Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-263

263, országos filés 1893, legyen, (Élénk helyeslés jóbh felöl.) és így segítsen a nemzetnek politikai egységét társadalmi össze­forrottság által emelni. (Helyeslés jobb felől.) A törvényjavaslatnak második alapelvét is röviden érintem. (Ralijuk! Halljuk!) Nem elég, t. ház, egységes jogrendet létesíteni, hanem azt biztosítani is kel], és e biztosításnak más módja nincs, mint az egységes juriszdikcziő, és minthogy a jog állami, a bíráskodás is csak állami lehet. (Helyeslés.) A mi a harmadik alapelvet, a kötelező formát illeti, (Halljuk! Halljuk!) volt alkalmam erről e házban nyilatkozni, és nyilatkozom a törvényjavas­lat indokolásában is. Itt csak azt emelem ki, hogy mi a kötelező polgári megkötés formáját választottuk azért, mert csak ez a forma az, mely az állami jogrend érvényesülését tisztán és határozottan kifejezi, (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) csak ez a forma az, mely elkülöníti az álb:mi és egyházi hatásköröket, megelőzi az összeütközéseket, rendet, remélem, maradandó rendet teremt a házassági viszonyok terén, és ez a forma az, — és ezt nyomatékosan ki kell emelnem, — mely az egyház szabadságának legjobban kedvez, (Helyeslés a jobboldalon.) mely kényes vagy kétértelmű helyzetektől az álla­mot és az egyházakat is megóvja, (Helyeslés jobb felöl.) és az egyháznak leginkább biztosítja a sza­bad működést saját terén a vallás-erkölcsi élet körében. (Helyeslés jobb felől.) Más formák, megengedem, időleges rende­zésül, megengedem, hosszabb, vagy rövidebb át­menetül szolgálhatnak, de azokat a nagy szem­pontokat, melyeket beszédem elején érintettem, a kötelezőn kívül egyik megkötési forma sem képes teljesen kielégíteni. (Helyeslés jobb felöl) Hiszen, hogy csak röviden reámutassak, a ki­segítő polgári házasság intézménye maga egy nagy hibában szenved. (Halljuk! Halljuk!) Az államnak legnagyobb érdeke az, hogy minden házasság, mely állami törvény szerint létrejöhet, az állami rend szerint egyenlő jogi és erkölcsi értékűnek tűnjék fel, és a kisegítő polgári házas­ság intézménye, mely kötelezi az állampolgáro­kat, hogy a házasság megkötése végett előbb az egyház elé járuljanak, és csak, ha visszaúta­síttatnak, köthessék meg a házasságot polgári­lag, magában az állami jogrendben kettéosztja a házasságot, (Igás! Úgy van! jobb felöl.) ketté­osztja ágy, hogy az állami jogrend szükségké­pen azt a felfogást kelti fel az állampolgárok­ban, hogy kétféle erkölcsi értékű házasságok vannak: az egyik oldalon azok, a melyek egy­házilag megkötöttek, ezek a teljes értékűek, a másik oldalon vannak a repudeáltak házasságai, akiknek házasságának maga az állam jogrendje is, minthogy csak kisegítőképen alkalmazza, ki­ezemtoer 2-án, szombaton. gg sebb erkölcsi értéket tulajdonít. (Élénk tetszés és helyeslés jobbról.) Ugron Gábor: A milyen eddig volt min­den házasság! (Mozgás jobb felöl. Halljuk! Halljuk!) Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: A törvényjavaslat tárgyalása meg fogja mutatni részletesen azt, t. ház. hogy mindazoknak a nagy alapelveknek, melyeket kiemeltein, a fakul­tatív megkötési forma sem felel meg, s bőveb­ben ebbe most nem bocsátkozom, csak azt az egyet említem fel, — és itt nem elszigetelve állok véleményemmel, mert minden egyház kö­rében elsőrangú tekintélyek is vannak, a kik véleményemet és a törvényjavaslat álláspontját osztják, — hogy, — a mivel legjobban meg szokták támadni a kötelező polgári házas­ságot, — még az egyházak helyzete tekinteté­ben is sokkal előnyösebb az egyháznak, sokkal jobban biztosítja az egyház szabadságát, (Igaz! Úgy van! a jobbolalon.) és mindenekfelett sok­kal jobban biztosítja azt a nagy érdeket, hogy a két nagy köre az emberi létezésnek, az állam és egyház egymás mellett szabadon és harmó­niában működhessék. (Élénk helyeslés jobb felöl.) A jelen szabályozás körében t. ház, alap­elvként emelkedik ki a házasság megszűnésé­nek kérdése is. (Halljuk! Halljuk!) A törvény­javaslat abból a felfogásból indul ki, hogy a házassági viszony természeténél fogva egész életre köttetik, egész életen át kell annak tar­tania. Ezért a házasságot feltételhez és időhöz kötni nem lehet. De, t. ház, minden korok és minden idők tapasztalása azt bizonyítja, hogy a házasságok egyes esetekben összes belső erkölcsi alkatelemeikben úgy megromolhatnak, hogy egyet­lenegy, sem társadalmi, sem erkölcsi, sem állami érdek, sem a házas feleknek, sem a gyerme­keknek, sem a családnak érdeke nem engedi azt, hogy az állam és a jogrend ez előtt sze­met hunyjon; és helyes és elkerülhetetlen, hogy meglegyen jogilag engedve a belsőleg megrom­lott házasságoknak külső szétválasztása. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ebben az álláspontban és eddig a pontig egyházak és állami törvényhozások mind kivé­tel nélkül egyetértenek. Törvényhatósági szem­pontból, t. ház, nem a felbonthatatlanság áll szemben a felbonthatósággal, hanem a szeparáczió intézménye íül szemben a felbonthatóság intéz­ményével, (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) mert nincsen egyházi vagy állami jogrend, a mely, ha elvetette a felbonthatóság intézményét, ne fogadta volna el a szeparácziót. Az állami tör­vények rendszerint ugyanazon okokból engedik meg, egyik az egyiket, másik a másikat. Pedig, t. ház, — megint engedelmet kérek, hogy csak érinthessek szempontokat, -— ha ezt a két

Next

/
Thumbnails
Contents