Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-296

102 29fi. orsstágos illés 1894, február 21-én, sserd&n. nem rendeli fel a miniszterelnök úr a főispánjait seregestől ég csapatostól csak azért, hogy nekik a nagyon is imitált bizalmi voksokat megszerezzék, akkor, t. képviselőház, ezek a reformok nem keltettek volna fel oly izgalmakat, nem vertek volna oly hullámokat, a melyek felszínre kerültek csak azért, mert maga ez a közhangúlat a főispáni kommandószóra csináltatott meg és forsziroztatott ki. De taktikázik a kormány más irányban is; a mikor ugyanis a főrendiház a t. kormánynyal szemben a múlt évben bizalmatlanságát kifejezte, (Nyugtalanság.) akkor az ország törvényhatóságait, mint egy kiadott jelre . . . (Zaj jobbról. Felkiállások a szélsőbalon: Szavazzunk!) Elnök: (Csenget) Méltóztassanak csendben lenni! Babó Emil: . . . ismét megmozdulni láttuk, ismét láttuk a kormány azon primipilusait egy kalap alá összegyűlni, a kiket mindig ott látunk, a mikor a kormánynak propagandát kell csinálni. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbalon.) így történt az akkor is, a mikor a törvényhatóságok sürgették a főrendiház reformját. Igaz, hogy a t. kormányelnök úr erre azt mondotta, hogy a főispánoknak nem volt részük ebben a propagandában. De igen jól tudjuk azt, hogy a főispánok annyira ki vannak már preparálva, (Ügy van! Úgy van! a szélsőbalon.) birnak annyi rókaravaszsággal és diplomácziai ügyességgel, hogy nem engednek a törvényhatóságok által olyat cselekedni, a mi a kormánynak kellemetlen és alkalmatlan. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) így tagadhatatlan, hogy e dologban is a főispánok csinálták meg a propagandát, és akár hogy is szabadkoznak önök, ebből mégis kirítt a hivatalos propoganda, a hivatalos indítás színezete. (Úgy van! Úgy van! bálról) Hát nem lehet tagadni, t. ház, hogy ezek a taktikai eszközök csak növelték azokat az izgalmakat, a melyekkel minden gyökeres reform járni szokott, s tagadhatatlan az is, hogy a közállapotok egy bizonyos betegségére mutat az, a mikor egyes eszméket csak azért vetnek fel, hogy azok izgatottságot idézzenek elő. De nem tagadható az sem, hogy a nemzet minden rétegére nagy hatással van az, ha egy kormány magatartása az egyes áramlatok miatt hirtelen megváltozik, és csak azért növeli az ellentéteket a nemzet rétegeiben, hogy ne tá madhasson a nemzetben oly magatartás, a mely akár a létező a hatalmi viszonyokat megváltoztatni, akár egy új párt alakulását létesíteni képes lehessen. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) És, t. képviselőház, ezek a taktikai eszközök a kormány egyházpolitikája alatt nemcsak hogy mind fehzínre hozattak, de ki is használtattak a legvégső fokig, kihasználtattak a nélkül, hogy c^ak kilátásunk is lehetne az ezekkel szemben jogosultsággal várt eredmény bekövetkezésére. Mert hiszen maga a t. túloldal sem tagadhatja, hogy ezen reformeszmék megvalósítása előtt még más, mély és gyökeres reformokra van szükség, a melyeknek életbe léptetése előtt más, mélyreható reformokra van szükség, a melyek előtt ezek a reformok csak megszavazhatok, a nélkül azonban, hogy az életbe átvihetők, az életbe beolvaszthatok volnának. És így van ez, t. ház, minden oly reformmal, a melyet a »törik-szakad« politika szokott a felszínre hozni, a mely átmenet nélkül úszik egyik pontról a másikra, a mely ellenkezésbe állítja az állam polgárait egymással, a nélkül, hogy biztosítva, volna vállalata erejébe, vállalata sikerébe. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Ez a politika okozta, t. ház, azt, hogy ma, midőn szemben állunk ezen korszakot alkotó reformokkal, a midőn mindnyájan várjuk azok megvalósulását, mégis ezek daczára azt kell, hogy tapasztaljuk, hogy azok az elméletek, az a két régi rendszer, a melyek az állam és egyház közti viszony tekintetében fennállottak, ma is alig változtak meg. Hiszen, ha figyelemmel kísérjük — és figyelemmel kísértük — az egyházpolitikai mozgalmakat, úgy mit tapasztaltunk? Tapasztaltuk azt, hogy ez a két régi rendszer, a melyeknek egyike az, hogy az Isten országa az első, mely a mindenség örök rendjét kapcsolatba hozza a társadalmi szervezettel, és mindent onnan vezet le, másika pedig az, mely azt mondja, hogy minden az állam, a vallás nem egyéb, mint állami instituczió, egyéb semmi, hogy ez a két rendszer ma is alig változott meg; és ha tapasztalunk is valami változást, nem az, a mely a két rendszert összehozta volna egymással, hanem inkább olyan, a mely ez elméleteknek bizonyos konfúzióját idézte elő, azt a konfúziót, hogy egyik ember nem tisztán az egyik rendszernek, a másik ember nem tisztán a másik rendszernek a híve, hanem mindkét rendszerből abban az egy emberben az eszméknek bizonyos keveréke, bizonyos konglomerátuma fogamzott meg, mely azután ezt a konfúziót elő is idézte. (Úgy van! Úgy vn! a szélsőbalon.) És, t. képviselőház, én nem csodálkozom e fölött Mert vannak eszmék, és épen a korszakot alkotó eszmék azok, melyek hogy meggyökeresedjenek a nemzet minden rétegében, nemcsak bizonyos időre van szükség, hanem ehhez szükséges az is, hogy a ki azokat előterjeszti, az iránt a nemzet bizalommal és rokonszenvvel viseltessék. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Mert lehetnek valamely eszmék jók,