Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-302

250 3GB. országos filés 1894. frtnaár 88-án, gserián. lemondok arról, hogy Komjáthy Béla t. képviselőtársam beszédének czáfolatával foglalkozzam. Ezt akartam csak röviden kifejezni, (Helyeslés a szélsőbalon.) Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Visontai •Soma! (Halljuk! Halljuk!) Visontai Soma : T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Sötét multaknak az intelmeit, tanulságait, egy igen komoly jövőnek a válságait varázsolják elénk azok a t. szónokok, a kik a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat ellen foglaltak állást. Az egyik a történelem lapjaiból, a másik vallási tételekből igyekezett kimutatni azt, hogy ezen javaslat mennyire káros és hátrányos a nemzetre nézve. A tegnap felszólalt igen t. szónokok közül gr. Pongrácz t. képviselő úr volt az, a ki elénk hozta a poklot az ő kínjaival s a lelki és mennyei üdvösséget. (Halljuk! Halljuk!) Hát, t. ház, a mennyiben az ilyen megnyilatkozások őszinte, vallásos érzelemből fakadnak, ez előtt, azt hiszem, valósággal mindenkinek meg kell hajolnia; ezek megmásíthatlan érzelmek, a melyek hagyományokkal és emlékekkel fűződnek össze. És én magam is abban a nézetben vagyok, hogy talán épen a vita édekében áll, hogy minden érzékenységet kíméljen mindenki, és lehetőleg kíméljen minden oldal. De mielőtt még a dolog érdemére áttérnék, engedje meg gr. Pongrácz Károly képviselő úr és mindazok a kik vele hasonlóképen gondolkoznak, azt, az óhajtást kifejeznem, hogy ez a felfogás ne vonatkozzék csupán a nemzet egyes osztályaira és egyes felekezeteire, hanem talán a felekezetek Összességére különbség nélkül, hogy vájjon Krisztust imádja-e valaki, vagy Mózes tanait követi. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert én azt hiszem, t. képviselőház, — és ebben kívánok nemcsak gr. Pongrácz képviselő úrnak, hanem Polónyi t. barátomnak is felelni, a ki nemcsak a legutóbbi beszédében, de mindenkor, a mikor bizonyos szabadelvű eszmék mellett foglalt állást, úgyszólván, vezeklésképen nyomban szükségét látta annak, hogy ostorával más felé is suhintson, — azt hiszem, mondom, hogy Ő, valamint Polónyi képviselő úr meg fogják engedni azt, hogy ha nem volna is örvendetes jelenség, s ahhoz én nem járulnék hozzá és nem is szeretném, hogy a mint a Hugenották operájáról mondja az élez: Mikor a protestánsok és katholikusok viszálykodnak, a zsidók csinálják hozzá a muzsikát, viszont az sem áll a közjogrend érdekében, hogy a zsidók hátán üssék hozzá a taktust. (Élénk tetszés a szélsőbalon. Zajos derültség.) De, t. ház, a felekezeti érzékenykedéssel igazán le kell számolnunk, de az igazságérzettel bíró embernek el kell ismernie azt, (Halljuk! Halljuk!) hogy a midőu egy felekezet előáll és dogmáira hivatkozik, mint a katholikus vallás, mindenesetre az ő álláspontja, az ő helyzete e törvény megalkotásánál kivételes, és mindenesetre több figyelmet érdemlő, és mindenesetre olyan, a melynél fogva e vallásfelekezet históriai fejlődéseire, érzelmeire s dogmáira is tekintettel kell lenni. De ez csak a dogmára vonatkozhatik, melyet az illető felekezet a maga rendjén feltüntet és mely épen a házassági jog kérdésénél szakramentum alakjában tűnik fel. Hanem a mi azután a többit illeti, ha igazán arról van szó, hogy a házassági jog keretén belül radikális átváltozás történjék a felekezi jogok rovására, azt hiszem, hogy minden felekezetnek egyenlő a betétje ezen közös áldozatoknál s egyenlően áldoz minden felekezet. Mert tagadom azt, hogy ha bizonyos hagyományok és emlékek feladásáról van szó, a katholikus egyházjog és az ahhoz fűződő tradiczió becsesebb volna, és hogy a katholikus felekezet többet áldozna, fel a maga részéről, többet adna oda a haza oltárára, mint akár a protestáns, akár a zsidó vallás. (Úgy van! a szélsőbalon. Egy hang jobb felől: Pedig úgy van!) De hiszen, t. ház, nem is erről van a szó ; a ház vitáinak, de az irodalommik is meglehetős nagy és becses anyaga kimutatta már azt, hogy akkor, midőn a kötelező polgári házasság intézményét behozzuk, de egyes felekezetek szabadjára hagyjuk azt, hogy tovább is saját lelkészeik előtt, saját tanaik szerint újra megköthessek a házasságot, illetve újra áldást vihessenek családi életökbe, tulajdonképen áldozatról szó nem is lehet. Csak ezt kívántam az egyik irányban megjegyezni. A mi a történelmi tanulságokat illeti, t. ház, ezeket tegnap ezen háznak egy nagyon tiszteletre méltó alakja, Hodossy Imre t. képviselő úr idézte elénk, és én ép azon súlynál fogva, melylyel szavai birnak, csak röviden kívánok megjegyzéseire reflektálni. (Halljuk! Halljuk!) Hodossy Imre t. képviselő úr meglehetős sötét színeket használt fejtegetéseméi, s azt mondta, hogy ha körültekintünk a közelmúltban, az 1847-iki, vagyis a magyar szabadságharcz előtti állapotnak intézményei, viszonyai tárulnak elénk. A t. képviselő űr szembeállította a forradalmaknak és a békés időknek alkotásait s ezen alkotásoknak állandósága^ és szembeállította az abszolút időknek kormányzati intézményeit az alkotmányos idők parlamentáris kormányzatával. Igaz, hogy az ő egyéniségének súlyánál fogva is az első perezben talán magával ragadhatta volna az embert, talán a sötétlátóság foghatott volna el bárkit is ezen házban, de rövid kis gondolkodás után felocsúdhatott volna, mert a mit a t. képviselő úr előtüntetett, az nem szorul vigaszra. Igaza van a t. képviselő úrnak