Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-300

300 országos ülés 18M. február 26 án, hétíöji. 195 Az igcz, manapság igen sokszor az érdek köti a házasságot; de tudja ós érzi mindenki azt, hogy ez a családnak, a házasságnak tiszta kútforrása nem lehet. A családnak kútfeje, t. ház, sokkal nemesebb, mint az érzék, sokkal mélyebb, mint az ész, sokkal tisztább, mint az érdek; a házasságnak valódi és tiszta kútfeje a szív. A szívnek legszentebb érzelme, a legnemesebb, legönzetlenebb szeretet építi fel azon alkotást, melyet családnak nevezünk, felépíti azon felséges pillanatban, midőn azt mondja: »tégedet egyedül és örökre!« De ez az Ígéret, ez a fogadás olyan szeretetet követel, a mely holtig tart, a mely a sirnál végződik, a mely kiállja a próbát azon viszontagságok között is, a melyeket az élet magával hoz, de ez a szeretet nem lehet a természetes, az érzéki szeretet Ezen szeretet, ezen természetes érzéki szeretet fensőbb szeretetté kell, hogy dicsőüljön, ezen szeretetnek olyannak kell lenni, hogy akkor is fogyatkozás nélkül megálljon, midőn a természetes szeretetnek feltételei már megszűntek. Ezen szeretet pedig sehonnan máshonnan nem meríthető, mint a vallásból. (Igaz!) Mert csak a vallás szolgáltatja a házasfeleknek azon motívumot, a mely őket arra birja, hogy minden körülmények közt a sirig szeressék egymást. De, t. ház, még csak egy momentumot erről. A házasság kölcsönös áldozat. A házasságban áldozatul hozza a nő legszentebb, legféltettebb földi kincseit, édes anyja gondoskodásának legfőbb tárgyait: zsenge szépségét, nem egyszer egészségét, gyakran életét. A férfi feláldozza ifjúságának szabadságát, feláldozza azon előnyöket, a melyekkel csak az ifjúság hajnalán bír, feláldozza egészen önmagát és rábízza arra, a ki őt szereti, bár csak gyenge nő az illető. Két kehely ez, t. képviselőház. Az egyikben szépség, szemérem, ártatlanság; a. másikban szabadság, önzetlen szeretet, odaadás, mind a kettőben sírig tartó önfeláldozás van ; de vallás nélkül nincsen áldozat, annál kevésbbé sírig tartó Önfeláldozás. A házasságot megteremtő természeti törvények is azt sürgetik, és követelik tehát, hogy a házasság lényegesen vallási intézménynek tekintessék. De ez még nem minden, t. képviselőház. A teremtőtől alkotott és az egység és felbonthatatlanság kettős pecsétje el szentesített házasság nem maradt meg mindig eredeti tisztaságában, mert bizony a pogány népeknél a könnyelmű felbontáson kivül a többnejűség és többeknél a többférjüség is szokásba jött, sőt még a zsidóknál is elvesztette eredeti jellegét és a mai nap is szokásban lévő váláslevél mellett felbonthatóvá lőn a házasság. A kereszténységnek alapítója reformátori nagy működését a családra is kiterjesztette és nemcsak egységébe és felbonthatatianságába állította vissza a házasságot, hanem azon eddig is ugyan vallásos cselekményt, de természetes szerződést, a szentség méltóságára emelte. Ezen természetes, törvényszerűen létrejövő szerződéshez természetfeletti, isteni segítő kegyelmet csatolt a házasságból folyó súlyos kötelmek teljesítésére. E kettős tulajdonságnál, t. i. a házasság vallási jellegénél és szentségi méltóságánál fogva, az egyház a házasságot kezdettől fogva mindig mint egyházi intézményt, a saját jogkörébe tartozónak állította és állítja, és azt tanítja, hogy a házasság lényege és érvénye körül forgó minden kérdés, tehát a törvényhozás és törvénykezés kizárólag az ő jogához tartozik. O hozzá tartozik megszabni az érvényesen kötendő házasság feltételét; az ő jogához tartozik bontó akadályokat felállítani és ezek alól, ha szükséges, felmentést adni; az ő jogkörébe vág az egyszer megkötött, de utólag megtámadt házasságok felett bírói ítélettel dönteni. Herman Ottó: De csak egy felekezetiteknél ! Tódor József: A katholikus egyház tanításáról szólok. Nem szándékozom az egyház ezen állásfoglalását a házassággal szemben akár szent írati, akár hagyományi, akár hosszadalmas jogtörténeti adatokkal támogatni, csak egyszerűen konstatálom azt a tényt, hogy midőn a protestantizmus a házasságot szentségi jellegétől megfosztotta és csak vallási jellegében ismerte él és a törvényhozói hatalmat a világi hatóság kezébe tette le, a katholikus egyház ezen újításokkal szemben is mindig ragaszkodott azon tényhez és felfogáshoz, hogy a házasság szentség, és annak lényege és érvénye körüli minden törvényhozás és törvénykezés az ő kizárólagos és elidegeníthetlen joga és ezen tan nyert aztán üunepélyes kifejezést a reformácziót ellensúlyozó tridenti zsinat egyik ismeretes kánonjában is. De továbbá a katholikus tan szerint a házasság felbonthatlan, azaz az egyszer megkötött és konzummáit házasság csakis az egyik házasfél halálával oldatik fel. A katholikus egyháznak e tanítása a szentírás következő szavain alapszik: »Nem olvastátok e, — szólott az Üdvözítő a házasság felbonthatóságát vitató zsidókhoz, — hogy a ki az embert teremtette, kezdetben férfiúvá és asszonynyá teremtette őket, és monda.- ezért elhagyja az ember atyját és anyját és feleségéhez ragaszkodik. Ketten egy testté lesznek, azért már nem kettő, hanem egy test. A mit tehát Isten egybekötött, azt ember el ne válaszsza.« Szent Pál pedig így fejezi ezt ki: »Azoknak pedig, kik házasságban élnek, neoi én parancsolom, hanem az Úr, hogy a feleség el ne váljék férjétől, ha pedig elválik, házasság nélkül maradjon és a 85*