Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-299

176 299, országos ttlés 1894- február 24-én, Biombaton. lönösen idegen nemzetiségi vidékeken legyen egy pillanat: az a pillanat, melyben mindenki örvend, melyben érzelmeinek, szivének heve kitör, a melyben ifjú korának álmait megvaló­sulva véli látni, a mely pillanatban valami az egész nemzetre emlékeztesse? És vájjon admi nisztrativ szekatúrának, zaklatásnak nevezhető-e csupán azon eljárás, mely a házasságkötésnél is figyelmezteti az illető nemzetiségű vidéki lako­sokat: »Ti Magyarországnak vagytok polgárai; a magyar haza, a magyar nemzet színe előtt, annak nevében kötitek meg ezen házasságot, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) az fog őrködni eztn házasság gyümölcsei felett, az fog őrködni ennek érintetlensége, biztonsága felett!« (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Vájjon lemondjunk-e ily eszközről? Lemond­junk-e azért, mivel esetleg aggodalmak merül­hetnek fel, hogy ez által talán megcsorbíttatnak az illető felekezet lelkészeinek jövedelmei, a melyekre nézve most már ki lett mondva, hogy azokat bizonyos mértékben kárpótolni kell? Váj­jon lemondjunk-e ezen előnyről tisztán e szem­pontból? Pedig ez a kérdés magában véve nem oly nagy jelentőségű, mint a hogy azt gr. Ap­ponyi Albert és gr. Szapáry Gyula t. képviselő urak feltüntetik. Ennem fogadom el azon álláspon­tot, hogy a kötelező polgári házasság intézménye lényegesen csökkentené az egyházak lelkészeinek jövedelmét. Mert mi az, a mi által a jövedelmek talán csökkenhetnének? Csak az által csökken­nének, ha az illetők kizárólag a polgári házas­sággal beérnék, és ha soha sem járulnának az egyház elé ezen házasság megáldása ezéljából; mert mindenki, a ki az állami általános anya­könyvelés eszméjét elfogadja — és ezt elfogad­ják gr. Apponyi Albert és gr. Szapáry Gyula t. képviselőtársam — kénytelen beismerni, hogy az anyakönyvekből és az anyakönyvi kivona­tokból eredő jövedelem egy és más esetben az illető egyház lelkészétől okvetlenül megvonatik. Egyébiránt, t. ház, méltóztassanak a nagy váro­soktól eltekintve, ezen jövedelmet kiszámítani, és meg fogják látni, hogy annak a kárpótlása az állam által nagyon, de nagyon könnyű lesz és egyáltalában nem felel meg a szükséglet azon mértékének, a melylyel — e törvénynyel vagy e törvény nélkül — az államnak a szegény egyházak gyámolítására mindenkor számolnia kell. (Úgy van ! jobb felől.) A mi pedig a stólákat, az egyházi szertar­tással járó jövedelmeket illeti, azoktól az illető lelkészek, ha a házasulandó felek az egyház álta megáldatják frigyüket, úgy sem esnek el. És megjegyzem, hogy ha elesnek a kötelező pol gári házasság esetén, elesnének a szükségbeli házasság esetén is. És a szükségbeli házasságnál is fenmarad a vallási csere-bere azon szem­pontból, hogy az olcsóbb pap elé járulhatnak há­zasságuknak megkötése végett, mert ki-ki járul­hat oda, a hova akar. Azt az állapotot csak nem akarja vissza­idézni gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam, hogy a házasság előtti vallásváltoztatás egyálta­lában lehető ne legyen és hogy a felekre nézve egy­általában lelkiismereti kényszert gyakoroljunk ? Ha tehát meggyőződésből nem megy valaki a pap elé és meggyőződésből nem áldatja meg há­zasságát: akkor a szükségbeli polgári házasság esetén is az olcsóbb papot, vagy esetleg a pol­gári hatóságot keresheti fel. (Tetszés jobb felől.) Azon kisszerű jelentéktelen motívum pedig, a mely a vallási csere-berét tisztán pénzügyi szem­pontból indokolja, figyelembe nem is jöhet Akár­mit teszünk ezentúl, fenmarad e lehetőség. De ez oly szűk határok közt mozog, hogy az állami intézménynek mértékére befolyással nincs. Oly jelentősége nincs, hogy állami intézmények meg­alkotásánál tekintetbe kelljen venni. Ne gondol­kozzunk oly alacsonyan Magyarország népéről; arra a színvonalra ne sülyedjünk a nép mélta­tásában, hogy ilyet tegyünk fel róla? (Helyeslés jobb felöl.) Nem tehetek róla, — nem gróf Apponyi Albert és nem gróf Szapáry Gyula felszólalá­sára czélzok, — de mikor látom egyrészről a nemzeti eszmének azon kiemelését, a nemzeti eszmének azon dicsőítését, mely sokszor pár­huzamosan és karöltve jár nem csupán e tör­vényjavaslatnak, hanem minden liberális házas­sági reform alapelveinek megtámadásával: eszembe jut az az alak, melyet a franczia halhatatlan költő vázolt abban a szereplőben, a ki a korá­ban uralkodó egyházi fölfogásnak mindenben külsőleg kifejezést adott, mindenben kegyesnek és szentesnek mutatta magát, de midőn magán szenvedélyei úgy követelték, kijelentette : »I1 y a avec Dieu des accommodements« ! »Lehet az Úristennel alkudni.« Itt is halljuk a nemzeti érdek érvényesí­tésének követelését egy és más irányban, a mely­ben a mi meggyőződésünk szerint az még nem lehető, vagy egyáltalában nem lehető; halljuk a nemzeti tekinteteknek mindenekfölé helyezését, de miheiyt az illető urak beleütköznek valamibe, a mi érdeküket, vagy valamely megszokott ér­zelmüket érinti; mihelyt nem az egyház érdeke, nem &z egyháznak, tekintetei, hanem egészen mellékes tekintetekben és kicsinyességekbe üt­köznek bele a nemzeti követelmények: akkor rögtön meg lehet alkudni a nemzeti eszmével, akkor le lehet abból alkudni. (Élénk tetszés jobb felől.) Mert ki hiszi, t. ház, azt, hogy ha a jelen javaslat elve a házassági jog reformja jelen alakjában egyáltalában nem érvényesülhet, ezzel a nemzeti eszme bárminő tekintetben is diadalra

Next

/
Thumbnails
Contents