Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.
Ülésnapok - 1892-299
298. anzágos ülés 1SM, február 24-én, nomfeaton. Í67 kolásával együtt és tegnapelőtti beszédével együtt nemcsak az ékesszólás, hanem a magyar jogtudománynak csillogó drágakövei gyanánt fognak fenmaradni, ezen beszédeiben utalt múlhatatlan szükségére annak, hogy a házassági jog Magyarországon megalkofctassék, és pedig egységes alapon alkottassék meg; ezen törekvés, ezen feladat teljesítésének tudata nyomon kísérte az utolsó négy év óta a ház összes pártjait, összes számbavehető tényezőit. De természetesen ennek mindig óriási nehézségek álltak útjában; először az a nehézség, hogy a kérdés aktuális felvetésével még jobban elmérgesedhetik az a kicsiny, kezdetleges konfliktus, a mely az 1868 : LITI. tcz. érvényesítésére kibocsátott rendelet következtében felmerült, a mely akkor még nem volt nagy terjedelmű, és a melyről akkor még nem volt előre látható, hogy kiegyenlíthetetlen ellentétekre fog vezetni a klérus felfogása és az ország politikai tényezőinek felfogása között. Másodszor annak technikai keresztülvitele múlhatatlanul bosszú időt és számos tekintetben konsziderácziót vett igénybe, és kétségkívül maga az a szempont, hogy igen sokan voltak az országban, a kik lehetőnek tartották a házassági jognak és az egyház és állam közötti viszonyok rendezésének kevésbbé radikális és kevésbbé gyökeres átalakítását, visszatartotta a kormányt attól, hogy e tekintetben a maga teljes pro grammjával lépjen fel. De történt egy esemény, a, mely a helyzetet megváltoztatta. (Halljuk ! Halljuk !) Nemcsak az 1868 : LM. tezikkre vonatkozó végrehajtási rendeletből keletkezett vitás kérdések elmérgesedése, de történt más is. Történt igenis gr. Apponyi Albert képviselő úrnak felszólalása a házassági jog kérdésében ; történt annak a fényes beszédnek elmondása, a mely világosan kiderítette, hogy ő a maga részéről és vele számosan azon állapotot, a mely a házassági jog terén Magyarországban eddigelé fennállott, helytelennek, képtelennek, az erkölcsiséget, az állam erkölcsi feladatainak megoldását megmételyezőnek tekintik. Gr. Apponyi Albert: Úgy van! Pulszky Ágost: Ezen felszólalás egy történeti esemény, mert ez nemcsak egy, az ellenzék élén álló, bármely férfiúnak felfogása és nyilatkozata, hanem ezen felfogás egyszersmind világos dokumentálása volt annak, hogy igenis a házassági jog terén azon előítéletek, melyek fennállottak, melyeknek megsértésétől óvakodni kellett, bizonyos tekintetben szétoszlottak. Ezen beszéd széles körök véleményének volt dokumentálása; (Helyeslés a jobboldalon.) épen azon körök véleményének, a melyek ellentétben a kormány eddigi egyházpolitikájával, az egyházzal benső kapocsra, szorosabb közreműködésre törekedtek, vagy a melyekről feltehető volt, hogy arra törekszenek. És mikor a kormány és az azt támogató párt azt tapasztalták, hogy ezen körök, melyeknek aggodalmaival szemben esetleg szükséges volt tartózkodni, a melyeknek ellenzése esetleg sokkal nehezebbé teheti az egységes házassági jog keresztülvitelét, hogy ezek a körök, íme, szintén az egységes házassági jog követelésével lépnek fel, az egységes házassági jog eszméjét adoptálják, és ez által az a nagy akadály, az a nagy árok, a mely azzal látszott fenyegetni, hogy a közvéleményt két táborra osztja, el van hárítva, be van temetve: akkor nem a túlliczitálás szempontjából, hanem mert parlamentárisán és az ország txilnyomó közvéleményének megnyugtatására lehetségesnek mutatkozott az, a mi azelőtt igen nehezen volt érvényesíthető, szükségkép el kellett fogadni azt a bázist, szükségkép el kellett szánnia magát a kormánynak arra a lépésre, hogy a kötelező polgári házasságot javasolja. (Úgy van! a jobboldalon.) A kötelező polgári házasságot szándékosan mondtam és nem az egységes házassági jogot, mert — s azt igyekezni fogok bebizonyítani — egységes házassági jogot és egységes állami bíráskodást az országban, de tulaj dónk épen sehol, kötelező polgári házasság nélkül érvényesíthetőnek nem tartok. (Helyeslés a jobboldalon.) A ki az egységes házassági jo«ot és bíráskodást követeli, az kimondta már impliczite a kötelező polgári házasságot i*. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez az egyik kérdés. A másik kérdés pedig az, hogry a kötelező polgári házasság — s itt ülözőieg eltekintek saját egyéni meggyőződéseimtől és teljesen obiektk akarok lenni — nem ütközik-e előítéletekbe, akadályokba, oly érdeksérelmekbe, a melyek veszélyesebbek, mint a minő jelentőségűek az érdekek, a melyeket kielégít. (Ralijuk!) Az első kérdést illetőleg gr. Apponyi Albert két irányban argumentál. Az első irány az, hogy szembe állítja az angol-szász világ fakultatív házasságkötését a kötelező polgári házassággal, a másik irány az, hogy a mi állítólagos speeziális körülményeinkre hivatkozva, kívánja a szükségbeli polgári házasságot. Az elsőt illetőleg elismerem, hogy a liberalizmus eszméje az angol-szász világ intéznie nyeiben lel legpregnánsabb kifejezést. De a ki egységes házassági rendszert kíván, az nem hivatkozhatik az angol-szász világra. (Úgy van! jobb felöl.) Angliában meghozták azt a törvényt, mely megállapítja a polgári házasság lehetőségét, és a mely a gyakorlatban fakultatív polgári házasságra vezetett. De Angliában, egységes házassági jog oly értelemben, a minőben mi kívánjuk azt, nincs. Angliában s Amerikában az
