Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-299

299, országos ülés 1894. fefornár 2á-éii, seombatou. 165 a mikor a harcz egyszer inúluatlanúl bekövetkezett, épen a béke, épen az állam érdekében fog cselekedni, ha a legerőteljesebb, ha a harcznak véget vetni alkalmas fegyverhez nyúlni kész. (Úgy van! Helyeslés jobb felől) Ugyanaz a politika, ugyanaz a hazafiság, a mely elkerülni kívánja az összeütközéseket: akkor, a mikor az összeütközések elháríthatlanok, azoknak mielőbb véget fog vetni. (Tetszés és helyeslés a jobboldalon.) A kérdés, t. ház, úgy, a mint előttem felmerült, tehát az: minő eszköz alkalmas arja, hogy a fenyegető felekezeti viszály hazánkban megszűntettessék; minő eszközök alkalmasak arra, hogy egy harcz, a mely esetleg még nem tört ki egész élességében, s a mely esetleg az egyház és állam közt kitörhet, eldöntésre juttassák? A feladat az, hogy minő eszközök alkalmasak arra, hogy a kedélyeket állandóan és véglegesen megnyugtassuk? Mielőtt e kérdésekre a választ keresném, még egyet kell fölemlítenem, s ez egyszerűen az, hogy tökéletesen igaza volt tegnap gr. Szapáry Gyula t. képviselő úrnak, a mikor azt állította, hogy itt e házban tulaj-onképen a pártoknak nem az ultramontánizmus és a reakezió áramlataival kell küzdeniök. E házban kétségkívül a küzdelem nem a szabadelvííség, és az ultramontánizmus, nem a szabadelvííség és a reakezió közt folyik; nem ezek közt, de csak azért, mert az ultramontánizmus és a reakezió e házban küzdelemre nem képesek. (Úgy van ! Igaz! jobb felől.) Azt hiszem, konstatálhatjuk azt, hogy azon álláspontok, a melyeket itt valameuynyi számbavehető tényező elfoglal, egyaránt szemben állanak azon felfogással, a melyet ultramontáuizmusnak és reakeziónak szokás nevezni. A mi álláspontunk, mely az egységes házassági jog, az egységes házassági bíráskodás, az általános polgári anyakönyvezés, és a kötelező polgári házasság álláspontja, semmi tekintetben sem áll nagyobb ellentétben ama körök felfogásával, a kik az ultramontán jelzőt magukra nézve mint megtisztelőt íogadják el, és kötelesek is elfogadni, ha jóhiszeműek, — nem áll nagyobb ellentétben ezeknek a felfogásával, mint az az álláspont, a melyet gr. Apponyi Albert és gr. Szapáry Gyula t. képviselő urak elfoglaltak. Mint szerencsém lesz lebizonyítani, ultramontán, vagy reakezionárius szempontból, azon szempontból, mely az egyház uralmát követeli az álíamélet fölött, a mely az állami karhatalmat azért akarja igénybe venni, hogy a lelkeket kényszerítse, hogy meggyőződésüket külső, saját felfogásukkal ellenkező cselekvésekre szorítsa, ez az álláspont, a mely valóban uítramontán és reakezionárius, nem alkudhatik meg sem az általános anaykönyvek intézményével, sem a házassági általános bíráskodással, sem az egységes állami törvénynyel. De, — ne feledjük, — azon küzdelmen kivűl, a mely itt a szónokok nyilatkozataiban a törvényhozás termében folyik, van egy másik küzdelem, és nagyon kell vigyáznunk, hogy annak részeseivé ne váljunk; e küzdelem nem a felszínen, nem nyílt jelszavakkal, hanem alattomos izgatással, és a nép ama rétegének, a melyről azt hiszik, hogy higgadt, nyugodt ítéletre nem képes, e nép felizgatásával akár direkt és indirekt befolyást gyakorolni még a törvényhozás elhatározására is. Mindnyájunknak, a kik itt nyilatkozunk, óvakodnunk keli attól, hogy nyilatkozataink úgy ne legyenek interpretálhatók, mintha azok az izgatás, az alattomosan fenyegető izgalom táplálói volnának, akár közvetve, akár közvetlenül. (Helyeslés jobb felől.) És midőn oly jelenségeket látok, hogy egy kiváló, bár, — tudom, — pártkötelékbe nem tartozó hp vezérczikkében azt olvasom, hogy a kormány és a törvényjavaslat pártolóinak álláspontja a kereszténységgel ellentétes, hogy az antikrisztianisztikus ; egy másik lapban pedig, a mely hivalkodva vallja magát az ultramontánizmus képviselőjének, azt olvasom, hogy gróf Apponyi Albert beszédje és álláspontja nem érleli meg ugyan az ő vetését, de mégis üdvözli azt, mert megszántja és előkészíti a talajt azon termés részére, a melyet az illető körök remélnek, akkor kettős óvatossággal kell a kérdéshez nyúlni, és kettős kötelességévé válik mindenkinek, hogy oly nyilatkozatot azért, hogy ellenfeleik érveit megerőtlenítse, ne tegyen, a mely a saját álláspontját is aláássa, a mely a nyugalomnak, a békés megoldásnak azon lehetőségét, melyre maga az illető a legnagyobb mértékben törekszik, épen megsemmisíti, lehetetlenné teszi. (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) És nagy sajnálatomra nem egy, hanem több kijelentés, mely az általam igen t. gr. Szapáry Gyula képviselő úr beszédében foglaltatik, alkalmas arra, hogy ily értelemben magyaráztassék. Tudom, hogy az ő részérői, a kinek pályája annak egész folyamán keresztül a szabadelvű eszmékkel kapcsolatban áll, a ki e pártnak vezére volt, ily szándékot abba interpretálni senkinek nem lehet intencziója. Ezt igen jól tudom ; de mégis, midőn oly kijelentéseket hallunk, hogy azt a protestánst, a ki buzgón eljár a maga templomába, a ki egyháza érdekeinek áldoz, hogy azt a zsidót, a ki pénteken este a zsinagógába jár, és megtartja vallásának és egyházának szigorú követelményeit, azt mi ultramontánnak nem nevezzük; de azt a katholikust, a ki templomába eljár, vallási kötelességének megfelel, s esetleg a felekezeti iskolák számára