Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-301

936 801. országos illés 1894. lebrnár 27-én, kedden. hoz az, hogy kegyeskedjék a kormány az egész katholikus egyház ebbeli kérelmét ő Felsége elé terjeszteni annak megerősítésére, hogy ez oly kérdés, a mely — azt hiszem — az ország igen nagy részében nagyon is akut. T. ház! Nem akarnám nagyon fárasztani a t. ház figyelmét, (Halljuk! Halljuk!) de kénytelen vagyok épen azért, mert igen meg lettünk támadva kint is, bent is, e kérdésben a magam álláspontját, a mely —- azt hiszem — még sok képviselőtársam álláspontja, itt némileg kifejteni. Engedje meg a t. ház, ha talán magasabb szempontokat akarok felhozni álláspontom megmagyarázására, de hiszen akármilyen csekély is egy képviselő, azért mégis mindig képviselő, és megteheti kötelességét úgy, a mint azt jónak látja. (Halljuk! Halljuk!) Én a történelemből nem a tényekre, de arra a nagy tényezőre hivatkozom, a mely az egész világtörténelmet befolyásolta : a kereszténységre. A kereszténység volt az, a mely kétezer év előtt megszüntette a rabszolgaságot és az egyéni szabadság feltételeit megállapította, a felebaráti szeretetnek egyszerű, de igaz tana által. Ezen magasztos tannak átvitele az államra, nézetem szerint, az a radikális alap, a mely megteremtette a jogállamot. Mert mi egyéb a jogállam, mint a nemzeti egység szabad fejlődésének biztosítása? És ebből következik az, hogy ezen magasabb egyéniség részére bizonyos jogok ál lamosíttatnak. Ezen jogoknak, mihelyt igazán fenforognak, és az állam korollariumát képezik, államosítása — hogy így fejezzem ki magamat — okvetlenül szükséges. A kérdés csak az, hogy jogosúlt-e az ilyenre az állam, vagy sem ? Az államosítási tendenczia meg van kezdve, de nincs még befejezve. És akkor, mikor a lelkiismereti szabadságot az egyén számára meg akarjuk állapítani, lehetetlen, hogy ne államosítsuk miodazon feltételeket is, melyek szükségesek a lelkiismereti szabadság teljességének megalkotására. Mindaz, a mi a nemzeti egyéniség kifejezésére tétetik, nem önczél, hanem szükséges a nemzeti fejlődésre. Az államosításnak lehetnek kinövései, de ha helyes alapjai megvannak, akkor meglesz okvetlenül és nem fog történni egyes egyének, egyes uralkodók részére, hanem a népfelség javára. Ezért nem állhatunk meg, hanem akár akarjuk, akár nem, be fog következni a jogállam ezen betetőzése. Abból, hogy Magyarországon volt egy 1848, és voltak a lelkiismereti szabadság tekintetében más régibb keletű esztendői v, nyilván következik, hogy e kérdé nincs előrántva előkészítés nélkül, és hogy annak tárgyalása ma a természeti kényszer kö' etelménye, mert különben nem juthattunk volna idáig, akármilyen taktikázás, akármilyen Komárom, és nem tudom, micsoda liczitáczió daczára is. A kor követelménye ez; az egyén ellene dolgozhatik és akkor elsöpörtetik, vagy pedig mellette, és akkor nagy szolgálatot tesz a hazának. A kérdés az: kik éltek a múltban rezervaczió mentái iszszal? Azok-e, akik liberális, vagy nem is liberális, hanem a természetes és szükséges fejlődos árjában benn vannak, vagy azok, a kik nfcin tudnak a múlttal szakítani, és a múltban rezervaczió mentaliszszal éltek, és ma kénytelenek bevallani, hogy a múltban bizony nem voltak őszinték ? En azt hiszem, hogy az időszerűség szempontjából csak háromféle álláspontot foglalnak el a ház tagjai. Először ott van az a tizenkét képviselő, a kik bevallják nyíltan, hogy nem szavazzák meg a javaslatot, mert ellenkezik papi jellegökkel, vagy meggyőződésükkel; tisztelem őket. A másik kategória azt mondja, hogy elvben ők is hozzájárulnak, de nem tartják a javaslatokat még időszerűnek. Végre a harmadik kategória, mi, egy lépéssel tovább megyünk, és azt mondjuk, hogy már időszerűek. Én a második osztály álláspontját is tisztelem. Lehet, hogy az egészséges fejlődés szükséglete az, hogy a konzervatív elemek tömörüljenek; mindegy, akármilyen jelszó alatt, a mint hogy mindegy nekem az is, minek neveztetik e párt: liberálisnak, vagy nemzeti-liberálisnak, mert e kérdésben más álláspontot nem foglalhatnék el ma, és ép ezért el kell mennem okvetlenül odáig, a meddig az a párt elment, még akkor is, ha biztosan tudnám, hogy ez a javaslat nem vihető keresztül. Gr. Apponyi Albert igen t. képviselőtársam (Halljuk!Halljuk!) gr. Andrássy magasztos alakjára hivatkozott és idézett az ő beszédéből egy igen érdekes passzust. Engedje meg a t. ház, hogy véletlenül én foglalkozzam e kérdéssel és azon állásponttal, a melyet annak idején gr. Andrássy elfogadott, hogy t i mi kétfelé osztunk, a vallástalanok és a türelmetlenek táborára. Megengedem, hogy vannak türelmetlenek, és ha ma élne gr. Andrássy, látná, hogy a türelmetlenek tábora mindenesetre megnövekedett; de nem engedhetem meg azt, — és ezzel talán nem vétek az ő nagy alakja ellen, — hogy mi, kik ezt a törvényjavaslatot megszavazzuk, vallástalanok volnánk. 0 ezt abszolúte ilyenformán nem is érthette ; annak idején a quieta non movere álláspontján állhatott, és meg vagyok győződve, ha gr. Andrássy ma élne, ezen az állásponton állana. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Ő az exigencziák tudományát nemcsak in theoria, de in prasi is ismerte, s ón azt hiszem, hogy az ő emiékének áldozunk akkor, mikor ezen álláspont ellenében e törvényjavaslatot elfogadjuk. (Helyeslés jobb felöl)