Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-297

120 297. Brsuágos ülés 18í»4. február 2S-én, cstttSrtíSfeBn. számítás szerint egyszersmindenkorra akként óhajtja megoldani, a mint az a világ legkatholikusabb államaiban már rendezve van: akkor nekünk katholikusoknak, kik hazafiságunkat, az állami törvények köteles tiszteletét s az azok iránti engedelmességet hitelveinkkel össze tudjuk egyeztetni, (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) feltétlen kötelességünk minden igyekezetünkkel gátat vetni minden oly törekvésnek, mely hazánkat a legáldatlanabb, a legveszélyesebb felekezeti harcznak és gyűlöletnek akarja szinterévé tenni. (Helyeslés a jobboldalon.) De nem volt-e jogosítva a kormány gondolni azt, hogy egy nagy nemzeti kívánalomnak felel ms'g akkor, midőn ezen kérdéseknek ilyen gyökeres megoldását vette fel programmjába? Hiszen az igen t. ellenzék irányi Dániel határozati javaslatának többszöri elfogadásával nem csak azt demonstrálta, hogy ezen megoldást kívánja, hanem hogy azt egyenesen követeli. A szabadéi vüpárt lelkesen sorakozott ezen kötelező kormányprogramul mellott. (Ügy van! jobb felől.) Ki az tehát, a ki gátol egy kérdést, melyet az ellenzék, a kormánypárttal karöltve kapcsolatosan akar keresztülvinni ? Ha már bekövetkezett azon előre nem látott és váratlan eset, hogy az elkeresztelési rendelet, miután a katholikus egyház vezérférfiaival előlegesen megbeszélve és közölve lett, utólagosan, kibocsátása után lépten nyomon, előre nem látott hitelvi aggályokba ütközött, várhatta-e azt minden egyes elfogulatlanul gondolkozó politikum, hogy egy oly intézmény, mely hivatva volt a felmetűlt konfliktust gyökeresen rendezni s a művelt nyugat legkatolikusabb államaiban a bitelvekkel való minden összeütközés nélkül fennáll, épen nálunk fog összeütközni, nálunk fog okot szolgáltatni felekezeti villongásokra? (Tetszés a jobboldalon.) Semmi okunk sem volt feltételezni azt, hogy ezen Magyarországot fogják az operáezió szín teréül választani, azt a Magyarországot, mely százados polgárháborúk után, melyek alkotmányunk és vallási szabadságunk érdekében vívattak, méltán igényt tarthatott a felekezeti békére és nyugalomra. (Helyeslés a jobboldalon.) Bátran mondhatjuk tehát azt, tekintve Magyarország nemzetiségi viszonyait, tekintve azon sok és nagy feladatot, a mely állami életünk konszolidácziója érdekében elodázhatían feladatként vár reánk, hogy minden lörekvés hazánkban a felekezeti békének feldűlására, minden kísérlet az egyház tekintélyének és követelményeinek az állami tekintély rovására leendő érvényesítésére, minden igyekezet szembeállítani akarni a magyarral a magyart, nem egyéb, mint a nemzet ellen elkövetett merénylet és bűn. (Igaz! Úgy van! jobbfelöl.) Ugron Gábor: Nem kell akkor csinálni! (Mozgás jobb felől.) Molnár Béla: Gondolhatta-e valaki, tekintve a katholikus egyházat, melynek már neve is mutatja az egységet, hogy épen a hitelvek szempontjából fogunk országszerte lényegesen eltérő magyarázatra találni? Es mikép vélik azon t. vezérfiérfiak és politikusok, a kik még a politikai vitáknál is a kis katekizmusra óhajtanak appellálni, a katholikus egyháznak az egységre vonatkozó alaptételével és alaptörvényével összhangba hozni azí;, hogy Francziaországban nem ütközik hitelvi akadályba az, a mi nálunk nagy konfliktusokat idéz elő? (Tetszés jobb felől.) Én teljesen meg vagyok nyugodva az iránt, hogy ezen javaslatok hitelvekbe egyáltalán nem ütköznek, és lelkiismeretemben egészen meg leszek nyugodva akkor, ha nem leszek azon helyzetben, hogy magamat rosszabb, vagy jobb katholikusnak tartsam épen a boroszlói érseknél. (Tetszés jobb felől.) De, t. képviselőház, ki gondolhatta volna azt, — végigtekintve az elmúlt 25 esztendőnek parlamenti vitáin, midőn épen az egyházpolitikai kérdésekben igen gyakran a legszebb harmónia és egyetértés uralkodott például 1873-ban Trefort Ágost, és most legutóbb Irányi Dániel határozati javaslatának elfogadásakor, — hogy épen gr. Apponyi Albert képviselő úr, ki mindezen határozati javaslatokra reá szavazott, most, midőn kenyértörésre kertíl a dolog, azon határozati javaslatokat, a melyekben pedig a kötelező szócska, mint kiváló része e határozati javaslatoknak beufoglaltatott... Gr. Apponyi Albert: Soha! Molnár Béla: • • • engedelmet kérek, Trefortéban benn volt;... (Úgy van! jobb felől.) hogy — mondou — gróf Apponyi Albert, összes eddigi felszólalásaival szemben, szemben az ország közvéleményével, sőt szemben saját pártjának számos tagjával, most akként fogja magyarázni, hogy egy lendülete;* beszédben elismeri összes felszólalásainak obiigóját, állást foglal a szükségbeli polgári házasság mellett?! (Élénk helyeslés jobb felől. Mozgás a baloldalon.) Annál kevésbbé lehettünk elkészülve erre, mert módjában állott volna a t. képviselő urnak a saját és a kormány álláspontja közötti ezen lényeges különbséget már régebben nyíltan preczize dokumentálni. (Helyeslés jobb felöl.) Felette kívánatos is lett volna, hogy az ilyen fontos nyilatkozatok és deklarácziók akként történjenek, hogy minden félremagyarázást, minden kétes magyarázatot egyszersmindenkorra kizárjanak. (Úgy van! jobb felől.) Még a legelfogúltabb ellenzéki felfogás sem mehet el, t. ház, odáig, hogy kivihetetleneknek és ennélfogva egyszerűen elvetendőknek deklarálja azon reformokat mai közigazgatásunk miatt, a melyek 1873-ban esetleg könnyen kivihetők