Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-296

104 8í)6. ors-ziígos filés 1894. fsbrni'ir 21-én, acerdán. ugyan, de az abszolutizmussal és germanizáczióval folytasson háborút. Hiszen tudjuk, t. ház, hogy 1758-ik évben a jezsuiták rábírták akkori királynőnket, Mária Teréziát, hogy a vegyes házasságokat szűntesse be: később azonban észrevették, hogy elszámították magukat, mert a térítés ezen a czímen nem volt eszközölhető, ekkor ismét megkérték a királynőt, hogy a vegyes házasságokat hozza újra be, a mi meg is történt. Később II. József a reverzálisokat teljesen megszüntette, és a vallás tekintetében a helyzet a bécsi és linczi békekötés idejebeli állapotok szerint módosult. Alig történt ez azonban meg, a mikor 1792-ben, szeptember havában a konzisztóriumok újra sürgették a reverzálisok visszaállítását, de a nemzet ebbe sem egyezvén bele, a reverzálisok végleg eltöröltettek. E kérdések a 30-as és 40 es években újra föl vettettek és nagy szei?vedélyességgel lettek megvitatva, míg később, 1868-ban állítólag sikeresen oldattak meg. De ha vizsgáljuk történ elünket 1867 óta, azt kell látnunk, hogy e súrlódások nemcsak hogy nem szűntek meg, sőt azt kell tapasztalnunk, hogy e viszálykodásokat nemcsak mindig a felekezetek okozták, hanem okozta leginkább kormányaink ama tehetetlensége, melynél fogva sokszor hatalmi taktikából óvakodtak a gyökeres reformoktól. 1868-ban emanczipálták a zsidóságot, de elfeledtek gondoskodni arról, hogy azok államilag is elismertek és befogadottak legyenek; ugyanakkor megcsinálták az ötvenharmadik törvényczikket, de elfeledtek annak is a foganatosításhoz lényegesen szükséges szankeziót adni. Már akkor beszéltek az országban levő 7 — 8 féle házassági jogról és a polgári házasság kívánatos voltáról; de ha vizsgáljuk az egyházpolitika tei'én észlelt jelenségeket azóta, mit tapasztalunk'? Azt, hogy az e téren tett reformok líípp van Winkle módjára nem 20, de 25 évig az igazak álmát aludták s nem történt a 25 év alatt semmi egyéb, mint egy balsikerű kere?ztény-zsidó házassági javaslat s a még balsikerú'bb februári rendelet, melylyel az 1868 : L1II. tcz. szankezióját iparkodtak pótolni, a midőn azután kiderült, hogy ha e törvény végre!) aj tátik, akkor az sértő lesz a katholikus egyházra, nem csak mint földi szervezetre, de sértő annak dogmáira is, melyeket pedig, azt hiszem, sértenie a kormánynak szándékában nem állott, de saját jól felfogott érdekében nem is állhatott. Midőn tehát az egyházpolitika terén ily múlt áll a hátunk mögött, s midőn látjuk azt, hogy a mi kormányainknak folytonosan vaczilláló magatartása eddig se jelentett egyebet, mint a magyar állam súlyos kudarczát az egyházzal szemben, és oda juttatta az országot, hogy a magyar faj szupremáeziája nemesak meggyengült, hanem megingott a különféle nemzetiségekkel szemben, akkor, azt hiszem, nekünk jogunk van a kormány egyházpolitikájával szemben azt a jogosult észrevételt tenni, hogy mi nem az egyház és állam közt lefolyt tusa által előidézett hareznak csupán csak az állami hatalom mutogatása indokából leendő megoldását, de mélyreható, gyökeres reformot kívánunk, oly reformot, a mely haladás legyen az állami organizmus kiépítésében és nem olcsó megalkuvás a létező állapotok felett. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ha mi ezt kívánjuk, akkor nem ismerünk, nem fogadunk, nem fogadhatunk el semmiféle paktumot, a mely akár a főpapokkal, akár a főrendiekkel a hatalom birtoklása indokából köttetik, mert mi ebben az államban nem ismerünk más paranesolót, csak azt, mely az állami közhatalom maga, a mely kell, hogy lendítő kereke legyen a személyi és jogviszonyoknak, mely megalkossa azokat az intézményeket, melyek meg fogják szűntetni a vallásfelekezetek közt fennálló konfliktusokat s melyek a magyar állam politikai felbonthatlan egységéhez fo inak vezetni. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Sa már most tovább azt a kérdést kell elbírálni, hogy vájjon a mi specziális állami szempontunkból tekintve, a házasságkötés formáját, a fakul táti v, a kisegítő, vagy az általánoBan kötelezi polgári házasság-e a helyes, akkor, habár a közszabadság, a szabadéivűség szelleméből kiindulva, a fakultatív polgári házasság tetszetősebbnek látszik is, mégis mindent egybevetve, a mi specziális állami szempontunkból azt tartom, hogy nálunk nem a fakultatív, nem a kisegítő polgári házasság, hanem csakis egyedül az általánosan kötelező polgári házasság az, mely feltétlen hivatottsággal, de sőt kötelező jogosultsággal is bír, (Iga?! Úgy van! a ssélső baloldalon.) mert a kisegítő polgári házasság eszméje elejtésével legalább ebben az egy kérdésben igazolni kell nekünk azt, hogy a mi intézményeinknek nemzeti jogfejlődésünk alapján kell maradniok, (Helyeslés a szélsőbalon.) hogy a mi államunk benső felépítésének különböznie kell az osztrák államétól, (Igaz! Úgy van! a széliöbalon.) hogy mi nem lehetünk mindenben utánzói az osztrák intézményeknek, hogy mindenben osztrák mintát fogadjunk el, hanem a mint meg kellene őriznünk nemzeti és állami függetlenségünket minden irányban, úgy meg kell őriznünk az egyházpolitika, az állam és egyház közti viszony rendezése kérdésében is. Mi, t. ház, századokon át küzdöttünk nemz (ti egységünk megteremtéséért; voltak fejedelmeink, kik nemcsak nemzetünket, de nyelvünket is meg