Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-297

120 297. Brsuágos ülés 18í»4. február 2S-én, cstttSrtíSfeBn. számítás szerint egyszersmindenkorra akként óhajtja megoldani, a mint az a világ legkatho­likusabb államaiban már rendezve van: akkor nekünk katholikusoknak, kik hazafiságunkat, az állami törvények köteles tiszteletét s az azok iránti engedelmességet hitelveinkkel össze tudjuk egyeztetni, (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) fel­tétlen kötelességünk minden igyekezetünkkel gátat vetni minden oly törekvésnek, mely hazán­kat a legáldatlanabb, a legveszélyesebb feleke­zeti harcznak és gyűlöletnek akarja szinterévé tenni. (Helyeslés a jobboldalon.) De nem volt-e jogosítva a kormány gon­dolni azt, hogy egy nagy nemzeti kívánalomnak felel ms'g akkor, midőn ezen kérdéseknek ilyen gyökeres megoldását vette fel programmjába? Hiszen az igen t. ellenzék irányi Dániel hatá­rozati javaslatának többszöri elfogadásával nem csak azt demonstrálta, hogy ezen megoldást kí­vánja, hanem hogy azt egyenesen követeli. A szabadéi vüpárt lelkesen sorakozott ezen kötelező kormányprogramul mellott. (Ügy van! jobb felől.) Ki az tehát, a ki gátol egy kérdést, melyet az ellenzék, a kormánypárttal karöltve kapcsolato­san akar keresztülvinni ? Ha már bekövetkezett azon előre nem látott és váratlan eset, hogy az elkeresztelési rendelet, miután a katholikus egy­ház vezérférfiaival előlegesen megbeszélve és közölve lett, utólagosan, kibocsátása után lépten nyomon, előre nem látott hitelvi aggályokba ütközött, várhatta-e azt minden egyes elfogulat­lanul gondolkozó politikum, hogy egy oly intéz­mény, mely hivatva volt a felmetűlt konfliktust gyökeresen rendezni s a művelt nyugat leg­katolikusabb államaiban a bitelvekkel való min­den összeütközés nélkül fennáll, épen nálunk fog összeütközni, nálunk fog okot szolgáltatni fele­kezeti villongásokra? (Tetszés a jobboldalon.) Semmi okunk sem volt feltételezni azt, hogy ezen Magyarországot fogják az operáezió szín teréül választani, azt a Magyarországot, mely százados polgárháborúk után, melyek alkotmá­nyunk és vallási szabadságunk érdekében vívat­tak, méltán igényt tarthatott a felekezeti békére és nyugalomra. (Helyeslés a jobboldalon.) Bátran mondhatjuk tehát azt, tekintve Magyarország nemzetiségi viszonyait, tekintve azon sok és nagy feladatot, a mely állami életünk konszolidácziója érdekében elodázhatían feladatként vár reánk, hogy minden lörekvés hazánkban a felekezeti békének feldűlására, minden kísérlet az egyház tekintélyének és követelményeinek az állami te­kintély rovására leendő érvényesítésére, minden igyekezet szembeállítani akarni a magyarral a magyart, nem egyéb, mint a nemzet ellen elkö­vetett merénylet és bűn. (Igaz! Úgy van! jobbfelöl.) Ugron Gábor: Nem kell akkor csinálni! (Mozgás jobb felől.) Molnár Béla: Gondolhatta-e valaki, te­kintve a katholikus egyházat, melynek már neve is mutatja az egységet, hogy épen a hitelvek szempontjából fogunk országszerte lényegesen eltérő magyarázatra találni? Es mikép vélik azon t. vezérfiérfiak és poli­tikusok, a kik még a politikai vitáknál is a kis katekizmusra óhajtanak appellálni, a katholikus egyháznak az egységre vonatkozó alaptételével és alaptörvényével összhangba hozni azí;, hogy Francziaországban nem ütközik hitelvi akadályba az, a mi nálunk nagy konfliktusokat idéz elő? (Tetszés jobb felől.) Én teljesen meg vagyok nyu­godva az iránt, hogy ezen javaslatok hitelvekbe egyáltalán nem ütköznek, és lelkiismeretemben egészen meg leszek nyugodva akkor, ha nem leszek azon helyzetben, hogy magamat rosszabb, vagy jobb katholikusnak tartsam épen a bo­roszlói érseknél. (Tetszés jobb felől.) De, t. kép­viselőház, ki gondolhatta volna azt, — végig­tekintve az elmúlt 25 esztendőnek parlamenti vitáin, midőn épen az egyházpolitikai kérdések­ben igen gyakran a legszebb harmónia és egyet­értés uralkodott például 1873-ban Trefort Ágost, és most legutóbb Irányi Dániel határozati javas­latának elfogadásakor, — hogy épen gr. Apponyi Albert képviselő úr, ki mindezen határozati ja­vaslatokra reá szavazott, most, midőn kenyér­törésre kertíl a dolog, azon határozati javasla­tokat, a melyekben pedig a kötelező szócska, mint kiváló része e határozati javaslatoknak beufoglaltatott... Gr. Apponyi Albert: Soha! Molnár Béla: • • • engedelmet kérek, Tre­fortéban benn volt;... (Úgy van! jobb felől.) hogy — mondou — gróf Apponyi Albert, összes eddigi felszólalásaival szemben, szemben az ország közvé­leményével, sőt szemben saját pártjának számos tagjával, most akként fogja magyarázni, hogy egy lendülete;* beszédben elismeri összes felszólalásai­nak obiigóját, állást foglal a szükségbeli polgári házasság mellett?! (Élénk helyeslés jobb felől. Moz­gás a baloldalon.) Annál kevésbbé lehettünk el­készülve erre, mert módjában állott volna a t. képviselő urnak a saját és a kormány állás­pontja közötti ezen lényeges különbséget már régebben nyíltan preczize dokumentálni. (Helyes­lés jobb felöl.) Felette kívánatos is lett volna, hogy az ilyen fontos nyilatkozatok és deklará­cziók akként történjenek, hogy minden félre­magyarázást, minden kétes magyarázatot egy­szersmindenkorra kizárjanak. (Úgy van! jobb felől.) Még a legelfogúltabb ellenzéki felfogás sem mehet el, t. ház, odáig, hogy kivihetetleneknek és ennélfogva egyszerűen elvetendőknek deklarálja azon reformokat mai közigazgatásunk miatt, a melyek 1873-ban esetleg könnyen kivihetők

Next

/
Thumbnails
Contents