Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-303

308. országos ülés 18M, márcííus 1-éu, csütörtökön. 271 az egyéni jogoknak járomba hajtása egy mindenható állami bálvány előtt. így, t. ház, megvallom én is, hogy a liberalizmus, mint az egyéni jogoknak oltaímazója, egyike volt azon oszlopoknak, melyen a magyar állam majdnem ezer év óta létezik. A magyar népnek szívében erős és szívós szeretet és ragaszkodás él jogaihoz, felekezetéhez és azok jogköréhez. Sokat küzdött, sokat szenvedett érettük a néha tőle egészen idegen főhatalom nyomása alatt; s azért mindig gyanús szemmel nézi a főhatalom vivőit, és idegenkedik az államosító intézkedésektől. T. ház! A liberális újságok nngy része arra törekedik, hogy a népnek ezen valóságos érdekét félremagyarázza; és azokat, a kik annak védelmére kelnek, a kik nyíltan meg merik mondani, hogy a magyar nép ellene van az ilyen intézkedéseknek, az ultrainontán jelzővel és más ilyenforma jelzővel, a milyeneket gyakran hallottam emlegetni a t. házban is, támadják meg. A mi engem illet, t. ház, legyen az bármiféle szitok, vagy bármiféle elnevezés és rágalom, a mivel engem illetnek azért, a miért én úgy vélekedem és úgy gondolom, mint hazánk népének — hála Istennek — romlatlan zöme, és nem, mint az ilyen liberális újságokat inspiráló körök, az nekem, lelkiismeretemnek csak megnyugvás, és füleimnek még az utczán is csak zene. (Derültség és tetszés bal felöl.) Azon kívíí! pedig, t. ház, a jelen perezbeu főképen igen veszélyesnek tartanám az ilyesféle intézkedéseknek életbeléptetését, veszélyesnek a következő okokból. (Halljuk ' Halljuk!) Épen azon nyugati államok, mint például Franezíaország, a melyre, hogy úgy mondjam, mint ideálra hivatkoznak, mindenféle szabadelvű intézkedésekben, a melyről a, lapok naponként újabb meg újabb rémhíreket közölnek a zilált és elzüllött társadalmi viszonyokról, mutatja leginkább példáját annak, hogy hova jut egy állam, ha elnyomja az individualizmust és elveszti keresztény jellegét. Azt, t. ház, teljesen elfogadom és teljesen megegyezem azok véleményével, a kik azt mondják, hogy ha a hitfelekezetek között összeütközés fordul elő, egy oly fontos ethikai kérdésben, mint a minő a házasság, akkor az államnak megvan a joga, közbenjáróként fellépni a felekezetek között és némely esetben határozott szabályokat is állítani fei; mert az államnak kötelessége az állam polgárainak békéjéről gondoskodni. De az olyan megoldás, mint az előttünk fekvő törvényjavaslatban van, a mely tulajdonképen nem egyéb, mint a házasságnak teljes államosítása, az olyan ellen határozottan tiltakoznom kell. (Helyeslés bal felől.) Ezen eljárás, t. ház, önkéntelenül eszembe juttatja Lafontaine egyik meséjét. (Halljuk! Halljuk !) Két gyermek játszadozott a tenger homokjában ós összeveszett egy talált osztriga felett. Arra jővén a mester, bírájuknak vették őt. Ez széjjel törte az osztrigát, az egyik kagylót az egyiknek, a másikat a másiknak adta és maga ette meg az osztrigát. (Derültség és tetszés.) így tett, t. ház, az én véleményem szerint, a kormány, (Derültség és tetszés bal fdöl.) a mennyiben a felekezeteknek egymással való összeütközésében saját hatalmának gyarapítását mozdítja elő ezen törvényjavaslattal, a melynek majdnem mindegyik szakaszának végén az áll, hogy az igazsá^ügymíniszternek vau fentartva. (Helyeslés és derültség bal felől.) H; nem is a legelterjedtebb, de mindenesetre a legplauzibilisebb argumentumok közé tartozik, a melyekkel a kötelező polgári házasság védői ezen törvényjavaslat oltalmára kelnek, hogy ezáltal az állam egységesítését és a nemzetiségek beolvasztását létesíti. Jgen szépen fejezi ki azt a tagadhatlanúl zseniálisan összeállított indokolás, a mennyiben azt mondja, hogy a hitfelekezetek jogkörei úgy jelentkeznek, mint egyes, egymástól külön álló területi jogkörök. Ha a jelen törvényjavaslat ezen visszás helyzetet megszünteti, mindenesetre igen nagy előnynyel bír, de tl

ttól félek, hogy inkább fokozza, semhogy megszünteti ezen visszás ságokat. Nem akarok szólni Horvátországról, beszéltek már előttem is, és fognak még utánam is eleget beszélni e kényes pontról, hanem beszélni szeretnék az anyaország nemzetiségeiről, a melyekre ha rá is oktrojáltatik a polgári kötés, az állami bíráskodás és egy általános állami házassági jog, akkor még mindig fenmaradván az egyházi kötés, még mindig rá fognak szorulni a szentszékekre és konzisztóriumokra, és ezek annál inkább ragaszkodnak a »Pravila« és a »Korncsaja Kniga« törvénykönyvekhez, mert nemcsak a nemzetiségi, hanem a vallási gyűlölet is fogja őket hevíteni. Azt hallom másfél év óta, hogy a kötelező polgári házasság haladás, és hogy annak útjába állani nem lehet, hogy az magától tör magának utat, hogy a ki annak ellentáll, úgy csinál, mint a ki az időt meg akarja állítani az által, hogy az óra mutatóját megfogja. De legyen szabad kérdeznem: haladás hounan és haladás hová ? Az egyedüli, a mit e nagy névre : »haladás« érdemesnek tartok, mind az ország, mind az emberiség szempontjából, azon intézkedés, a mely előmozdítja az emberek erkölcsiségét, bátorságát, vallásosságát, mindenek felett pedig a haza szeretetét, valamint a törvények és tekintélyek tiszteletét. Azt hiszem, hogy a jelen törvény-