Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.
Ülésnapok - 1892-263
SÖ 268. országos B!és 1893. űeezember 2-án, szombaton. intézményt szembeállítjuk, ezek abban egyeznek, hogy az életközösség a házasfelekre nézve mind a két intézmény mellett teljesen megszűnik, jogok és kötelességek elenyésztek, vagyoni és minden egyéb viszony úgy lesz rendezve, mintha a házasság teljesen megszűnt volna, Marad tehát gyakorlatilag csak egy különbség a kettő között: hogy a szeparáczió intézménye mellett fenmarad az új" házasságra lépés akadálya, de semmi egyéb. Ez az, a mi gyakorlatilag megkülönbözteti a szeparácziót a felbontástól. Már most, t. ház, e kettő között minden nagy érdeket figyelembe véve, — hitfelekezeti szempontoktól teljesen eltekintek, mert állami rendről van szó, — úgy kellett ítélnünk, és alapvető intézményként azt kellett a törvényjavaslatba beiktatnunk, hogy a házasság szigorúan meghatározott okokból ugyan, de felbontható. Elegendő-e, hogy e pontig mentünk el ebben, nincsen-e sok, nincsen-e kevés, a dolog természeténél fogva, nehezen állapítható meg. Mi a szigorxibb felfogást fogadtak el, és az a jogrend, a mely ebben a törvényjavaslatban elő van tüntetve, jelentékeny szigorítást foglal magában a jelenlegi jogállapotokkal, a jelenlegi jogszabályokkal szemben. Alapelv az, hogy a házasság fel nem bontható, csak az egyik házasfélnek vétkessége alapján, (Ralijuk! Halljuk!) és ennek a vétkességnek be kell bizonyíttatnia. Ez egy szerencsétlenség, de az állam és a társadalom nagy érdeke azt kívánja, hogy, a midőn ilyen bajokat orvosolni kell, a családi élet szégyenét és szerencsétlenségét kénytelenek legyenek magasabb érdekből bírói kogniczió és méltatás alá bocsátani. (Helyeslés jobb felöl.) Elegendő-e, vagy kevés-e az, a mi a törvényjavaslatban meg van állapítva, a t. ház fogja megbírálni; de mi úgy fogtuk fel, hogy a felbontás intézményét nemcsak az a nagy állami érdek kívánja, a mely tiszta és boldog családi életet akar, nemcsak az a nagy állami érdek kívánja, a mely a házasságoknak erkölcsi épségét és jogi szilárdságát biztosítani akarja, de egyszersmind kívánja maguknak a feleknek, maguknak a gyermekeknek, magának a családnak érdeke is. Az utóbbiakról szólva csak azt az egyet jegyzem meg, a mi talán a legfőbb ok, hogy mindenki, vagy legalább legtöbben úgy fogják tekinteni a dolgot, hogy sokkal kisebb baj van abban, ha a gyermekek tudják azt, hogy szüleik házassága felbontatott, mintha — mi annyi esetben megtörtént — naponként tanúi lesznek a fel nem bontott, de lényegében megsemmisült házasság körében szüleik szégyenének, bűnének; tanúi és egyszersmind bírái lesznek azoknak. (Úgy van! Tetszés és helyeslés jobb felől.) Ez a javaslat, t. ház, hogy beszédem végéhez jussak, (Halljuk! Halljuk!) az állam és egyház közti viszonyt egészében új megoldás elé nem tereli, de kétségkívül szétválasztja a hatáskörüket az állam és az egyház között a házassági viszonyok terén. Feltétele ez a szétválasztás annak, hogy mindegyik rend a maga körében szabadon és teljesen érvényesülhessen. Nines semminemű hitelvi sérelem ebben a törvényjavaslatban. Hitelvi sérelem csak akkor volna, ha a törvény olyat parancsolna, a mit valakinek vallási elvei tiltanak, vagy ha olyat tiltana a törvény, a minek megtételét valakinek vallási elvei parancsolják. (Általános tetszés és helyeslés.) A háznak alkalma lesz meggyőződni, hogy sem egyik, sem másik irányban a lelkiismereti szabadság megsértve nincs. (Élénk helyeslés és tetszés.) De, t. ház, a mit itt erélyesen és határozottan érvényre juttatunk, az nemcsak a nagy állami érdek, nemcsak a családnak szilárdsága és erkölcsi épsége, de az a nagy nemzeti szempont is, (Általános helyeslés.) a melyre beszédem elején czéíoztam. Ezt a nagy nemzeti szempontot, uraim, a magyar törvényhozásban felesleges fejtegetni. (Mozgás a szélsőbalon.) Csak egyetlenegy, de egy szempontot azután határozottan kiemelek, (Halljuk! Halljuk!) és ez abban áll, hogy minden államnak, első sorban a mi államunknak elútasíthatlan érdeke az, hogy polgárai közt a polgári jogrend terén oly elválasztó falakat ne tűrjön, a mely elválasztó falaknak nem a jogrendben, nem ezen a téren van hivatásuk érvényesülni, hanem tisztán és egyedül a lelkiismeret körében, (Általános helyeslés.) de itt azok érvényesítését teljesen szabaddá kell tenni, nem volna <szabad,azönban még akkor sem teljesen az az érvényesülés, ha pl. az állam az egyházi közegekkel, mint az övéivel akarna rendelkezni. Vajay István: Ez abszurdum, képtelenség! (Élénk mozjás és felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: A jogegyenlőséget és jogegységet nemcsak ennek, de minden jogintézménynek létesítésénél mint alapelvet el kell ismernünk és a törvény elvei közé iktatnunk épúgy, mint függetlenségét az állami jogrendnek a hitfelekezeti felfogásoktól, szabad érvényesülését az egyházaknak működésük igazi terén, a vallási élet körében. (Élénk helyeslés.) Kétségkívül, t. ház, ennek a javaslatnak ellenzői vannak, és az politikai, törvényhozási vitákra fog alkalmat adni. A kormány azon a felfogáson van, — és ez követtetett a javaslat szerkesztésénél is, — hogy ezen vitáknak nem kell