Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-297

897. országos ttlés 189á, február 22-éu, ogfltörtSkön. Í21 lettek volua, és a melyeket nálunk sokkal kisebb műveltségű és kisebb pénzerővel rendelkező államok már régebben keresztülviííek. (Helyes lés jobb felől) Ezt tehát érvül elfogadni a magam részéről hajlandó nem vagyok, mert módjában lesz az igen t. ellenzéknek alkotmányosan ellenőrizni a kormányt majd ezen javaslat végrehajtásánál, és sokkal nagyobb kilátással a sikerre léphetne fel a kormány megbuktatására a t. ellenzék akkor, a midőn a t. túloldali ellenzéknek azon része, ellenzéki állásából kifolyólag velünk szemben fog állást foglalni, a mely ma opportunusnak elnevezett taktikai szempontból nem hajlandó magától elveit elvetni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Taktik al, bujkálással vádolja, a í. ház, a szabadelvű pártot és a kormányt, (Halljuk! Halljuk!) azon kormányt, a mely ezen reformokat programmjába kötelezőleg felvette, ahhoz állását és politikai reputáczióját kötötte, a mely a végső pontig abból egy betűt sem engedett, vádolja azon ellenzék, a mely akkor, midőn ezen javaslatok nem képezték a kormány programmját, tudott értök látszólagos bensőséggel lelkesedni, (Élénk helyeslés jobb felöl) midőn azonban kötelező programmá lettek, akkor beállt vádlónak, és minden lehetséges eszközzel gyanúsította a kormányt a fejedelemnél azzal, hogy a nemzet, — a nemzetnél, hogy a király bizalmát vesztette. (Úgy van ! jobb felöl) Midőn pedig, végre megjött a király beleegyezése a javaslatok betérjesztésére, (Halljuk! Halljuk!) és ez eloszlatni kezdte a kételyeket s véget vetett némely kétszínű játéknak: akkor belekényszeredve, végre álláspontot foglalt saját programmjának éveken keresztül hirdetett sarkalatos programmpontja ellen. Polónyi G-éza t. képviselő úr nagy beszédében, a melyben ugyan általánosságban elfogadta a javaslatot, azonban minden tőle kitelhetőt megtett arra, hogy ezen javaslatot alaposan agyontámogassa, (Helyeslés a szélsőbalon.) egyrészt azzal vádol bennünket, hogy akkor, midőn Kossuth Lajos honosságának kérdése, a honvédszobor ügye és máB rokonkérdések tárgyalva lettek, ezen nagy és tömör pártból senki sem tartotta szükségesnek a kilépést: most pedig, midőn a szabadelvű kérdést tárgyaljuk, ^szétesünk, mint az oldott kévc.« Ezek voltak a képviselő úr szavai, melyekkel helyesebben azt akarta mondani, hogy kiváltak közülünk 28-an vagy 30-an. (Halljuk! Halljuk!) Nem értem, t. képviselőház, hogyan vél a t. képviselő úr ebből reánk, beumaradtakra, kik a kormány programmja mellett végfogy tig kitartunk, valami vádat kovácsolhatni ? (Úgy van! jobbról.) Vádol bennünket továbbá a t. képviselő úr egyenesen orgazdasággal, kiindulva abból, hogy KÉ?VH„ NAPLÓ. 1892 —97. XVI KÖTET. mi ezen reforrneszméket egyenesen az igen t. függetlenségi párt programmjából tulajdonítottuk el. (Halljuk! Halljuk!) Bármennyire nagyrabecsülöm is én az igen t. túloldal azon elvhtí tagjait, a kik semmiféle opportunus párttaktika által nem hagyják magukat vezetni, hanem tisztán elveik után indulnak: mindazonáltal mégis kötelességemnek tartom kijelenteni, (Halljuk! Halljuk!) hogy ezen reformeszmék, a mily állhatatosan, a mily következetesen benne voltak a függetlenségi párt programmjában, épen annyira képezik politikai végrendeletét e haza bölcsének. (Igaz! Úgy van! jobbról. Zaja szélsőbalon.) szabadelvű párt Irányi Dánielnek, a függetlenségi párt néhai nagynevű elnökének beterjesztett határozati javaslata ellen szavazott is, ezzel még nem szavazott a polgári házasság ellen, hanem csak azt dokumentálta, hogy azt akkor időszerűnek nem tartotta. (Úgy van! jobbról) A mikor azonban elkövetkezett az idő, és az ország legkiválóbb egyházának az állam törvényeivel szemben elfoglalt merev álláspontja ezen kérdéseket feltétlenül megoldandókká tette: akkor a szabadelvű párt a saját programmjának egyidőre csak felfüggesztett részét akarja megvalósítani. (Élénk helyeslés jobbról.) Nem akarom a t. ház idejét hosszasabban igénybe venni, (Halljuk! Halljuk!) s csak néhány szóval óhajtok reflektálni a ma napirenden levő katholikus autonómia kérdésére, (Halljuk! Halljuk!) Legyen szabad, katholikus ember létemre, kifejeznem azon meggyőződésemet, hogyé n a kafh. autonómiát általában azon a módon, mint a hogy a protestánsoké van megcsinálva, egyáltalában nem tartom megcsinálhatónak. Ugron Gábor: Majd meglátjuk! (Halljuk! Halljuk ! jobb felöl.) Molnár Béla: Nem keli feledni, hogy a protestánsok széleskörű autonómiának örvendenek, szabadon választják lelkészeiket, püspökeiket, de ezen autonómia terheit is önmaguk viselik. Hogy tehát mi katkolikusok ily autonómiát élvezhessünk, erre mindenekelőtt szükséges, hogy ő Felsége főkegyúri jogai ezen autonómia részére kisajátíttassanak. Ezt'pedig én lehetetlennek tartom, épen úgy, a mint lehetetlennek tartottam azt is, hogy akadjon kormány, a mely az egyházi javak szekularizációjának ódiumát magára vegye tisztán csak azért, hogy ezen javakat odaadja a katholikus autonómiának, hogy nekünk legyen miben gazdálkodnunk. (Úgy van! jobb felől.) Én e téren eredményt tisztán és egyedül a katholikus főpapsággal, a klérussal leendő barátságos egyezménytől várok. Ugron Gábor: A választásokkor, (Zaj jobbról. Halljuk! Halljuk!) Molnár Béla: Ezen az alapon volnának 16