Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-299

180 299. orszfeoíí 01 és 18U4. február 24-én, szombaton. vallást, és helyébe tette az ész istennőjét egy színésznő alakjában, a házasság- és családjogot pedig kizárólag az állam hatásköre alá rendelte, Ehhez járult azon''kényszerűség hogy mert a nagy forradalom alatt a franczia papság részint a vérpadon hullott el, részint száműzetett, alig volt pap, ki az esketett végezhette volna, tehát be kellett ez intézményt hozni, a melyet a franczia nemzet hódításaival behozott a többi államokba, Belgiumba, s a hol csak Napolen lábát megvetette. Ennek pedig egy igen természetes oka volt, nem az államnak érdeke, nem az akkori társadalom, hanem azon hatalmi kérdés, hogy a franczia adminisztráczió kezébe tartva e réven a meghódított államok társadalmát, hatalmát biztosítsa, szélesítse és állandósítsa a leigázott nemzetek felett. A modern jogállam eszméje itt érvényesül először XIV. Lajos franczia királyban, ki megdöntötte a parlament hatalmát, annak minden jogát saját kezébe összpontosítva, az ahsolutizinus mintaképe lett. Utána jött nagy Napóleon, ki e modern jogállami eszmét Európára reá erőszakolta Most a tisztelt kormány ez intézmény behozatalával ugyanezen modern jogállam eszméjét törekszik érvényesíteni. Van közöttük sok szomorú hasonlat, mert XIV. Lajosról, ki az abszolút hatalmat oly mintaszerűen tudta a parlament kezéből magához ragadni, Feneion azt irja: »Francziaországban tényleg a király inkább feje a katholikus egyháznak, mint a pápa.« Philippson pedig így ir: »A franczia egyháznak csak azt volt szabad tennie és tanítania, a mi a fejedelemnek tetszett. Azt akarta, hogy a szellemi hadsereg Franciaországban épúgy induljon a király parancsára, mint vértesei és többi katonái.« A mi tisztelt kormányunk, különösen e javaslatokat előidéző egyházpolitikai reformok megalapítója, gr. Csáky Albin kultuszminiszter úr ugyanezen alapon a liberalizmus elengedheti en követelményeként fedezte fel a közös imákat. E javaslat intencziója s annak összes alkatrésze, a midőn a jogállam eszméjét emlegeti s a liberalizmus nevében akarja azt behozni, nem tesz egyebet, mint a mit XIV. Lajos, a nagy Napóleon az állami abszolutizmus érvényesülését, a parlamenti rendszernek abszolutisztikus alakba öltöztetését, minővé a mi rendszerünk arra már úgyis alkalmasnak tétetett a kormányhatalom kiszélesítésével, mely által hatalmi köre alá akarja vonni a társadalmi szabadság utolsó biztosítékát is, e szerint átalakítani az egész társadalmát. Hivatkozik e javaslat indokolása Németországra is, s felemlíti, hogy a hitújítás kezdetével a házasságjog kérdése ekkor kezdett vitássá lenni az állam és egyház között, melynek álláspontja ellentétes volt a reformáczióval, s ez az állami életbe is nagy átalakulást idézett elő. Ez teljesen igaz, igaz az is, hol egész államok szakadtak el az egyháztól, ott az egyház korábbi domináló szerepe és befolyása megszűnt, s így igen természetes, hogy a házasság kötésének formája, alaki s anyagi joga feletti ítélkezés is az államra átmehetett, mert ez államok protestáns államokká lettek, ez semmiféle jogsérelmet az ő lelkiismereti s vallásszabadságuknak nem okozott. Nem az állam vette el e jogot az ottani egyházaktól, hanem az új egyházak adták át és ismerték el az állam ezen jogát, tehát ebből most azt következtetni, hogy e házasság intézménye alaki s anyagi tekintetben kizárólag az állam jogkörébe tartozik mindenütt s így nálunk is, ezt, engedelmet kérek, még sem lehet. Csak később jöttek arra, hogy ott is, a hol e kérdésben állam és egyház érdeke össze nem ütközik, borzasztó káros következményei lesznek az egyházra. Sőt tovább megyek, a német birodalomban 1875-ben hozták be a kötelező polgári házasságot, de ha az igen tisztelt igazságügyminiszter úr bővebben foglalkozik azzal, hogy mi volt akkor ott ez intézmény valódi behozatalának oka, meg fog győződni arról, hogy az akkori viszonyból eredő kényszerűség. A májusi törvényekkel kitört kulturharcz folytán a katholikus papok részint bebörtönöztettek, részint állomásaik elhagyására kényszerítve lettek, a kik ott maradtak is, egyházi funkcziót, s így esketést állami törvények szerint nem végezhettek. Minthogy pedig az emberek házasodnak ott is, még ha katholikusok is, először Poroszországban a protestáns lelkészeket akarták kényszeríteni, hogy mint az állam közegei teljesítsék azt. Ezek, belátván ennek veszélyes következményeit, megtagadták e funkczió teljesítését. Ekkor, és ott valóban, hogy fel ne bomoljék az egész jogrend, mint ideiglenes szurrogátumot törvényben megalkották ez intézményt 1874-ben Poroszországban, de mivel 1875-ben a német birodalmi gyűlés megalkotta ez intézményt, ez lépett életbe egész Németországban, és sajátságos, hogy ott ugyanazon valláserkölcsi alapon támadták meg maguk a protestáns lelkészek ez intézményt, mint a minőből én is kiindultam. És, hogy csakugyan e szükség folyományának tartották, s nem becsülték s nem becsülik ma se sokra ott ez intézményt a túlnyomóan protestáns államban, a hol Vilmos császárnak mennyire ellenzésével találkozott, hivatkozom az úgynevezett Kaiser-paragrafra, a tör vény 82-ik szakaszára, mely kimondja Vilmos császár óhajára, hogy az egyházi esketés