Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.
Ülésnapok - 1892-282
432 s2 * orMáeos Itlto lft»4. január 26-iin, pénteken. ket utalunk hatáskörébe, banem biztosítja az, ha adminisztratív teendőit lelkiismeretesen, gon dosan s a mi fő, pártatlanul végzi, (Helyeslés a szélsőbalon.) s az adminisztráczió szolgálatának teréről nem téved le soha a pártpolitikai korteskedés terére. Ez adja meg neki a tekintélyt. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon./ Érvül hozzák fel a javaslat ezen része mellett azt is, hogy a felebbezésbeh a közigazgatási bíróság kezébe adatott az intézkedés; de én ezen érvet nem fogadhatom el. Nem fogadba tom el először azért, mert nekünk még ma nincsen közigazgatási bíróságunk. Már pedig én sokkal sürgősebbnek tartom a mező rendőrségi törvény életbeléptetését, semhogy akkor, a midőn van bíróságunk, mely azt kompetens, illetékes módon végrehajthatja, várjunk a végrehajtással addig, míg egy jövőben tervezett bíróság m egál kottatik. (Helyeslés a szélsőbalon.) Kern fogadhatom el az érvet azért sem. inert ha a közigazgatási bíróság fel volna is már állítva, azt gondolom, hogy ez mégis csak nem' lehetne, indok arra, hogy, mert a közigazgatási bíróság közigazgatási hatóságok által elkövetett sérelmek orvoslására van hívatva, tehát minél tágabb hatáskör biztosíttassék a közigazgatási hatóságoknak oly sérelmek elkövetésére, melyeket majd ezen bíróság fog orvosolni. Vagyis a közigazgatási intézményt nem engedhetem meg ürügyül felhasználtatni bírói teendőknek a közigazgatás terére való átjátszására. (Helyeslés a szélsőbalon,) De nem fogadhatom el ezen érvet még azért sem, mert a felebbezési jog, ezen törvényjavaslat szerint, mezei kihágási ügyekben igen meg van szorítva. Azon felebbezési bíróságot, melyet az a másik törvényjavaslat tervez, elismerem olyannak, a melytől azon garancziákat várhatjuk, miket bírótól várnunk kell; de azt a közigazgatási bíróságot, a mely a főispánból, egy alispánból, egy tiszti ügyészből és ráadásul még egy pár laikus egyénből áll, kiktől a törvénykezésbem eljárás sem követeltetik, ha bíróságnak százszor elkeresztelik is e csodaszülöttet, bíróságnak nem ismerhetem el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én etől azon garancziákat nem várhatom, melyeket modern jogszolgáltatás mellett •A bírótól várni kell. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Már pedig e törvényjavaslat szerint a felsőfokú közigazgatási bíróság ítélkezése alá csak azon ügyek fognak tartozni, melyek 50 korona értéket meghaladnak s ezen kivíil felebbezésnek csak illetékességi esetekben és közérdekből van helye, mely közérdekre nézve csak mellékesen jegyzem meg, hogy nem tudom megérteni, miért kellett ezt az egyszerű mezei kihágásoknál is ily nagyon kidomborítani. De ezektől eltekintve, a hatósági körök megállapítása tekintetében, — mint Lits Gyula t. képviselőtársam helyesen megjegyezte, — oly labirintba vezet bennünket ez a törvényjavaslat, melyben valósággal csak fegyelmezett elme, vagy a törvény a'apos tanulmányozója igazodhatik el. Ez a törvényjavaslat ugyanis, t. ház, a mezőrendőri kihágások és kártérítési eseteken kivíil a gazdasági kezelési, hogy úgy mondjam, az adminisztratív teendők ellátását is felöleli. Nincs a mai közigazgatásnak oly rendelkezési joggal felruházott közege, ide értve a még ezentúl felállítandó hatóságokat is, melynek e javaslat valamely intézkedést első fokban kezébe ne tenne. Van e javaslatban olyan adminisztratív teendőről szó, melynek elintézése a községi elöljáróhoz, van olyan, mely első fokban vagy az elöljáróság, vagy a gazdatanácshoz, van olyan, mely a községi képviselőtestülethez és van, mely a szolgabíróhoz tartozik. Van olyan, mely első fokon a törvényhatóság közgyűlése elé tartozik, s van olyan, a melynél szintén az első intézkedés magához a miniszterhez tartozik. Ugyanezen adminisztratív ügyeknek felébbvitele nem kevésbbé bonyodalmas, mert ezeknek egy része felebbvitetik a szolgabírótól az alispánhoz s ettől a miniszterhez, másik része felebbeztetik a szolgabírótól a közigazgatási g innen a felsőbb közigazgatási bírósághoz. Hasonló elágazást találunk a kihágási és a kártérítési ügyekben. Ez ügyek egy részében, nevezetesen 40 korona értékig a községi bíró bíráskodik, 40—60 korona értékig, tehát e szűk, 10 forintig terjedő értékhatáron belül ítélkezik a szolgabíró, 60 koronán felííl pedig a rendes büntető bíróság. Kérdem, t. ház, mi szükség van arra, hogy ha a kisebb ügyeket 20 forintig a községi bíróra bizzuk, s a 30 forinton felüli ügyeket a rendes bírósághoz utaljuk: a 20—30 forintnyi értékhatár közt forgó ügyeket a bíró ság kezéből kivévén, ezek a szolgabíró kezébe tétessenek? Ennek ráezióját én nem találom. Különösen kirívó ez, ha a felebbezési tekintjük, a melynél ismét elágazás van. A 20 forintig terjedő ügyekben van egy felebbezés az elsőfokú közigazgatási bírósághoz, a, szolgabíró által elintézett, tehát a 20—30 írtig terjedő ügyekben, a 20—25 írtig terjedőkre nézve van szintén egyfokú felebbezés az első közigazgatási bírósághoz, míg a 25 — 30 frtig terjedőkben már kétfokú felebbezés van, t. i. az első és másodfokú közigazgatási bíróságokhoz. Hát meg lehet azt valamiből magyarázni, hogy miért kell az ügyeket ily apró részletekre és taxácziókra felosztani? Mi különbség van a üO— 25 frtig és a 25—30 frtig terjedő ügyek közt, hogy míg az előbbiekben egyfokú, az utóbbiakban kétfokú
