Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.
Ülésnapok - 1892-297
114 f»7. M-SBá^-a* ülés tSM. február 82 frn, egttWrtStnn. jutni, és így idegen gondolatokat könnyen elsajátít és azokat magáévá teszi, s mint olyant, szintén terjeszti. Azonban jön egy hatalmasabb, egészségesebb akarat és az ideges médiumokon át épen ellenkező eredmény származik, mert utóbb az akarat-átvitel folytán, önkéntelenül utánzójává s raajmolójává válik annak, a mit azelőtt épen nem akart. így történt az a jelen esetben is. A kozmopolitikiis sajtó azon kezdte, hogy nem tűrt semmi ellenvéleményt, szabad meggyőződést, s a felekezetek, egyházak összeháborításával állapította meg azt a közvéleményformát, a mit ma hivatalos közvéleménynek neveznek el. Ez ötletből szükségesnek tartom a sajtó szabadságára és annak tárgyilagosságára nézve egy pár megjegyzést itt elmondani. (Bálijuk! Halljuk- a baloldalon.) Velem történt, hogy tagja lévén a közigazgatási bizottságnak, mely az anyakönyvi javaslat tárgyalására hívatva volt, azon bizottságban elmondottam személyi nézeteimet* a javaslat ellen és kifejtettem azokat az okokat, a melyeknél fogva én azt el nem fogadom. Véletlenül az történt, hogy ugyanezen bizottsági tárgyalás után, a rákövetkező napon a főrendiházban a kormány bizalmatlansági szavazatot kapott. És a sajtó azonnal kész volt az én és elvtársaim magatartása és a főrendiház szavazata között okbeli összefüggést keresni éö kész volt reánk azonnal a perfidia bélyegét sütni, és egész igaztalanul, mert daczára annak, hogy azt a javaslatot a bizottságban gyorsan és tüntetésszerüleg keresztül akarták hajszolni, és daczára annak, hogy az igen t. kultuszminiszter úr itt e házban fogadkozva ígérte, hogy az a jelen év január elsején okvetlenül életbe fog léptetni, mégis gr. Károlyi Sándornak volt igaza, mert jól elmúlott már január elseje s a javaslat törvénynyé emelve mégsem lett. (Úgy van! hal felől.) És igazam volt nekem, a reakczionáriusnak deklarált egyszerű képviselőnek is, ki azt mondtam a bizottságban, hogy a polgári házasság kérdésének eldöntése előtt észszerűen az anyakönyvi javaslatot egész terjedelmében meg sem lehet valósítani. (Úgy van! bal felől.) íme egy egyéni és utólag igazolt meggyőződéssel szemben mily igazságos volt a sajtó! Szükséges, hogy e tekintetben világosság legyen, szükséges, hogy tisztában legyünk a sajtószabadság természetére nézve s a sajió kérdésére nézve. E tekintetben én, t. ház, Gnizot véleményét fogadom el, a ki azt mondja (olvassa): »A sajtószabadság sem nem államhatalom, sem nem képviselője a szabad észnek, sem nem főbírája az államhatalomnak. A sajtószabadság egyszerűen a polgár joga nézeteit nyilvánítani az ország ügyeiről és a kormány magaviseletéről.« Tehát csak egyszerű közeg a sajtó, a melyen át az egyes nézetek nyilvánulhatnak, melyek, ha igazságosak és tárgyilagosak, a közvélemény alkatelemeivé is válhatnak. A sajtó tehát nem hatalom, nem bíró, hanem csak az egyes polgár joga, hogy nézeteit a közdolgokról nyilváníthassa. De mi történik itt, hazánkban? A sajtószabadság itt ipartíző, hasznothajtó foglalkozássá vált már. (Helyeslések a szélső baloldalon.) Nem ügyelnek az egyéni véleményre és a vélemény szabadságára, az egyes polgárok szabadsági körét támadjak meg, pallos-jogot gyakorolnak, (Helyeslés a szélső baloldalon.) ítélnek elevenek és holtak felett. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És folyik mindez büntetés és felelősség nélkül (Helyeslés a szélső baloldalon) és helyrehozhatatlanul az egyéni becsületre nézve. Vajay István: Névtelen lovagok kalózkodnak a becsületben! (Zaj jobb felöl.) Szacsvay Sándor: T. ház! Felismertem a kormány politikájának tényezője gyanánt a felekezeti szellem fölkeltését és annak türelmetlenségét is. T. ház! Én erdélyrészi székely ember vagyok .... (Halljuk! Halljuk! Zaj és nyugtalanság jcbb felől.) Bartha Miklós: Szabadelvű türelmet kérünk! Szacsvay Sándor: • • • • és annyira türelmes, hogy még a püspököm sem tudta, hogy egyáltalán miféle vallásfelekezethez tartozom; de mihelyt ide feljöttem, mindjárt az első alkalommal személyi viszonyaimról azt kérdezték, hogy milyen vallású vagyok. És azóta itt is, künn is, a pártkörben is a felekezetiségnek kitöréseivel és nyilatkozataival találkozom mindenütt (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) elannyira, hogy ez dominál mindent; ez elhomályosítja még a fő közjogi kérdéseket is, elanynyira, hogy megbotránkozva hallom, hogy egyes elvtársaim a közös ügyeket már csak úgynevezetteknek és már csak nemzetközieknek nevezik, és fá; dalommal hallom egyes képviselőtársaimtól, hogy a függetlenségi eszméket annyira szívének legmélyebb rejtekére pakkolta már be, hogy elbúsulva nézi, ha egy közösügyi minisztert a bukás esélyei komolyan fenyegetni kezdenek, (Derültség a szélső baloldalon.) T. képviselőház! A felekezeti szellem do minál egyáltalán ma már ezen országban, és e felekezeti szellem nem akar tűrni ellenvéleményt; nem akar tűrni ellenmeggyőződést, véleményszabadságot, lelkiismereti szabadságot; neki megy az egyházaknak, azok szervezetének, a hitelveknek, és mindenütt grasszál; végűi a mi legfenyegetőbb, megtámadja a meglévő állapotokat is és a papi vagyont is. Röpiratokkal árasztják el az országot; ime itt van egy szelídebb a többiek közül; felolvasom tartalmát:
