Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-263

263, országos filés 1893, legyen, (Élénk helyeslés jóbh felöl.) és így segítsen a nemzetnek politikai egységét társadalmi összeforrottság által emelni. (Helyeslés jobb felől.) A törvényjavaslatnak második alapelvét is röviden érintem. (Ralijuk! Halljuk!) Nem elég, t. ház, egységes jogrendet létesíteni, hanem azt biztosítani is kel], és e biztosításnak más módja nincs, mint az egységes juriszdikcziő, és minthogy a jog állami, a bíráskodás is csak állami lehet. (Helyeslés.) A mi a harmadik alapelvet, a kötelező formát illeti, (Halljuk! Halljuk!) volt alkalmam erről e házban nyilatkozni, és nyilatkozom a törvényjavaslat indokolásában is. Itt csak azt emelem ki, hogy mi a kötelező polgári megkötés formáját választottuk azért, mert csak ez a forma az, mely az állami jogrend érvényesülését tisztán és határozottan kifejezi, (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) csak ez a forma az, mely elkülöníti az álb:mi és egyházi hatásköröket, megelőzi az összeütközéseket, rendet, remélem, maradandó rendet teremt a házassági viszonyok terén, és ez a forma az, — és ezt nyomatékosan ki kell emelnem, — mely az egyház szabadságának legjobban kedvez, (Helyeslés a jobboldalon.) mely kényes vagy kétértelmű helyzetektől az államot és az egyházakat is megóvja, (Helyeslés jobb felöl.) és az egyháznak leginkább biztosítja a szabad működést saját terén a vallás-erkölcsi élet körében. (Helyeslés jobb felől.) Más formák, megengedem, időleges rendezésül, megengedem, hosszabb, vagy rövidebb átmenetül szolgálhatnak, de azokat a nagy szempontokat, melyeket beszédem elején érintettem, a kötelezőn kívül egyik megkötési forma sem képes teljesen kielégíteni. (Helyeslés jobb felöl) Hiszen, hogy csak röviden reámutassak, a kisegítő polgári házasság intézménye maga egy nagy hibában szenved. (Halljuk! Halljuk!) Az államnak legnagyobb érdeke az, hogy minden házasság, mely állami törvény szerint létrejöhet, az állami rend szerint egyenlő jogi és erkölcsi értékűnek tűnjék fel, és a kisegítő polgári házasság intézménye, mely kötelezi az állampolgárokat, hogy a házasság megkötése végett előbb az egyház elé járuljanak, és csak, ha visszaútasíttatnak, köthessék meg a házasságot polgárilag, magában az állami jogrendben kettéosztja a házasságot, (Igás! Úgy van! jobb felöl.) kettéosztja ágy, hogy az állami jogrend szükségképen azt a felfogást kelti fel az állampolgárokban, hogy kétféle erkölcsi értékű házasságok vannak: az egyik oldalon azok, a melyek egyházilag megkötöttek, ezek a teljes értékűek, a másik oldalon vannak a repudeáltak házasságai, akiknek házasságának maga az állam jogrendje is, minthogy csak kisegítőképen alkalmazza, kiezemtoer 2-án, szombaton. gg sebb erkölcsi értéket tulajdonít. (Élénk tetszés és helyeslés jobbról.) Ugron Gábor: A milyen eddig volt minden házasság! (Mozgás jobb felöl. Halljuk! Halljuk!) Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: A törvényjavaslat tárgyalása meg fogja mutatni részletesen azt, t. ház. hogy mindazoknak a nagy alapelveknek, melyeket kiemeltein, a fakultatív megkötési forma sem felel meg, s bővebben ebbe most nem bocsátkozom, csak azt az egyet említem fel, — és itt nem elszigetelve állok véleményemmel, mert minden egyház körében elsőrangú tekintélyek is vannak, a kik véleményemet és a törvényjavaslat álláspontját osztják, — hogy, — a mivel legjobban meg szokták támadni a kötelező polgári házasságot, — még az egyházak helyzete tekintetében is sokkal előnyösebb az egyháznak, sokkal jobban biztosítja az egyház szabadságát, (Igaz! Úgy van! a jobbolalon.) és mindenekfelett sokkal jobban biztosítja azt a nagy érdeket, hogy a két nagy köre az emberi létezésnek, az állam és egyház egymás mellett szabadon és harmóniában működhessék. (Élénk helyeslés jobb felöl.) A jelen szabályozás körében t. ház, alapelvként emelkedik ki a házasság megszűnésének kérdése is. (Halljuk! Halljuk!) A törvényjavaslat abból a felfogásból indul ki, hogy a házassági viszony természeténél fogva egész életre köttetik, egész életen át kell annak tartania. Ezért a házasságot feltételhez és időhöz kötni nem lehet. De, t. ház, minden korok és minden idők tapasztalása azt bizonyítja, hogy a házasságok egyes esetekben összes belső erkölcsi alkatelemeikben úgy megromolhatnak, hogy egyetlenegy, sem társadalmi, sem erkölcsi, sem állami érdek, sem a házas feleknek, sem a gyermekeknek, sem a családnak érdeke nem engedi azt, hogy az állam és a jogrend ez előtt szemet hunyjon; és helyes és elkerülhetetlen, hogy meglegyen jogilag engedve a belsőleg megromlott házasságoknak külső szétválasztása. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ebben az álláspontban és eddig a pontig egyházak és állami törvényhozások mind kivétel nélkül egyetértenek. Törvényhatósági szempontból, t. ház, nem a felbonthatatlanság áll szemben a felbonthatósággal, hanem a szeparáczió intézménye íül szemben a felbonthatóság intézményével, (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) mert nincsen egyházi vagy állami jogrend, a mely, ha elvetette a felbonthatóság intézményét, ne fogadta volna el a szeparácziót. Az állami törvények rendszerint ugyanazon okokból engedik meg, egyik az egyiket, másik a másikat. Pedig, t. ház, — megint engedelmet kérek, hogy csak érinthessek szempontokat, -— ha ezt a két