Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-297

297. or&ííigos fllés 1894. februíkr 22-éii, esütSrtSlíőn. 131 egyházi élettel. (Ellenmondás balról.) Kérem, ezt szórói-szóra idézem, hanem, ha nem fejezi ki j'ól a főokot, szívesen másként formulázom. A nép kicsinyes okokból elidegenedik és elfordul egyházától. Már most az intézmény behozatalának következése valószínűleg az egyházi házasságkötések aggályos csökkenése lesz és ezzel a vallásosság megrendülése, és megrendülése úgy a házasság, mint az élet egyéb erkölcsiségének is. Ez az körülbelül, a mit a t. képviselő úr nem ugyan e szavakkal, hanem lényegében elmondott. Már most a képviselő úr arra a következtetésre jut, hogy ő szívesen megszavazná a kötelező polgári házasságot, ha valaki nem sejtéseket, nem reményeket, hanem megnyugtató biztosítékokat tudna felmutatni arra nézve, hogy az egyházi életnek, a nép vallásos életének e nagy válsága nem fog bekövetkezni, és különösen nem fog romtolólag hatni a magyar fajra és annak erkölcsi erejére. T. ház! Én méltónak tartom azt, hogy ez a kérdés annyi komolysággal ebben a házban és olyan oldalról felhozatott; hanem itt szabad legyen t. képviselőtársamat egyre figyelmeztetnem, arra, hogy nézetein szerint most, midőn állást foglal, hogy elfogadja e a törvényjavaslatot, vagy sem, a biztosítékok keresésében sokkal hibásabb állásponton van, mint volt akkor, midőn elvileg ebben a házban a reformokat bejelentettük. Megmondom egész nyíltsággal, hogy miért. (Halljuk! Halljuk!) Ha t. képviselőtársam azt kérdezné: Tudnak-e nekem biztosítékot nyújtani arra nézve, hogy ez az aggályos krízise a nép életének nem fog a vallás terén előállani, erre a feleletem az, hogy azt az egyetlen egy biztosítékot, a mely képzelhető, igenis, tudjuk nyújtani azt, a mit maga t. képviselőtársam 1892-ben feltalált, és a min akkor megnyugodott. (Halljuk! Halljuk/) De, t. képviselőtársamnak — nézetem szerint — jelenleg a hibája az, hogy ezt a biztosítékot most más'utt keresi, oly téren, a hol azt soha nem lehet nyújtani, s a hol azt senki sem kereste, és nem akarja megtalálni ott, a hol egyedül kereshető, és a hol — legyen szabad őt emlékeztetnem —- 1892-ben meg is találta. (Igaz! Úgy van! jobb felöl. Halljuk! Halljuk!) T. képviselőtársam velem egyetértve, — mert én is nyilatkoztam, midőn itt épen a fakultatív és kötelező polgári házasságot párhuzamos bírálat alá vettem, — azon nézetben volt, hogy nem kell félteni az egyházakat, ha a házasság előttük való kötésének állami kényszere megszűnik, más szóval a polgári házasság behozatik. És majdnem szórói-szóra, velem egyezőleg, igen helyesen oda nyilatkozott, hogy a tervbe vett reform — pedig ez a reform volt tervbe véve — az egyház érdekeit nem sérti. Gr. Apponyi Albert: 1892-ben? Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: Igaza van, 1892. november 25 én. Kérem én nem ráolvasás szempontjából hivatkozom erre. Én meggyőzni akarok, ha lehet; (Nagy mozgás. Halljuk! Halljuk!) meg fogják látni okoskodásomból. A képviselő úr szórói-szóra ezt mondta: »Más államok tapasztalatai bizonyítják, — monda t. képviselőtársam, — hogy az egyházi házasságkötés nem szenved a polgári házasságkötés által és én azt hiszem, hogy ebben az országban minden faktor oda fog hatni és közre fog működni, hogy az egyházi házasságkötés továbbra is általánosan érvényesülhessen, (Helyeslés a baloldalon.) és ha az egyházak lelkészei abban, hogy az egyházi házasságkötés teljesítése a hivők buzgalmától függ, új Ösztönt nyernek arra, hogy magasztos hivatásukat megkettőzött buzgalommal töltsék be, hogy a hívekre gyakorlandó erkölcsi befolyásuknak minden tényezőjét fokozott mértékben érvényesítsék, a mint hogy remélem és bízom, hogy tenni fogják, akkor ezen reform az általános egyházi hitéletre nemcsak sorvasztókig nem, de élénkítőleg fog hatni«, (Úgy van! jobb felől.) Az a reform, a melyre czélzott a köteiezü polgári házasság volt, melyet mint programmot, a kormányelnök kevéssel ez előtt bejelentett. így nyilatkoztam én is, t. ház, és, meggyőződésem szerint, t. képviselőtársam akkor ott kereste a biztosítékot, a hol az egyedül kereshető, mert nzt sem keresni, sem találni az állami kényszer terén nem lehet. Meg is találta akkor t. képviselőtársam talán egy kissé vérmesebb, vagy, kevésbbé csüggesztő pillanatban azt a helyes elvet, melyet minden ország tapasztalata úgy igazol, a mint ő azt akkor felállította. Mi egyetértünk abban talán mindnyájan, hogy az igazi vallásosságnak, a melynek értéke van még annál a flottáns tömegnél is, a mely oly szokásszerűleg indái az után, a miben felnőtt, az érzések önkéntességén — legyen az mély, vagy nem mély — kell felépítve lennie. Az állami kényszer akár oly alakban, a minőben az ma fennáll, akár oly alakban, mint ezt t. képviselőtársam ma javaslatba hozta, alkalmas arra, hogy az egyházakat a pihenés párnájára fektesse, talán arra is, hogy felületes megítélés mellett álmegnyugvást szerezzen, de nem alkalmas arra, a mire t. képviselőtársaim a fősúlyt helyezik, a mi igaz és nemes a nép kedélyében, és a mi erkölcsi biztosítéka annak, hogy megteremje azt a gyümölcsöt, a mit tőle várunk, hogy — mondom — az állami kényszer semmi alakban nem alkalmas arra, hogy őszinte vallásosságot teremtsen. (Élénk teszés és helyeslés