Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-296

296. országos illés 1894. február 21-én, szerdán. 103 kívánhatja azokat a nemzet minden polgára, de ha azonban a nemzet nem viseltetik rokonszenvvel azok [előterjesztői iránt, ha látja azt, hogy azok felvetése nem tiszta indokból származik, . .. (Élénk helyeslés és tetszésnyilafkozaíok a bal- és szélsőbalon. Úgy v n! Úgy van!) Elnök: (Csenget.)Csendet kérek ! (Halljuk! Halljuk! jobbról.) Babó Emil: .. akkor azok az eszmék nem képesek győztesen befutni a pályatért, mert a megélhetésükre lényeges kellék nincs meg, és épen az hiányzik onnan. És így állunk a t. kormány egyházpolitikájával ma. Igaz, hogy ezen eszmék olyanok, a melyek szabadelvűeknek híreszteltetnek és tényleg szabadelvűek is; igaz az is, hogy ebben az országban a nemzeti irányzat s a szabadelvű haladás mindig együtt, egy úton haladtak előre. S nincs nemzetünk történetében egy korszak sem, a melyre azt lehetne mondani, hogy a nemzeti irányzat és fejlődés nem egy úton, együtt haladt volna előre, nem kapcsolatosan akart volna magának utat törni. És mégis, t. ház, ezek a reformeszmék nem vertek mégsem teljesen gyökeret a nemzet minden rétegében. (Úgy van! a szélsőbalon.) És miért? Azért, mert mikor a nemzet látja, hogy azon 1848-iki nagy alkotások, a melyeket mind szélesebbre és szélesebbre kellett volna kifejleszteni, lépten-nyomon elnyomatnak, s a mikor a nemzet látja azt, hogy a kormány a nemzetnek a múlt iránti kegyelete és hagyománya iránt a legérzéketlenebb: akkor nem lehet kívánni ettől a nemzettől azt, hogy ez a nemzet épen ebben a korszakban fogékonysággal bírjon azon reformok iránt, a melyek épen azon kormány által terjesztettek elő, a mely a nem zet hagyományai iránt a legérzéktelenebbnek, a legközönyösebbnek mutatta és igazolta magát. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Egyebekben, t. ház, a nemzetünk fejlődésével szoros kapesolatban álló ezen szabadelvítség szempontjából szólva a Szőnyegen levő kérdéshez, én az általam mondott két elmélet közül nem az elsőnek, hanem a másodiknak, vagyis annak vagyok híve. hogy az állam végezze a kötelességét, ne törődjék az egyházzal és vallással semmit, de vissont végezze az egyház is saját hivatását a saját körében. Ebből kifolyólag azt tartom, hogy az államnak nemcsak jogra, hanem kötelessége is a vallás lényegébe beavatkozni, mert ha az állam ezt a magatartását elmulasztja, ez mindenkor képes visszatartóztatni a nemzeti előrehaladást annak kívánatos és szükséges követelményei előtt. (Úgy van ! jobb felöl. Egy hang a szélső baloldalon: Ez már tetszik! Derültség a szélsőbalon.) Mert, t. ház, vallási hatalmat egy, az országban többségben levő vallás, a vele szemben kisebbségben levő vallással szemben, a vallási hatalmat a világival szemben, tehát az államban államot alkotni: ezt nem akarhatja más, mint a túlságos önzés maga, a mely a vallási viszálykodás magvát akarja elhinteni, a mit pedig minden államkormányuak megakadályoznia kell. (Helyeslés a jobb- és szélső baloldalon.) De ha így fogom is én fel a kérdést, mégis egyáltalán nem tartom helyesnek a t. kormány azon reformját, a mely ezen házassági joggal hozatik kapcsolatba, vagyis azt a reformot, a mely az 1868: Lili. törvényczikk megváltoztatására vonatkozik. Nem tartom pedig helyesnek azért, mert eltekintve e javaslatnak azon túlságos naivitásától, hogy a jegyesek maguk állapítsák meg azt, hogy a gyermekek milyen vallást fognak majd követni : a vegyes házasságnál, akárhogy szépítsük a dolgot, mindig előtérbe fog lépni annak a megkísérlése, hogy egyik, vagy másik házasfél a saját vallásának szerezze meg a születendő gyermeket, tehát eleve el hintetik a viszálykodás magva, a mire pedig egy okos törvénynek nem helyet és alkalmat adni, hanem azt minden körülmények között kerülni kell. (Helyeslés bal felől.) Megengedem, hogy talán a házasság első éveibeii a kölcsönös vonzalom hatása alatt ezek a súrlódások nem fognak felmerülni; de később azonban, mikor egyik-raáaik házasfél látni fogja azt, hogy épen a törvénynél fogva jogában áll a gyermeket saját vallásának megszerezni, a viszálykodás lábra fog kapni, nemcsak, de sokan el fognak rettentetni, hogy vegyes házasságot kössenek, és az életbe léptetendő zsidó-reczepczió folytán szükséges asszimiláczió is a zsidók és keresztények között aligha fog létre jöhetni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én azt tartom, hogy olyan államban, a hol vallási előjogosúltságról szólani nem lehet, helye lehet az ilyen egyezkedésnek; olyan államban azonban, a hol bizonyos vallási eiőjogosúltságok léteznek, mint nálunk is, — a mire nézve azonban kijelentem, hogy el nem ismerem, — az ilyen államban ez mindig azt okozta, hogy a hatalmasabbnak látszó vallás győzedelmeskedett a vele szemben gyengébbnek látszó vallással. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Talán nem szükséges igazolnom, hogy a vallá*i viszály kod ásóknak mugvát mindig azok a reverzáüsok képezték, melyek a vegyes házasságokból születendő gyermekek melyik vallásban való nevelését szabályozták. Ezen kérdések körülbelül kétszáz év óta folytonos vita tárgyát képezték; nem egyszer nyilt vallási harezokra, háborúkra adtak alkalmat, de a bécsi hatalom még arra is felhasználta, hogy velünk szemben a vallás nevében