Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-297

297. orsa&gos UléilSM. február 22 én, csütörtökön. 115 mátusokuál is szentségszámba menő úrvacsora kiosztása ezentúl ne a templomban, ne a pap előtt, hanem a községházánál és polgári tisztviselő előtt történjék; annyira tisztelem a lelkiismereti szabadságot és mások hitelveit: hogy én az ilyen javaslatot akkor sem szavaznám meg. Semmi körülmények közt nem vizsgálom e teremben a felekezetek hitelveit, mert én nem vallásalapító, hanem törvényhozó vagyok ; nem is akarom azt fejtegetni, hogy mi a hitelv, mi felel meg az észszerüségnek, és mi a filozófiának, mert itt a házasság magánjogi viszonyainak rendezéséről van szó. (Helyeslés a ssélsőbalon.) Magam részéről e javaslat legnagyobb hibájának tehát azt turtom, hogy egyszerűen és kizárólag az állam teljhatalmát, tisztán csak az állam jogát és a polgári kötelességet, engedelmességet és nem a jogot tartja szem előtt, erre fekteti is a javaslat a maga egész rendszerét, holott nálunk a történeti fejlődés vonalán kellett volna haladni és nem lett volna szabad a felekezetek önkormányzatát, vallási hitelveit és belső kultuszát is csorbítani, sőt ellenkezőleg elő kellett volna mozdítani, (Élénk helyeslés a ssélsobalon.) hogy önkormányzati alapokon emelkedhessenek és megerősödhessenek. Ha vizsgáljuk az európai irányzatot, látjuk, hogy az Isten hatalmára alapított porosz királyság is a maga közigazgatási rendszerében egyenesen önkormányzati meghonosítására törekszik, mert az önkormányzatok lesznek bizonyára a jövőbeli jogállamok megalapításánál a valóságos alaposzlopok. Ezekben elmondtam igénytelen nézeteimet e javaslatra nézve. Már most elmondom azt is, hogy miképen gondolnám megoldhatónak a fenforgó kérdést a lehető legczélszerűbben. Nem arrogálom magamnak, hogy csalhatatlan vagyok, egyszerűen egyéni nézetemet adom csak elő, és az igazságot keresem én is, a mint hogy e javaslat is az igazságot keresi és még a t. igazságügyminiszter úr sem mondhatja azt, hogy ezzel a javaslattal a puskaport találta fel. (Derültség és felkiáltások a szélsőbalon: Ez már igás!) T. ház! Már valószínűleg előre vetette is árnyékát azon gondolatmenetem, mely szerint én abból indulok ki, hogy nálunk a történeti fejlődés a bevett, eltűrt és elismert felekezetek rendszerére vezetett. Ezen rendszer állott fennt sok küzdés után, századokon át nálunk. Voltak súrlódások, de végre mégis ezen rendszerekkel élni lehetett. Ezek ismeretesek voltak nemcsak egy irányban, de más irányban is. Mindenki tudta az egyes felekezeteknek benső szerkezetét, tudta, ismerte szertartásait, liturgiáját és kultuszát és soha a felekezetek egymással és az állammal erre nézve ellentétbe nem is jutottak. Szerintem erre a történeti alapra kell visszatérni, mert ez a történeti jogfejlődés iránya. Ezen a történeti alapon és akként, hogy az önkormányzati jogok biztosítva, a felekezetek hitelvei érintetlenül hagyva, szertartásaik bántva ne legyenek : szerintem el lehet jutni oda, hogy a szigorú »summum jus, summa injuria« eredményé nek mellőzésével az állami jogrend is érvényesülhessen. Én, t. ház, az önkormányzatot sem képzelem úgy, hogy az állami törvény, illetőleg állami törvény biztosítása nélkül eszközölhető volna. Általános magánjogi törvény kell tehát a házassági jog terén is, mely ebben az országban még eddig nem volt, és melyet már előbb be kellett volna hozni. (Helyeslések a bal- és szélső baloldalon.) Én, t. ház, barátja vagyok és szívemből, lelkemből óhajtom, hogy magán] ogi törvény alkottassák a házassági jog egysége tárgyában is. (Helyeslések a bal- és szélső baloldalon.) Hogy azonban egységes házassági jog lehessen a különböző felekezetek házassági rendszere daczára is, azt hatalmi úton nem vélem elérhetőnek. Szükségesnek tartanám, — és ez nem lealázó az államra nézve, mert ha egy valutaankétet is összehívott, lehet a felekezetek közt is megkísérlem a házassági jogra nézve is, — annak egységes megalkotását. Ki lehet hallgatni az egyes felekezeteket és tárgyalás, pertraktálás, egyezkedés útján előállhatott volna az az eset, hogy az egységes magánjogi törvény minden felekezet részéről elfogadtatván, eljuthatott volna a törvényhozás egy általános egységes házassági jogra ily úton is; vagy pedig az történhetik, hogy bizonyos házassági akadályok, mint, felteszem, a katholikusoknál a házasság szentsége és felbonthatlanságáuak kérdése, kivételes intézkedésekkel volnának beiktatandók az állami törvénybe. Akárhányszor megtörténik, hogy egyes kivételes intézkedések valamely más törvényben is foglaltatnak. Tehát nem látom át, hogy mért nem volna helyes, ha a katholikus házassági jogra nézve kimondatnék, hogy ez a házasság felbonthatlan, és volenti non fit injuria, ha a katholikusok a házasságot magukra nézve felbonthatlannak tartván, az erre vonatkozó intézkedések törvénybe iktattatnak is. De hogy átmenet mégis legyen, a katholikus házassági jogra nézve azt mondanám, hogy elvileg felbonthatlan ugyan a házasság; de a ki ezzel szemben azt felbontani akarja, tessék egyházi hatóságától a felbonthatóságra nézve bizonyítványt hozni, és csak ezen az alapon mondatnám ki polgári bíró által a kötelék végleges felbontását. llyformán alkotnám meg a házassági egységes judikaturát és egyéb kérdések tekintetéhen is csak ezen egy eset volna akadály, hogy a pol-