!) Hogy az imént felhozott közjogi sérelmeket tartalmazó részleteket, — a katonai engedélyeket, a horvát kérdést, az ural­kodó család házassági kérdését olybá ne tüntessék fel, mintha én ürügyeket keresnék, hogy a ja­vaslat ellen foglalhassak állást,... — (Egy hang jobb felől: Ügy is van!) Ön szerint úgy van! Ha azonban ezt akar­nám, volna is hozzá bátorságom. E téren már találkoztunk, t. barátom. Mondom, hogy ezt igy fel ne tüntethessék, kijelentem, hogy ezekre nézve megfelelő módo­sításokat fogok előterjeszteni. Nemcsak kifo­gásom nincs az ellen, hanem magam kérem a t. házat, szabadítsa meg a pártnak, leg­alább jelentékeny nagy részének tagjait attól a lidércz-nyomástól, hogy minket, kik a polgári házasság őszinte hívei vagyunk, arra akarnak kényszeríteni, hogy saját elveinket megtagadjuk. Semmi szükség arra, hogy a yéderőtörvény in­tézkedései itt felforgattassanak. Én magam kérem, ki ez intézkedések felvételét kívántam, hogy semhogy ily alakban oldják meg a kérdést, in­kább ejtsék el egészen annak a törvényben való tárgyalását. Lesz erre más alkalom. Külön éietbe­léptetési törvény nélkül e törvény úgy sem vihető keresztül, mert ily alakjában filius ante patrem. Polgári házasságot, mely rendszerint anya­könyvvezető előtt kötendő meg, addig kötni nem lehet, míg] anyakönyvvezető nincs, s azt az anya­könyvbe bevezetni nem lehet, míg anyakönyv nincs. Ezért életbe léptetni e javaslatot, míg nincs életbe léptetve az anyakönyvvezetésről szóló tör­vényjavaslat, nem lehet, s ilyesmire csak az önök bizalmával dicsekvő igazságügyminiszter vállalkozhaiik, de a törvényhozás nem. A junktim kérdése is csak külön életbe­léptetési törvénynyel oldható meg, mert ha igaz az, hogy a két törvény csak együtt kerülhet szankezió alá, ez csak úgy lehetséges, és a tör­vényhozás csak úgy szavazhatja meg helyesen, ha az életbeléptetési klauzula mindkét törvény­javaslatnál mellőztetik és egy közös életbelépte­tési törvény meghozatala rendeltetik el. (Helyes­lés bal felől.) Ezen életbeléptetési törvény nem is az én eszmém, hanem annak a javaslatnak az eszméje, melyből a t. miniszter ifa a maga böl­cseségét a javaslat számára merítette. (Derült­ség a szélső baloldalon.) Ott is azon intézkedések, melyek az 1875. évi porosz Landreeht-re, vagy a Bundesstaaten-Fürstenrecht-re vonatkoznak, az 1870. évi május 4-ikí törvény alapján, nem a törvényjavaslatba vétettek fel, hanem az Ein­flihrungsgesetz-re tartattak fenn, és minden lé­tező törvényre való hivatkozás az életbeléptetési törvényben intéztetik el. En á legnagyobb kész­séggel és szívességgel hozzájárulok ahhoz, hogy KÉPVH. KAPLÓ. 1892—97. XVI. KÖTET. február 19-én, hétfőn. 49 ezen kényes részletek innen hasíttassanak ki, magam fogom erre a t. házat kérni, hogy tartas­sanak fenn ezek a külön életbeléptetési törvény számára, és akkor nem lesz véleményeltérés azok között, kik akarjuk a kötelező polgári házassá­got, hanem meg fogjuk azt szavazhatni gond és aggodalom nélkül. Arra, hogy ily lényeges köz­jogi sérelmekkel tegyük azt, én a magam részé­ről hajlandó nem vagyok, és nem leszek soha. (Helyeslés a szélsőbalon.) A mi a politikai helyzetet illeti, (Halljuk! Halljuk!) ha a politikai helyzetet néhány szóval akarnám jelezni, azt kellene mondanom: a füg­getlenségi és negyvennyolezas párt eszméi a diadal útján! Nem kell, hogy hosszú évek törté­nelmére kerüljek yissza, csak néhány év törté­netét fogom dióhéjban önök előtt elmondani. (Halljuk! Halljuk!) Megvívtuk a véderőjavaslat­nál a nagy csatát; a nemzet legdrágább kincsei, nyelvünk, ifjúságunk jövője forogtak koczkán. A felháborodásnak nemzeti vihara vonult végig keletről nyugatra s északról délre. (Egy hang a jobboldalon: Polónyi fújta!) Ez elfújta Tisza Kál­mán miniszterelnököt, de a szabadelvűpárt, mint a sziklafal, rendületlen egységében maradt együtt és szolgált tovább. Következett Kossuth Lajos kihonosításának nagy kérdése. Nagy harczot vívtunk; de egyetlen egy sem akadt azon párt kebelében, a ki Kossuth kihonosításának fájdal­mát átérezve, ott hagyta volna annak a pártnak a kötelékét. (Felkiáltások a szélsőbalon: Ezek a liberálisok!) Következett Klapkának, a szabadság­harcz egyik kimagasló alakjának temetése. (Halljuk! Halljuk!) A kormány megtiltotta a generálisoknak, hogy ezen a temetésen unifor­misban jelenjenek meg ; de nem találkozott önök között egy sem, a ki hajlandó lett volna ezért a pártköteléknek megbontására. (Ügy van! bal felől.) Következett az államosítás nagy vitája. Szenvedélyek mérkőztek egymással. A nép és társadalom minden rétegében harcz ós ütközet volt. A szabadelvtípárt, mely pedig addig soha sem vallotta az államosítás elvét, az államosítás magasztos elve mellett egy tömegben, osztatlan egészében megmaradt gróf Szapáry Gyulának, — annak a férfinak a vezetése alatt, a ki a politikai morálból akként adott önöknek dogmát és leczkét, hogy azt mondotta: Az államosítás szép dolog. Gróf Apponyi Albert! ha tetszik, támogathatsz bennünket! Nem is utasítjuk ezt vissza, de a reformot csak magunk csináljuk meg, csak a mi hatalmunkkal, és csak a magunk számára. (Nagy derültség bal felöl.) Nos, t. ház, ki nem emlékezik, milyen rendkívüli tapsvihar jutalmazta az akkori miniszterelnök úrnak ezt az enuncziáczióját, ugyanazon tenyerekből, a melyek néhány nap előtt megtapsolták azt a Wekerlét, ki azt mondta, hogy ő nem a párt,

Next

/
Thumbnails
Contents