Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.
Ülésnapok - 1892-299
|g4 -299. országos ülés 1884. február 24-én, saombaton. zott gr. Andrássy Gyula azzal, hogy kifejtette, hogy a polgári házasság egy harcz szüleménye, melyben van egy győztes és egy legyőzött fél és ha minden ilyen harczban — itt idézi gr. Andrássy Gyula beszédét — azt hiszem, így lesiz jövőre is, az állam győz, az én meggyőződésem, — tudniillik gr. Andrássy Gyula meggyőződése — mégis az, hogy vallási kérdésekben a legrosszabb egyezség is sokkal jobb a legfényesebb győzelemnél; a harczot csak ott képzelem, — mondja gr. Andrássy Gyula — a hol abszolút szükséggé válik, de ép ez az, a mitől hazánkat eddig megóvta az egyházak, ezek közt a magyar katholikus egyház hagyományos bölcsesége, és ezért hiszem én azt, hogy nemcsak elődeink, hanem saját magunk fényes tradiczióit is fogjuk követni, midőn azon módozatokat fogadjuk el melyeknek czélja kikerülni az elvi nehézségeket és nem idézni fel azt a türelmetlenséget, melytől eddig mentve volt a nemzet, s hivatkozik arra, hogy oly férfiú ajkáról hangzottak el e szavak, a kit bizonyára senki sem vádolhat azzal, bogy a szabadelvíiséggel ellenkező álláspontot foglalt volna el, hivatkozik ezzel arra, hogy a tradieziók elévülésének idejét megszakítottnak jelentse ki. Engedelmet kéiek, t. ház, csakugyan így áll a dolog kétségkívül, a mint azt gr. Andrássy Gyula mondja, és ebben talán magyarázatot fog találni a t. házban igen számos egyén, a ki a kormányra, illetőleg az azt támogató szabadelvű pártra azon vádat hárította, hogy nem mindig és nem minden alkalommal követte feltétlenül a polgári házasság intézményének behozatalát, ebben— mondom— feleletet fog találni arra a vádra; mert egy ily nagy feladatot, mint a minő az előbb jeleztem feladat, az e törvényjavaslat által élénkbe kitűzött feladat, életbe léptetni, érvényesíteni könnyelműen csak az vállalkozik, a ki annak horderejűvel, annak nehézségeivel, annak körülményeivel tisztában nincsen ; ily nagy kérdést szükség nélkül felvetni, ily nagy kérdésbe égető szükség nélkül belebocsátkozni csak azon államférfiú képes, a ki könnyelmű szívvel megy elébe a veszélyeknek, és a ki esetleg csupán egy eszmének feltétlenül érvényesítését, de nem az élet minden oldalú igényeinek kielégítését tartja szem előtt. Természetes, hogy akkor, midőn oly számos tekintetben kínálkoztak megoldandó feladatok a nemzet életében, mikor számos oly kérdés merült fel, melynek megoldása csekélyebb megerőltetéssel lehetőnek látszott, melyeknek másrészt égető szüksége esetleg a közvélemény előtt inkább ki volt derítve, tartózkodott minden kormány és tartózkodott minden párt, a mely a hatalmi felelősség tudatától át volt hatva, ezen kérdést idő előtt eldöntés alá juttatni; és természetes, hogy addig, míg a tényezők összehangzó működése oly irányban, a mely a szabadelvű haladást el nem zárta; oly irányban, a mely az osztályharezot nem provokálta, lehetőnek látszott, míg az ~ fentarthatónak tekintetett, kétségtelen, hogy addig a legbuzgóbb pártolói a szabadelvű haladásnak azon álláspontot foglalták el, hogy egy harcz kikerülése mindig kívánatosabb a harcz előidézésénél és a legfényesebb győzelemnél. És természetes, hogy akkor a palliativ eszközöknek, a békés megoldásnak minden eszközei felhasználásának lehetőségére gondoltak inkább, mint arra, hogy egy végleges csatára és végleges döntésre vigyék az ügyet. A meggyőződések nem változtak. A meggyőződés, hogy az eredménynek, a fejlődés végkövetkezményeinek a polgári házasságra kell vezetniük ez országban, fennállott nemcsak 1848-tól fogva, fennállott 1848. előtt is mindig, a mióta Magyarországon a liberális gondolatok és eszmék gyökeret vertek. (Úgy van! jobb felöl.) De, hogy mikor lehessen ezen czélt elérni, hogy minő lépések mellett lehessen azt megközelíteni, hogy ne kelljen esetleg az osztályokat másképen egymással kapcsolatba hozni, hogy ne kelljen-e esetleg a tradicziókat nagyobb mértékben kímélni: ez igenis politikai taktikai kéidés maradt egész odáig, a míg ezeu kérdés megoldása múlhatatlanná, kikerülheti enné vált. A harczot nem mi provokáltuk; a harcz nem a mi hibánk. Nem a szabadelvű párt, mondhatom, nem a magyar törvényhozási élet tényezőinek hibájából merült fel, de felmerült, de meg van. Es, t. ház, ugyanaz, a ki annak idején esetleg óva intett e harcz megkezdésétől, a ki félt oly eszközhöz nyúlni, a melyhez ha nyúl, tudta, hogy a reakezió az ellenfél részéről múlhatlanúl bekövetkezik, a ki tartott attól, hogy azon más, akkoriban még igen égető kérdésekkel szemben, mint a miitők különösen a pénzügyi egyensúly helyreállítása, mint a minő a közjogi kérdések elintézése, mint a minő a véderőtörvénynek akkor előrelátható újra megállapításának kérdése volt, a ki akkor, midőn ezen kérdések megoldva, még elintézve nem voltak, tartózkodott attól, hogy oly kérdést dobjon felszínre, vagy oly megoldást javasoljon vagy pártoljon, a mely esetleg ezen megoldásokat inkább nehezítette volna, az ma — szükségképen — más álláspontot foglalna el. Addig, a míg a harcz be nem következik, minden diplomáczia, minden az állam érdekében eljáró kormányzat törekedni fog arra, hogy a harcz elkerűltessék; de ugyanaz, a ki a legállhatatosabbaii a legállandóbban ragaszkodik a békéhez, az akkor, a mikor a béke egyszer meg van törve, akkor,